Elfogytak a gyaloglók, de jönnek a futók


Atlétika – Kitekintés Fábri Gábor edzővel, egyesületi- és megyei elnökkel

Az atlétika Nógrád megye egyik, ha nem a legnagyobb múltra, és eredményekre visszatekintő sportága. Manapság létesítmény-, és anyagi helyzete miatt nincs könnyű helyzetben, de a nagyobb településeken találni még „fanatikusokat”, akik életben tartják valamelyik szakágát. A jelenlegi körülményekről Fábri Gáborral, a megyei szövetség elnökével, és a balassagyarmati Ipoly Walking Club (IWC) elnök-edzőjével beszélgettünk.

– Idén lesz 15 éves az IWC, melynek alapítása óta az elnöke. Hogy emlékszik vissza erre a kezdetekre?

– Sportegyesületünk megalakulásakor, 1994 decemberében tagjaink a gyalogló szakágban versenyeztek és készültek a versenyévre, ahol jobbnál jobb eredményeket értek el – kezdte a visszaemlékezést Fábri Gábor. – Sikeresen szerepeltek mind a hazai, mind pedig a nemzetközi porondon, országos bajnokságokról számtalan aranyérmekkel tértek haza. Ádám Ákos, Fülöp Attila, Fábri Péter, Kopcsányi Róbert, Cselényi Richárd, Sisa Dávid, Mihály Ferenc, Fülöp Zsuzsanna, Gajdos Katalin, Kovács Róbert nevei ismerősek voltak a gyalogló berkekben. Eredményei alapján Sisa Dávid 2001-ben részt vehetett az olaszországi Crosettóban megrendezésre kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol sajnos nem kísérte szerencse versenyzését, hiszen az 5-6. helyen gyalogolva a kizárás sorsára jutott. Sikeres volt viszont az ifi Európa Kupa 10 km-es versenye Dudincében, ahol az egyik legrégebbi megyei csúcsot javította meg 44:15,0 percre.

– Az egyesület nevével ellentétben nem csak egy szakágban jeleskedtek.

– Gyaloglóink mellett sikeresek voltak fiatal vágtázóink, akik Bekő Péter tanár úr irányításával készültek a versenyekre. Közülük Csadó Balázs 400 és 800 méteren ért el kiváló eredményeket, és lett diákolimpiai bajnok, valamint magyar ifi válogatott. Mellette Szunyog Gábor 100 méteres síkfutásban ért el kiváló eredményt, míg Benkő Petra 80 méteres gátfutásban szerzett országos bajnoki aranyérmet.

– Milyen eredményeket értek el a futók az elmúlt esztendőben?

– Szakosztályunk versenyzői állományát fiatal atlétáink képviselik, akik már az eddigi versenyeiken is bizonyították tehetségüket. Az országos serdülő egyéni bajnokságon Baranyi Anna 600 m-en 1:47,60-as idővel 9. helyezést ért el, majd 2000 m-en 7:22,0-ás idővel szintén ezt a végeredményt hozta. Az országos kismartoni bajnokságon (6 km) az előkelő 7. helyezést érte el, míg klubtársa, Olicsek Alexandra 9. lett. A balassagyarmati Zelenka-emlékversenyen is remekül futottak, hiszen Anna 3000-en győzött, Zsadányi Bence 1000 m-en elért ideje figyelemreméltó, míg Garamvölgyi Attila futása is biztató a jövőt illetően.

– Azonban atlétikában is nehéz megtartani a versenyzőket…

– Fiatal atlétáink tanulmányaik befejezése után abbahagyták az aktív versenyzést és választott életpályájukon dolgoztak tovább. Van köztük, aki Dubaiban dolgozik, van, aki egy külföldi bank menedzsere, van, aki egy fővárosi áruház pékségének vezetője vagy éppen kőműves szakmában végzi napi feladatait. Egyedüli felnőtt versenyzőnek Fülöp Attila maradt meg, és vállalta a versenysporttal járó feladatokat. Pályafutása során több alkalommal állt országos bajnokságokon a dobogó valamelyik fokán. Sikeresen szerepelt a torinói gyalogló Világ Kupán, hiszen a 115 fős mezőnyből az előkelő 33. helyezést érte el. Olyan versenyzők társaságában érte el kiváló eredményét munkája mellett, akik az olimpiákon, és világbajnokságokon érmes helyezéseket értek el. Sajnos a tavalyi év versenyzését nem kísérte szerencse, hiszen a Világ Kupán 3 piros lap után a kizárták, bár március végén Gyügyön az 50 km-es ob-n 3. helyezést ért el. A sikertelen VK szereplés miatt júniusban bejelentette visszavonulását és külföldre ment dolgozni, így szakosztályunknál egyedüli gyalogló a szenior korú Major Ferenc maradt, aki az elmúlt évben sikeresen szerepelt a ljubljanai szenior Európa-bajnokságon. Mind az 5 km-es, mind a 20 km-es távon aranyérmet szerzett, majd a Mesterek tornáján megismételte sikerét.

– Mi a helyezet jelenleg az egyesület háza táján?

– Erre az évre 10-15 fős csoporttal készülünk a versenyekre. Ami meglepő, hogy nincs köztük gyalogló. Középtáv és hosszútáv-futásra készül a csoport nagy része, de Garamvölgyi Attila személyében ebben az évben lesz, aki a négypróba valamelyik változatában fog elindulni. Heti 4-6 edzéssel készülünk a versenyekre a Nagyligeti Sporttelepen lévő futófolyosón és országúton. Felkészülésünket nagyban megnehezíti az atlétikai pályánk állapota, ami atlétikai versenyre teljes mértékben alkalmatlan. A salakpálya, az ugró-, és dobóhelyek állapota sajnos kritikán aluli, egy esetleges rekortán pálya pedig továbbra is csak szép álom marad.

Tilmanné Torda Erzsébet és Oláh József iskolájukban foglakoznak heti két alkalommal a diákokkal, és tőlük jönnek edzésre az ügyesebb gyerekek. Érsekvadkertről Schuchmann Attila irányításával kerülnek hozzám lányok és fiúk.

Természetesen idén is megrendezzük a XXI. Ipoly Gyalogló Gálát, ami egyben korosztályos csapatbajnokság is lesz, és mellékversenyeként a Zelenka István-emlékfutást (2009. szeptember 12., szombat). Továbbra is várjuk azon fiatalokat, akik városunkban, és annak környékén, akik érdeklődnek sportágunk iránt.

.

Nógrád megyei atlétika

– 2005. óta a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség első embere is. Mit lát megyénkben járva?

– Nógrád atlétikájának eredményei a lehetőségekhez és a körülményekhez képest jónak mondhatók. Ami igaz, az igaz, nincsenek Mecser Lajosok, Komka Magdolnák, Kovács Dusánok, de van nagyon sok mindenre elszánt atléta, és atlétabarát. Az is igaz, hogy az 1980-as évek szakosztályai közül csak Salgótarjánban (Salgótarjáni AC) és Balassagyarmaton (IWC és a Vitalitás SE szakosztálya) működik aktív versenyzői szakosztály, de mellettük Bátonyterenyén, Szécsényben, Pásztón és Salgótarjánban több fiatal és szenior atlétikai csoport készül hétről-hétre.

– Mely rendezvényeket emelné ki?

– Ezek a csoportok sikeresen rendeznek versenyeket is, mint például a szécsényi Télapó-futás és a Szent Iván-éjjeli futás, a bátonyterenyei Maconkai tófutás, valamint a szorospataki futások, míg Salgótarjánban a veteránok rendeznek országos dobóviadalt.

Ezek a versenyek mellett meg kell említeni megyénk két legnagyobb atlétikai rendezvényét, a Somoskői Ugró Gálát és a balassagyarmati Ipoly Gyalogló Gálát. Mindkét verseny több mint 20 éves múltra tekint vissza. Megyei szövetségünk rendezésében pedig a Zelenka István-emlékverseny mellett nem mehetünk el szó nélkül.

– Hogy él a szövetség?

– Az elmúlt évek folyamán a megyei szövetség szerepe megváltozott. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a szövetségnek megvoltak a különböző „jogosítványai”. Irányította megyénk atlétikájának életét, ellenőrizte a működő szakosztályok szakmai munkáját, versenyeket és bajnokságokat rendezet. Ezek mellett javaslatot adott a megye legeredményesebb versenyzői címére, és a Bérczy Károly-díjra. Az anyagi feltételeket a Megyei Tanácson keresztül a Megyei Sporthivatal biztosította. A rendszerváltás után a helyzet megváltozott, ez a szövetségi jogosítvány anyagi fedezet nélkül maradt. Pályázati lehetőségei nincsenek, és a megye önkormányzati sportvezetése a szövetségünk szakmai véleményét nem igényli, nem kéri ki. Sajnos az elmúlt évben már megyénk egyik legrégebbi emlékversenyének (Zelenka-emlékverseny) a támogatásáról is megfeledkeztek.

El kell mondanom, hogy néha az az ember érzése, hogy mostohagyerekként kezelik az atlétikát megyénkben. Az, hogy még versenyzők és versenyek vannak, az annak a pár megszállott atlétikát szerető edzőnek, szervezőnek köszönhető, akik dolgoznak Salgótarjánban, Szécsényben, Bátonyterenyén, Pásztón és Balassagyarmaton. Köszönet nekik – zárta beszélgetésünket az elnök.

.

.

Pontverseny végeredmények – 2008.

Abszolút (91 egyesület):

55. Ipoly Walking Club 82          75         157

56. Vitalitás SE              156         00         156

68. Salgótarjáni AC    95         00         95

Utánpótlás (80):

45. Vitalitás SE              156         00         156

62. Salgótarjáni AC    54         00         54

Serdülő (66):

46. Vitalitás SE              48         00         48

Szakági pontverseny

Közép-hosszútávfutás szakág (67):

35. Salgótarjáni AC    95         00         95

Gyalogló szakág (17):

12. Ipoly Walking Club  82         75         157

Dobó szakág (56):

21. Vitalitás SE              156         00         156

(Az egyesület neve után a bajnoki-, a nemzetközi, valamint az összes pontok száma.)

.

.

NÉVJEGY

Ipoly Walking Club Egészségvédő és Szabadidős Sportegyesület

Elnök: Fábri Gábor

Cím: 2660 Balassagyarmat, Jópalócok u. 13.

E-mail cím: ipolywalking@mailbox.hu

Honlap: http://www.ipolywalking.hu

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s