Három éve tért vissza az életbe és a sportba


img211Beszélgetés a 65 éves sokoldalú edzővel, Földi Lászlóval

Három sportágban, sportlövészetben, biatlonban és rádiózásban is letette már a névjegyét, sportolóként és edzőként is szép eredmények fűződnek a nevéhez. Földi László elé nemrég az eddigieknél nehezebb feladat tornyosult, ugyanis az orvosai közölték vele, hogy leukémiás. Sokan lemondtak róla, ő azonban – sportmúltjából is erőt merítve – felkelt a betegágyból, és már több versenyre is elkísérte a salgótarjáni biatlonosokat, sőt, már pár rádiós viadalon is elindult. Szeptember 4-én ünnepelte 65. születésnapját, ebből az apropóból beszélgettünk vele.

– Hogyan került az életébe a sport?

– Az 1960-as években még más volt az emberek hozzáállása a sporthoz, és a sport is másként állt az emberekhez. Azt hiszem, szerencsés időszakban voltam gyermek, hiszen akkoriban sok-sok példaképre nézhettünk fel a sport és a család területén. Természetes volt, hogy reggeltől estig kergettük a labdát, hogy számháborúztunk, hogy a homokos hegyoldalon magasat ugrottunk, jártuk az erdőt-mezőt. Csicsókát, erdei és kerti gyümölcsöket ettünk… Természetes közege volt ez a sport utánpótlásának. Mint ahogy az is természetes volt, hogy több mindent kipróbálhattunk, és ki is próbáltunk. Sakkoztunk, ping-pongoztunk, atletizáltunk, de leginkább fociztunk. Jó kis csapatunk volt már gyerekkorban, és sokáig együtt maradtunk, együtt játszottunk. Aztán egészen fiatalon kezdett érdekelni egy kicsit másabb sport, a lövészet. Először persze csúzlival, a saját magunk által készített íjjal, nyílvesszővel, majd később a szüleimtől kapott légpuskával. Ekkor derült ki, hogy az idősebbektől is biztosabb a kezem. Közülük néhányan már bejártak a kisvasúttal a Zagyvarakodói lőtérre. 13 éves lehettem, amikor engem is elvittek edzésre a Salgótarján Városi Lövészklubba. Én voltam az akkori idők legfiatalabb kezdő lövésze, hiszen mindjárt az elején felfigyeltek arra, hogy lehet belőlem valami. Ott maradtam, és negyven évig szinte minden nap a lőtérre vezetett az utam. Először mint versenyző, később már versenyző-edzőként, majd edzőként. Természetesen egy ideig a többi sportággal sem hagytam fel, egészen addig, amíg a sorozatos edzések ezt megengedték.

img210– Milyen eredményeket ért el?

– Nem voltam igazán az élmezőnyben, de nem is volt akkoriban könnyű odakerülni, amikor egy országos bajnokságon tíz olimpiai és világbajnokkal kellett megküzdeni. Hammerl László, Varga Károly, Nagy Sándor, Nagy Béla, Abonyi György, hogy csak a legnagyobb neveket említsem. Ám egyszer így is megadatott, hogy a hetedik helyen végeztem az ob-n, a lövészklub színeiben. Nagyon büszkék voltunk erre az eredményre, hiszen ekkor a sok-sok vidékbajnoki cím mellett a nagy fővárosi versenyzők közé sikerült ékelődnöm. Fekvő testhelyzetben voltak elfogadható eredményeim. Életem legjobbját Katowicében lőttem, 597 köregységet, tehát a 60 lövésből 57-szer találtam tízest, és háromszor kilencest.

img214– Hogyan jött az edzősködés?

– Itt, Salgótarjánban én voltam az első, aki fizikai edzéseket is terveztem magamnak a lövész-edzéseken kívül. Ezt akkoriban még sokan butaságnak tartották. Ma már tény, hogy e nélkül nem megy. Aztán én lettem a lőtér legfiatalabb „bá”-ja. Hiszen a lövészetben nem edzőspori, mester, vagy ilyesmi, hanem a „bá” jelentette az edzőséget. 23 évesen már Lacobá lettem. Tanultam, edzettem, gyerekeket tanítottam a sportág alapjaira, csínjára-bínjára. Sok száz gyereket neveltem a sportra és természetesen az életre. Tajti Béla, Lukinich Andrea és Nagy Gyula voltak ez első országos bajnokaim, s persze később sokan mások. Három évig az MHSZ válogatott edzője is voltam.

– Egyik legismertebb tanítványa nem hétköznapi módon „futott be”…

– Egyszer egy megsérült kis birkózó srácot javasolt edzője, hogy milyen szorgalmas, de a húzódása nem akar javulni. Próbáljuk ki a lövészetben. Ő volt Papanitz Zoltán, a későbbi világbajnok. Különös sztori, hogy miként lett pisztolyos. Szorgalmasan járt edzésre, ám légpuskával nem fért be a legfiatalabb csapatba, de jutalomból eljöhetett Nyíregyházára az akkor még működő csapatversenyre. Ám az élet fortélya, hogy ez egyik pisztolyos kis srác „rosszfát tett a tűzre”, és nem engedték el. Nem volt más lehetőség, hogy a büntető pontokat elkerüljük, a szállodai szoba falára ragasztott kis fekete pontra tanítottam meg Zolikát célozni, és a légpisztolyt kezelni. Vasárnap aztán lőállásba állt. 91 köregységet ért el az első 10 lövése során. Nem akartunk hinni a szemünknek későbbi edzőjével, Dormán Jóskával. Persze aztán elfáradt. Nem úgy később az edzéseken. Fantasztikus akarattal, lelkesedéssel készült, aminek meg is lett az eredménye.

– Így visszatekintve, milyen edző volt?

– Ezt nem tisztem eldönteni, erről az eredmények beszélnek. Elsősorban a sporteredmények. De azért nagyon büszke voltam, amikor a hatvanadik szülinapomra megleptek volt versenyzőim. Több mint ötvenen gyűltek össze a világ minden tájáról. A sporteredmények mellett, szinte mindenki diplomás, elismert ember a civil életben is. Erre éppoly büszke vagyok, mint a vb, Eb és a több száz országos bajnoki címre, helyezésre. Így utólag elmondhatom, hogy jó edzőnek lenni. A szakma mellett az emberség is elengedhetetlen, sosem kellett hatalmi eszközöket alkalmaznom pályám során, sokkal inkább partnereknek tekintettem a versenyzőket. Negyven év alatt összesen két edzésről késtem, persze önhibámon kívül, és bizony versenyzőim sem késtek, soha.

Sosem hagytam el Salgótarjánt, pedig fiatal lövészedzőként többször is hívtak egy nagy pesti egyesületbe. Aztán a következő évben a Salgótarjáni Lövészklub nyerte az országos bajnoki pontversenyt…

– Egy másik nagy szenvedély, a rádiózás a mai napig tart… 

– Kicsi gyerekként, egy könyv hátulján találkoztam először a morze-jelekkel. Majd amikor az akkori MHSz-ben dolgoztam edzőként, ismét előkerült a gyermekkori ismeret. Levizsgáztam, s bár más sportágban dolgoztam, de a rádiózás párhuzamosan végig kísérte életemet. Ebben a sportágban tagja voltam a többszörös világbajnok magyar csapatnak, míg egyéniben Eb első, második és harmadik helyezésem is van.

img212– Ahogy szóba került, a biatlonosok is sokat köszönhetnek önnek…

– Sportlövőként 1978-ban kerestek meg az SKSE sízői, hiszen a biatlon szakág akkor volt feljövőben. Kezdetben egy-egy edzésen segítettem nekik az alapok megismerésében, majd később odakerültem edzőként, sportvezetőként a sízőkhöz. 1982-től edzősködtem a Petőfi SE-ben, majd 1987-től a sí és a biatlon átkerült a Petőfi Diáksport SE-hez, melynek én lettem az elnöke, főállásban. Már abban az időben is szponzorok, támogatók, szülők kellettek az élvonalban maradáshoz. Magam sosem voltam síző, még amatőrnek is csak enyhe túlzással lehetne említeni ez irányú tudásomat. Ám, a fizikai felkészítés és lövésztechnikai téren, illetve a sportvezetésben rendelkeztem olyan ismeretekkel, hogy odahívtak. A sífutás részére természetesen megvoltak a megfelelő szakemberek, akikkel együtt volt csak lehetséges az eredményes munka.

Bereczki Brigittával, Papp Ildikóval és Bekecs Zsuzsannával.

Bereczki Brigittával, Papp Ildikóval és Bekecs Zsuzsannával.

– Innen kikre emlékszik vissza szívesen?

– Sok tehetséges fiatallal találkoztam, dolgoztam, ám a legmeghatározóbb előmenetelükben a szorgalom, a terhelhetőség és a sport iránti elkötelezettség volt. Minden versenyző egy külön egyéniség, így a tehetség csupán egy lehetőség a kiemelkedő eredmény eléréséhez. Géczi Tibor, Bereczki Brigitta és Bekecs Zsuzsa sosem jutottak volna olimpiára páratlan szorgalmuk, kitartásuk, hozzáállásuk nélkül. Ebből az is adódik, hogy én sem lehettem volna a Lillehammeri téli olimpián a csapat hivatalos edzője, ha nem lettek volna a magyar élvonalban a versenyzőink, s nem csak az említettek, hanem sokan mások is. Földrajzi adottságaink páratlanul rosszak a téli versenyzésre, mégis sok szép eredményt értek el, de ebben meghatározó volt a nyári roller és nyári biatlon. Ezekben a nyári számokban világbajnokok, Európa-bajnokok, helyezettek voltak mindannyian. Sőt Zakopánéban a nyári biatlon Eb-n Bekecs Zsuzsa, Horváth Ágnes, Földi Kornélia, Lengyel Ágota bajnok lett a lengyelek, az oroszok és a szlovákok – sokkal esélyesebbnek tartott – váltója előtt. Jó volt ilyenkor hallani a magyar himnuszt, ami kezdetben nehezen került elő, hiszen nem számítottak a rendezők a mi sikerünkre, és a zászlónk is ritka vendég volt a rúdon, ezért kerülhetett fel fejjel lefelé, de a lényegen ez sem változtatott.

– Aztán ennek is vége lett…

– Fiam betegsége miatt feladtam mindent. Negyven év edzősködés után máshol kellett helyt állnom. Nem könnyű erről beszélnem, de itt is sok-sok részsikert értem el, ennek köszönhető, hogy fiam jelenleg egy otthonban – állapotának megfelelő viszonyok között élhet. Egy kicsit több időm lett ismét, ekkor vállaltam el a Nord Sport KSE felkérését, és azóta segítem a munkát, mint tiszteletbeli elnök.

kölykökkel– Ismét kezdett beleszokni a sport légkörébe, amikor megint közbeszólt valami…

– Igen, 2011 nyarától heti rendszerességgel tartottunk megbeszélést – mint régen. Tervezgettünk. Felmértük a helyzetet, a lehetőségeket.

Aztán augusztus 19-én közölték velem, hogy leukémiás lettem. Borzalmas betegség. Kevés embernek sikerül legyőznie a rákot. Nagy küzdelem, reménytelenség. Öt hónap alatt háromszor tanultam meg újra járni. Hatalmas mélységből sikerült visszakapaszkodnom, és ebben sokat segített a sportmúlt. Bár még enni sem igazán tudtam, de már napi háromszor egy órát edzettem. Az ágyban fekve. Kezdetben már az nagy eredmény volt, hogy fel tudtam emelni a kezem, lábam, majd a félliteres üdítőt. Először egyszer, majd tízszer, majd hússzor, aztán már a másfél literest, s a lábam is felemelkedett az ágyról. Először egyszer, majd tízszer, majd hússzor, aztán terhelve. Felálltam. Életem nagy versenye volt ez, de legyőztem a rákot, persze ehhez kellettek az orvosok, nővérek, a család és a barátok is és természetesen a hit is.

– Hogy van most?

– Szerencsére jól. Egészségileg túl vagyok egy borzalmas betegségen, és jóformán csak a hajlam maradt meg belőle, ami fokozott elővigyázatosságot követel. Sport szempontból azonban már nem ennyire kedvező a helyzet.

– Pedig sok szép dologról számolhattunk be a tarjáni biatlonosokról, visszatérése óta. Nyári biatlon nemzetközi versenyek, jó eredmények, kölyök csoport stb. Vagy mégsem oly egyszerű a helyzet?

– Természetesen én is örülök, hogy sikerült picit megmozgatnom az állóvizet, ám nem annyira, és úgy, ahogy szeretném. Sikerült feléleszteni a helyi sífutó-biatlon életet. Vannak ismét versenyzők, gyerekek, eredmények, melyet Salgótarján és Nógrád vezetői is megelégedéssel nyugtáztak, és természetesen támogatásukat is élveztük a nehéz körülmények ellenére. Remélem, hogy ezen a téren majd egyre közeledik a támogatás és az eredményesség egymáshoz. Sokat jelentenek ezek az apró sikerek szűkebb hazánknak, a sportszerető közvéleménynek, és persze a sportolóknak, vezetőknek, edzőknek, szülőknek is.

– Azért az első mondatokból mégsem ez, hanem némi csalódottság volt kiérezhető. Beszéljünk a gondokról is!

– Nehéz indulat nélkül tárgyilagosnak lennem például Papp Ildikó olimpiai kiküldetése, itthon maradása körül kialakult áldatlan, sportszerűtlen helyzet értékelésében. Még ma is rémálomnak tűnik ez az egész, és bár az utolsó leheletünkig küzdöttünk – a várossal közösen – a versenypályán kialakult eredmények szerinti kiutazásáért, mégsem az igazság győzött.

Innen nehéz felállni. A sportolónak, vezetőnek egyaránt, akik mindent megtettek, hogy a nagy célt elérhessék. Büszke vagyok arra, hogy én – valamint az egyesület, a közvélemény és a város is – mindvégig kitartottunk Ildikó mellett, és példaként szeretném minden sportoló elé állítani, hogy ma Papp Ildikó továbbra is keményen edz, mi, vezetők pedig tesszük tovább a dolgunkat, és fogcsikorgatva is készülünk tovább. Úgy vélem, az is példaként szolgálhat Salgótarján sportjában, hogy a kölyökcsoport edzője Papp Ildikó.

10614201_1500546043495395_617808524215620944_n– Sokat beszélgettünk az olimpia környékén Önnel az egész ügy kapcsán, és azt is tudom, nagy szerepe van abban, hogy ez a kis csoport létrejöhetett, illetve a Dornyay Tagiskolában is elindult valami a sportág terén.

– Persze igyekeztem, de ehhez azért partner, partnerek is kellettek. Ildikó mellett kiemelném Kadlót Zoltánt, a Nord Sport vezetőit, a szülőket és természetesen a tagiskola vezetését, elsősorban Géczy Attilánének. Nélkülük nem sikerülhetett volna. Most ugyan kisebb gondok merültek fel a csoportok működésének összehangolásában, de reméljük, hogy ezek is hamar megoldódnak.

– Hogyan tovább?

– Kutya világot élünk. Rendkívül nehéz ma előre tervezni, de szeretném, ha még több gyerek edzene csoportjainkba, ha lennének újabb elkötelezett edzők, vezetők, szülők. Reménykedem abban is, hogy a városi és megyei vezetők továbbra is segítenek nekünk, és melléjük majd talán újra lesznek szponzorok is, mint a régi szép időkben. Aztán lesznek eredmények is, ezt mindenki elhiheti nekem.

10262184_251820841683814_1789043301266827948_n– 65 éves. Van még ereje?

– Nem jó a korról beszélni, de sajnos kell. Már nem bírok úgy és annyit, mint egykor. Kellenének a fiatalok, az új lendület, ám addig kell lenni elegendő erőnek, amíg biztosnak véli az ember; van utánpótlás.

Nem könnyű ma sem sportvezetőnek, edzőnek lenni. A sport mellett, az mindennapi megélhetéséért küzd mindenki. Nem kifizetődő ma sem edzősködni, hiszen a mai világban „nincs keret észrevenni”, hogy a szakemberek mindenféle juttatás nélkül tevékenykednek, és gondot okoz például a napi megélhetés, vagy éppen az életben maradáshoz elengedhetetlen vitaminok, készítmények beszerzése – nekem is. Remélem, a közeljövő és az utánam következő szakember generációjának már kevesebbet kell küzdenie saját megélhetéséért.

Valakiknek – előbb-utóbb – észre kell venniük, hogy Salgótarjánban vannak „Botos Tiborok, Máté Csabák, Kadlót Zoltánok, Csatlós Csabák” és sorolhatnám tovább a kollégákat, akik legtöbbször áldatlan körülmények között nevelik a jövő nemzedékek bajnokait.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s