Salgótarján első olimpikonja volt


SPORTLÖVÉSZET – 85 éve született ifjabb Décsei Ferenc

Ifjabb Décsei Ferenc az első olyan olimpikon, akinek születése és felkészülése is a mai Nógrád megyéhez köthető (ellentétben – a ma már szlovákiainak számító – Szokolyi Alajossal, és Speidel Zoltánnal vagy a fiatalon elszármazott Kiss Gézával és Platthy Józseffel). Életének és pályafutásának nagy része Salgótarjánhoz kapcsolódik. 1952-ben a Budapesti Honvéd színeiben részt vett a Helsinkiben rendezett olimpián, de több nemzetközi verseny győzteseként is jó hírét vitte szűkebb hazánknak. A börtönt is megjárt sportoló január 26-án lenne 85 éves.

Ifjabb Décsei Ferenc 1927. január 26-án született, Salgótarjánban. Édesapja, idősebb Décsei Ferenc 1933-ban egy országos versenyen elindulva a második helyen végzett, és ezzel aranyjelvényes minősítést „lőtt” magának, majd edzőként segítette a fiatalokat. Feleségének is volt köze a sportághoz, pár versenyen találkozhattunk a nevével.

Ifjabb Décsei Ferencet 1933-ban, hatévesen vitte le édesapja a lőtérre, és már kilencéves korában, első versenyén ifjúsági megyei bajnokságot nyert.

Nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki azt a „szerszámot”, amelyik nagyot pukkan, és ráadásul még a papíron is hagy egy kis lyukat – emlékezett vissza egyszer. A lőszereket ekkor még a zsebpénzükön vásárolták meg.

Pályafutása során a Salgótarjáni Polgári Lövész Egylet, a Salgótarjáni Lövész Klub, a Salgótarjáni Vasas, a Bp. Honvéd, a Bp. Dózsa és a Magyar Honvédelmi Szövetség Központi Lövészklub (MHSZ KLK) színeiben szerepelt. Szülővárosában édesapja mellett Papp Ervin, Szlávik Gusztáv és Mohai János keze alatt ismerte meg a sportlövészet fortélyait.

Az 1941/42-es Észak-kerületi bajnokságban az ifjúságiaknál és a felnőtteknél is az első helyen végzett. Ezt követően sorra aratta győzelmeit. A Décsei, Katkó, Matuszka összetételű csapattal országos vidékbajnokságot nyertek, majd csapatban harmadik helyezést szereztek a magyar bajnokságon, a sportpisztolyosok között.

1948-ban a nagy példakép, Takács Károly olimpiai bajnoki címet szerzett, ami a sportág népszerűségének is jót tett. Az olimpikonok körbejárták az országot, egy 1949-es salgótarjáni bemutatót követően – amelyen ifj. Décsei Ferenc is lőállásba került – eredményének köszönhetően meghívást kapott az olimpiai utánpótlás keretbe. Ezt követően kéthetente járt a fővárosba a válogatott keret edzéseire, ahol a felmerülő költségek felét térítette csak a szövetség.

1950 tavaszán bevonult katonának, és ebben az évben a hadseregbajnokságot minden számban sikerült megnyernie (pályafutása végéig már nem szerepelt nógrádi színekben). Ekkor már minden támogatást megkapott, és tagja lett az olimpiára készülő csapatnak. Tizenöt hazai és külföldi viadal közül tizenháromban sikerült nyernie, ami azt jelentette, hogy az olimpiai küldetési szintet öt versenyszámban is teljesítette, de képtelenség lett volna kettőnél több számban indulnia. Helsinkiben aztán csaknem hetven nemzet sportolói között a 14. helyen végzett sportpisztollyal, az ott vásárolt nagyöbű puskával pedig a 20. lett.

Húsz évvel később így emlékezett vissza a megyei napilap oldalain:

Két barátommal egész nap a rádió mellett ültünk, hallgattuk az olimpiai közvetítést Londonból. Nagy magyar lövészsiker, Takács Károly olimpiai bajnok az ötalakos gyorspisztolylövésben! Ekkor, ott a rádiónál fogadtam meg, hogy ha törik, ha szakad, ha tűzön-vízen át is, de ki kell jutnom a következő olimpiára! Edzéstervet csináltam, persze saját magam, és naponta hétszer ott voltam a lőtéren. Otthon a lakásban állandóan célra tartottam egy fából készült pisztollyal. Öt alakot helyeztem el a rádió tetején és emelgettem a pisztolyt a céltáblára. Így ment ez egy darabig, amíg aztán lejöttek az olimpián részt vett lövészek Tarjánba. Takács is itt volt, megmutatta a pisztolyát, mint régi ellenfelének, és volt egy verseny is a városi lőtéren. Szép eredményt értem el és ennek köszönhettem, hogy beválogattak az olimpiai utánpótlás keretbe. Egy évvel voltunk a londoni olimpia után, 1949-et írtunk. Ekkor saját költségemen és a MHS segítségével hetenként feljártam a fővárosba a keretedzésekre. Újabb egy év és 1950-ben olimpiai kerettag lettem, és amikor a sportszázadba bevonultam, mondhatni minden fegyvernemben, minden egyéni bajnokságot megnyertem! Nagy év volt és első nemzetközi sikeremre még ma is emlékszem, amikor Bukarestben 537 körrel nyertem a sportpisztolyt és 11 körrel előztem meg a második helyezettet.

Helsinkiben 530 körrel 14. lettem a sportpisztolyosok között, de elindultam a nagyöbű puskában is, ahol a 20. helyen végeztem. Puskánk akkor még nem volt és úgy indítottak útnak, hogy ha Balogh Ambrussal tudunk puskát venni Helsinkiben, akkor induljunk el. Sikerült fegyvert vásárolnunk, elindultunk! A számot egyébként a szovjet Bogdanov nyerte. Az olimpia nagy eseménye volt a szovjet sportolók megjelenése. Ekkor ingott meg először lövészetben is az északi hegemónia és a szovjet sportolók bizonyították, hogy a világ élvonalába tartoznak lövészetben is. Az edzéseken nem egy alkalommal lényegesen jobbat sikerült lőnöm, de hát az olimpián erősebben dobog az ember szíve.

Amikor a másik 1952-es nógrádi olimpikonnal, Szojka Ferenccel (kerettag volt, de nem lépett pályára) együtt hazaérkeztek, többek között egy-egy fenyőfával tisztelgett előttük a város, melyeket a Kohász stadion (ma már Szojka Ferenc Stadion) klubháza előtt ültettek el, ezeket pár éve kivágták.

1953-ban egy koncepciós perben elítélték, fél évet az ÁVH börtönében ült.

Később, az 1955-ös bukaresti Európa-bajnokságon bronzérmes lett, majd részt vett az 1958-as moszkvai világbajnokságon, és az 1959-es milánói Eb-n is. A Melbourne-i olimpiára készülő magyar céllövő keret tagja volt, de 1956-ban végül nem tudott elutazni a játékokra. Az 1960-as olimpia ideje alatt már vállizületi problémák jelentkeztek nála, és a megterhelő edzéseket már nem tudta vállalni.

Három évtizeden keresztül sportolt, pályafutása során negyven nemzetközi versenyen indult el. Összesen tizennégy alkalommal hívták meg a válogatottba. csapatban kilencszer nyert magyar bajnokságot. Ezt követően edzősködött is, de a kisebb versenyeken fegyvert is fogott.

A sporthoz kapcsolódó viszonyáról, életfelfogásáról így nyilatkozott 1959-ben:

– Én nagyon szeretem Salgótarjánt. Itt születtem, és hű akarok maradni ehhez a városhoz. Ez a sportág különben is olyan, amelyiknek az eredményében kevésbé játszik közre tízezer, vagy akár százezer drukkoló hajrázása, tapsa, lelkesítése. A jó sportpisztoly-lövőnek a sportág szeretetén és hozzáértésén kívül sok edzésre és roppant jó idegekre van szüksége. Az idegek megnyugtatására sokat kell pihenni, aludni, s emellett sem szeszt, sem cigarettát nem szabad fogyasztania. Én ezeket a követelményeket szigorúan betartom. Verseny előtt sokat pihenek, sokat alszom, s naponta egyfolytában hat, sőt nyolc órán keresztül is célzok és lövök.

Décsei Ferenc hosszú évtizedeken át dolgozott az Acélgyár időelemzőjének irodájában. 2000-ben Nógrád megye Bérczy Károly Díjában részesült, 2005 márciusában hunyt el, 78 évesen. Két évvel később dr. Hencsei Pál, olimpiatörténész könyvet írt az életéből, „Cél-tudatos ember volt” címmel.

Décsei Ferenc

Décsei Ferenc

Reklámok

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Van kikre büszkék lennünk « Nógrád sportja
  2. Visszajelzés: Van kikre büszkék lennünk | Nógrád sportja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s