Újra lesz foci Szurdokpüspökiben és Taron  


LABDARÚGÁS – Nógrádi csapatok háttere

Két éve annak, hogy a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság végén a Dél-nógrádi település Szurdokpüspöki csapata az önkormányzati és egyéb támogatás megcsorbulása miatt visszaléptette csapatát a küzdelmektől. Ráadásul ezt követően az alacsonyabb megyei II. osztályban sem indultak, annak ellenére, hogy a településnek kétezer körüli lakója van. Tar a hasonló lakosságlétszám mellett  2010. november 14-én, hazai játéktéren játszotta le utolsó megyei I. osztálybeli bajnoki találkozóját az óta nem volt bajnoki mérkőzés a labdarúgó játéktéren, pedig a csapatban Rósa Henrik személyében olyan játékos is szerepelt az akkori polgármester jóvoltából, aki a magyar élvonalat is megjárta.

Szurdokpüspökiben a játéktér újra otthont ad bajnoki labdarúgó mérkőzéseknek

Szurdokpüspökiben a játéktér újra otthont ad bajnoki labdarúgó mérkőzéseknek

Eddig a két településen nem volt rendszeres fociélet, de az elmúlt évi önkormányzati választásokat követően mindkettő településen új polgármestert választottak és a sport, a labdarúgás újra előtérbe került. A változás eredménye lett, hogy augusztustól mindkét település Szurdokpüspöki és Tar is benevezett a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság küzdelmébe.

A pásztói járás egyik legnagyobb méretes labdarúgó játékterével egyébként a szurdokpüspökiek rendelkeznek, amely megfelelő, nem is oly régen korszerűsített öltőző épületegyüttessel rendelkezik, ráadásul szükség esetén a téli erőnléti-tornatermi edzéseket is helyben az általános iskola tornacsarnokában tudják megoldani. Azért, az egy kicsit szégyen volt mindkettő település esetében, hogy egy ilyen népesebb lakosságszámmal bíró településen  Szurdokpüspökiben, illetveTaron még ha nem is alapfeladata, ne tudta volna a helyi önkormányzat  kellőképpen támogatni a sportot.

Szurdokpüspökiben öntevékeny módon saját pénzüket a sportba invesztálva ma már országos hírnévre is szert tett remek teljesítménytúrázók vannak, miközben hajdanám még kézilabdázói, sakkozói karatézó sportolói is voltak a településnek.

Taron augusztustól újra lehet örülni a hazai góloknak

Taron augusztustól újra lehet örülni a hazai góloknak

Jó egy éve az asztalitenisz sportágat kedvelők Pintér Tibor kezdeményezésére megalakították együttesüket, és nyomban be is neveztek a megyei bajnokság küzdelmébe.

Saját néven, minden valószínűség szerint ismételten a helyi anyagi támogatás hiánya miatt csak egy idényt tudtak végigjátszani, majd a nemrégiben befejeződött bajnoki szezonban már a Pásztó csapatával fuzionálva tudtak csak részt venni ahol végül az 5. helyen végeztek. Őszön, sportnyelven szólva, ha csak egyetlen találattal is, de Pintér Ervin személyében új polgármestert választottak a szurdokpüspökiek, aki egyébként három évtizedig hálóőrként volt saját lakóhelye mellett Pásztón és Kisbágyonban is játékos.

A polgármester a régi labdarúgó sportszeretők, közte Pintér Nándor és az utóbbi időben már csak kézilabda, illetve labdarúgó játékvezetői tevékenységéről ismert Mihalovics Mihállyal együtt, élére állt a helyi kezdeményezésnek és két évi kihagyást követően az örökifjú Tamás Tibor játékos-edző bevonásával elkezdte a helyi labdarúgó együttes újraszervezését. Hétvégén az új együttes Mátraszőlősön már le is játszotta első előkészületi mérkőzését, ahol 4-1 arányú győzelmet aratott.

Csécsén padlóra került a foci

Csécsén padlóra került a foci

Taron fél évtizede nemcsak, hogy a sportról, de még az önkormányzat tevékenységéről sem lehetett sokat megtudni, mindenesetre tény, ha már napjainkban nem is megyei I. osztályú játéktérként(máshol is így van ez. a szerz.), de itt is adott a focipálya, az öltöző, ahol hajdanán még sportbüfét is üzemeltettek. Az akkori sportirányítók Tóth Sándor (SE elnök),Sulyok Gyula (szervező) ma már a pásztói labdarúgást segítik.

Turopoli Zsolt személyében itt is új polgármester került a település élére. A település vezető informálódó kérdésünkre az alábbi tájékoztatást adta:

– Valóban újra szerveződik a sportélet Taron, új egyesület alakult Tari Szabadidős Egyesület néven és elsőként a labdarúgás indul be, de később szeretnénk más sportágakat is bevonni. A labdarúgásban a megye III.-ban szeretnénk indítani a csapatot, a nevezést a szövetség részére a sportvezetők már leadták. Az új egyesület tagjai közt és vezetőségében benne vannak a helyi képviselő testület tagjai közül többen, így jómagam is. Az elnök Balog László, gazdasági vezető Bognár Balázs és a labdarúgó szakosztálynál a jövőben Tóth József tanár, készíti fel a játékosokat a rövidesen induló őszi szezonra. Ő már korábban is látott el edzői tevékenységet a Tari sportegyesületnél. Az önkormányzatnál a képviselőtestülettel megkeressük azt a  lehetőségeket, melynek során az egyesület hosszútávon működni tudjon és legyen a településen sportélet. Emellett a helyi lakosoktól és helyi illetve környékbeli vállalkozóktól is kap majd az egyesület támogatást, ki mivel tudja elősegíteni ennek a szerveződésnek a sikerét.

További dél nógrádi hír, hogy a megyei II. osztályból kizárt Buják együttese augusztusban ott lesz a megyei III. osztály fociéletében, még hosszú évtizedek után a csécsei Erzsébet parkban a jövőben a focirajongók a csapat megszűnése miatt már nem láthatnak bajnoki labdarúgó mérkőzéseket.


Az eddigi utolsó

Visszatekintve a múltra a Szurdokpüspöki együttese utolsó megyei I. osztályú bajnoki mérkőzését 2013. VI. 01-én játszotta le. Az akkori csapatot  Kiss Zoltán irányítása mellett a következők alkották: Szeles – Sándor, Szabó, Petre, Bódi, Tamás, Miczki, Munkácsi, Zohó, Baranyi, Bacsa. A tariak 2010 novemberében hazai játéktéren játszották le kizárás előtti utolsó bajnoki mérkőzésüket, ahol a Mátranováktól 4-3 arányban vereséget szenvedtek. Tar: Bózsár – Huszár, Verebélyi, Kiss D., Sándor T., Lengyel, Halász, Gömbicz, Nagy I., Pócza, Nagy Zs. Csere: Rósa Henrik. Edző: Vallus Ferenc

Forrás: Cz.Zentai József

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s