A Balatonnál táboroztak


JKA KARATE – Edzőtábor

Augusztus első hetében immáron 28. alkalommal rendezte meg a Palóc Karate Szövetség a nyári GASSHUKU edzőtáborát, melynek 22 éven keresztül Jászárokszállás adott otthont, de az utóbbi 6 évben a karatékáknak egy jobb körülményeket biztosító balatoni helyszínre sikerült kerülniük.

Az idei felkészülési edzőtáborra Balatonfenyvesen a Bungalow parkban került sor, ahol a Palóc Karate Szövetség klubjai közül balassagyarmati, gyöngyösi,salgótarjáni,pásztói karatékákon kívül a budapesti Hinode és a szintén fővárosi Katana  SE versenyzői is jelen voltak. Németországból eljött a hazai rendezvényre a Poingi Karate Klub illetve a Svájcban élő Nagy Gábor 4.danos mester, aki már évek óta a PKSZ tiszteletbeli elnöke. Az edzőtábor sűrű programja során a 125 fő között családias hangulat alakult ki. A kemény edzéseken túlmenően a szervezők egy kis lazításként póker, asztalitenisz, strandröplabda és ételfőző versengést is meghirdettek.

A balatoni edzőtábor felügyelői Lőrik Csaba a PKSZ technikai vezetője 5.danos mester és Józsa Barnabás a PKSZ Elnöke 4.dan-os mesterek voltak. Rajtuk kívül meghívottként, Krepsz János 7.dan-os mester JKA Szövetség Főinstruktora a JKA szövetség elnöke,Schneider László 6.dan-os mester a JKA szövetség bírói bizottságának vezetője,Talpai József 5.dan-os mester a Palóc Karate Szövetség volt elnöke,Talpai Michaela  3.dan-os mesternő (Poing karate klub edzője),és Hajnal Miklós 5. dan-os mester ( Hinode SE vezetője) tartott edzést. Az edzőtábor végén 12 fő sikeres övvizsgát tett.

Ők a következők:

3. gyerek fokozat: Gedeon András

3kyu Barna öv, 1. fokozat: Alapi Ferenc, Vajvoda Anna, Jele Máté, Géczi Evelin, Pintér Réka (mindannyian Pásztói SKK), Muhari Bálint (Balassagyarmati SKE), Rucska Dániel (Gyöngyösi MKSE), Szabad Marcell (Gyöngyösi MKSE)

2 kyu Barna öv 2. fokozat: Czibolya Kristóf (Pásztói SKK), Fehér Éva (Gyöngyösi MKSE), Orosz Tamás (Salgótarjáni Palócbrot KKE) 

 

Forrás: Cz.Zentai

Fotó: Mariany Imre

A balatoni edzőtábor részvevőinek egy csoportja

A balatoni edzőtábor részvevőinek egy csoportja

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s