Méltó tisztelgés, és a névadó győzelme


ATLÉTIKA – Pünkösdi futás Kadlót Zoltánnal

Hétfő délelőtt minden várakozást felülmúlva, 363 futó vett részt az első alkalommal megrendezett Pünkösdi futáson. A salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium volt a központja annak a rendezvénynek, amellyel Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) pályafutása előtt tisztelegtünk. A félmaratoni távot ki más nyerte volna, mint az országos csúcstartó, a verseny névadója.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A reggeli órákban már szép számban gyülekeztek az ország minden pontjáról érkező résztvevők, külön öröm volt látni, hogy Szlovákiába is eljutott a salgótarjáni futó hírneve. Bár a Komka Zsuzsanna által levezényelt közös bemelegítés közben hatalmas eső zúdult a környékre, ez nem vette el a futók kedvét. A rendezvényt a fővédnök, Salgótarján polgármestere, Dóra Ottó nyitotta meg, és indította el a két távot. A rajtokra már az eső is elállt, így ideális futóidőben vághattak az első távnak, a félmaratonnak. A futók megjárták a belvárost, majd egy rövid, uzonis frissítő hurok után Vizslás-Újlakig is lefutottak. A 89 félmaratonista közül elsőként az ünnepelt, Kadlót Zoltán ért célba, megelőzve SAC-os csapattársát, Barna Bencét. A hölgyeknél a város egy másik büszkesége, Garami Katalin győzött, aki 5000 méteren megyei csúcstartó, korábban a Sese és az Öblös számára szállította az érmeket. A mezőnyben „Kagya” egykori versenytársai, és jelenlegi tanítványai is ott sorakoztak, de a város kétszeres olimpikon biatlonosa, Bekecs Zsuzsanna is teljesítette a több mint 21 kilométeres távot. Az indulók saját bőrükön érezhették, hogy milyen hatalmas teljesítmény volt 1996-ban lefutni azt a bizonyos 62 perces félmaratont, mellyel a salgótarjáni a mai napig őrzi az országos csúcsot.

A szűk öt kilométeres penzumon 274-en indultak el, az abszolút győzelmet a jelenlegi egyik legjobb magyar hosszútávfutó, a fővárosi Csere Gáspár nyerte, aki az olimpiai kvótát ostromolja. A nőknél egy Kadlót-tanítvány, Barta Luca (SAC) futotta a legjobb időt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA színes betétprogramok között ugrálóvár és lovaglás is szerepelt, a jó hangulatról pedig Oláh Gergő, az X-Faktor harmadik szériájának győztese gondoskodott. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, nekik az iskola udvarán rendeztek futóversenyt, négy korcsoportban.

Az eredményhirdetésen a névadó mellett a város legeredményesebb hosszútávfutója, a kétszeres olimpikon Mecser Lajos is közreműködött. Kadlót a győztesnek járó vándorserleg mellé egy értékes vásárlási utalványt is átvehetett, illetve a támogatóknak köszönhetően jövő márciusban részt vehet majd a Jeruzsálem Maratonon is. Az érmek kiosztását követően az ünnepelt élménybeszámolóval emlékezett vissza pályafutására, a téma egy egész termet megtöltött érdeklődőkkel.

A debütáló rendezvény lebonyolításába érthető módon még csúsztak apróbb hibák, ami egyrészt a váratlan hatalmas tömeggel magyarázható. Az alapgondolat és a verseny sikeressége összességében azonban előrevetíti egy nagyszabású rendezvény születését.

Felemelő és egyben megható érzés volt indulni ezen a versenyen, ahol több száz induló tisztelgett a 19 éve fennálló országos csúcsom előtt – nyilatkozta tudósítónknak Kadlót Zoltán. – Külön öröm számomra, hogy megtisztelt jelenlétével a jelenlegi legjobb magyar hosszútávfutó, Csere Gáspár is. Számomra most nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy minden résztvevő elégedetten távozzon erről a nagyszerű eseményről. Köszönöm a szervezők áldozatkész munkáját, akik felejthetetlen és emlékezetes szép napot szereztek nekem és remélem, hogy mindenkinek, aki ellátogatott erre a rendezvényre.

Garami Katalin

Garami Katalin

Mint azt a szervezőktől megtudtuk, roppant hálásak a polgármester úrnak, a rendőrségnek, a polgárőrségnek, a rengeteg önkénteseknek és a támogatóknak, hogy ilyen gyorsan a rendezvény mögé tudtak állni. Jövőre lesz húsz éves Kadlót országos csúcsa, így remélhetőleg a mostaninál is többen érkeznek majd a nógrádi megyeszékhelyre.

A dobogós eredmények.

Félmaraton.

Férfi 0-20 évesek (9 induló): 1. Czigler Robin (SAC) 1;35:05 óra. 2. Deák Simon (St.) 1;36:57. 3. Szeles Mátyás (St.) 1;42:01. Férfi 21-30 (7): 1. Barna Bence (SAC) 1;20:07. 2. Bakó Dávid (Nagytarcsa) 1;43:09. 3. Grüll Dávid (Budapest) 2;07:36. Férfi 31-40 (17): 1. Béres Tamás (Budapest) 1;34:08. 2. Berky György (St.) 1;43:01. 3. Varga Szabolcs (St.) 1;45:43. Férfi 41-50 (19): 1. Mihály József (Gödöllő) 1;32:02. 2. Antal Tamás (Kishartyán) 1;39:08. 3. Verebélyi Tibor (St.) 1;43:11. Férfi 50+ (8): 1. Kadlót Zoltán (SAC) 1;19:25. 2. Somogyi Károly (Budapest) 1;22:16. 3. Gáll Ottó (Nyíregyháza) 1;49:11.

Női 0-20 (3): 1. Zemplényi Luca (Karancsalja) 1;55:43. 2. Oláh Dzsenifer (St.) 2;50:22. 3. Gyetvai Rebeka (St.) 2;51:19. Női 21-30 (2): 1. Maczák Tímea (St.) 1;59:02. 2. Solti Noémi Rebeka (Törökbálint) 2;46:03. Női 31-40 (11): 1. Garami Katalin (St.) 1;25:15. 2. Czirbusz Katalin (Pilisszántó) 1;37:07. 3. dr. Dobrovoczky Ágota (Pásztó) 1;43:50. Női 41-50 (7): 1. Keresztesné Heni (Mátranovák) 1;55:08. 2. Szabad Mária (St.) 1;58:54. 3. Oravecz Beatrix (Mátranovák) 2;02:47.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

5 kilométer.

Férfi 0-10 (1): 1. Illés Denton (St.) 24:45 perc. Férfi 11-15 (12): 1. Vanó Gergő (SAC) 16:53. 2. Sármány Benjamin Péter (Hatvan) 16:58. 3. Kelemen Kristóf (Tar) 18:40. Férfi 16-20 (7): 1. Deák Szilárd (St.) 14:50. 2. Szeles Bálint (St.) 17:05. 3. Gyöngyösi József (SAC) 17:30. Férfi 21-30 (7): 1. Csere Gáspár (Budapest) 13:29. 2. Széll Tamás (Zenit SE) 14:25. 3. Lipták Renáto (St.) 16:35. Férfi 31-40 (10): 1. Horváth Béla (Székesfehérvár) 15:21. 2. Bartko András (Ajnácskő) 16:01. 3. Ragályi Gábor (Zenit SE) 18:09. Férfi 41-50 (8): 1. Langer Olivér (SAC-Zenit) 15:52. 2. Zánki Zoltán (Zenit SE) 17:14. 3. Koltai Péter (Zenit SE) 19:01. Férfi 50+ (5): 1. Telek András (Zenit SE) 16:20. 2. Szabó János (Inárcs) 23:50. 3. Vámosi József (Pásztó) 24:38.

Női 0-10 (5): 1. Halasi Hanna (SAC) 19:50. 2. Keller Titán (Kerekharaszt) 22:15. 3. Baranyi Tifani (Pásztó) 23:06. Női 11-15 (6): 1. Lénárt Lili (SAC) 18:48. 2. Kotroczó Dorka (SAC) 19:09. 3. Gulya Liliána Luca (SAC) 21:59. Női 16-20 (10): 1. Barta Luca (SAC) 17:08. 2. Rácz Ivett (St.) 17:44. 3. Borbás Blanka (Hatvan) és Burai Virág (SAC) 18:42. Női 21-30 (4): 1. Tóth Korinna (SAC) 20:33. 2. Palaczkos Adrienn (St.) 23:32. 3. Horváth Gyöngyi (Kecskemét) 23:45. Női 31-40 (2): 1. Ivák Eszter (St.) 21:25. 2. Német Ágnes (Bátonyterenye) 22:45. Női 41-50 (7): 1. Simon Lilla (SAC) 18:09. 2. Jenei Enikő (Budapest) 18:20. 3. Nagy Ákosné (St.) 20:53. Női 50+ (2): 1. Sumi Ágnes (Zenit SE) 25:02. 2. Czele Jánosné (SZAFT) 25:15.

Teljes eredménylista.

Fotóalbum.

Vadas Mária képei.

Viskárdi Péter képei.

Részletek az esemény facebook oldalán.

A Salgótarjáni Városi Televízió beszámolója:

Reklámok

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Két évtized tiszteletére | Nógrád sportja
  2. Visszajelzés: Két évtized tiszteletére | Salgótarjáni Atlétikai Club

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s