Szőrös történelmi bajnoki címe


ÖKÖLVÍVÁS – 92. felnőtt magyar bajnokság

Szőrös Márk súlycsoportjának vitathatatlan bajnoka. Az országos sportnapilap jellemezte így a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzőjét, aki Hévízen egy TKO-val, és két egyhangú pontozással megnyert meccsel hódította el az 56 kilósok bajnoki címét. Botos Tibor tanítványának köszönhetően közel három évtized után került újra felnőtt bajnoki aranyérem a nógrádi megyeszékhelyre.

Márk nyolc évvel ezelőtt, 12 évesen ismerkedett meg a sportággal, azóta minden korcsoportjában nyert már bajnoki címet, a serdülőknél, a junioroknál és az ifjúságiaknál is győzött ob-n. Emellett számtalan tornát nyert meg, és válogatottságig vitte. A Madárfészek Ökölvívó Akadémián is felfigyeltek a fiatal tehetségre, aki egy ideig a fővárosban is gyűjtögette a tapasztalatait. Felnőtt bajnokságon már kétszer indult korábban, két éve Debrecenben másodéves ifistaként szerzett ezüstérmet, majd tavaly megismételte a helyezését.

Ökölvívás - Férfi országos bajnokság

Szőrös Márk (piros) és Herczeg Norbert küzd a szorítóban az 56 kilogrammos súlycsoport döntőjében. MTI Fotó: Varga György

Az idei bajnokságra gőzerővel készült, három héten keresztül napi két edzéssel hangolódott, délelőttönként az erőnléten, délutánonként a technikán volt a hangsúly.

A hétvégén a hévízi sportcsarnokban gyűlt össze a sportág krémje, a 92. férfi felnőtt ökölvívó magyar bajnokságon összesen 44 egyesület 86 ökölvívója mérlegelt. Az 56 kilósak mezőnyében a tavalyi bajnok Gálos Viktor távollétében menetelhetett előre Szőrös Márk, aki az első nap erőnyerő volt.

Ökölvívás - Férfi országos bajnokság

Szőrös Márk magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet. MTI Fotó: Varga György

A negyeddöntőben egy komlói ellenfelet kaptunk, akit nem ismertünk előtte – mesélte Botos Tibor, edző. – A mérkőzést megelőzően megfogadtuk, hogy senkit sem veszünk félvállról, és Márk ennek megfelelően, kőkeményen kezdte az összecsapást. A komlói edző az első menet után be is dobta a törülközőt, így már az elődöntőben voltunk. Itt a szolnoki Nagy Krisztián következett, akit jól ismertünk. Tudtuk, hogy egy harcos, bunyós ökölvívással szokott kiállni, ennek megfelelően Márk távolról ütött, és ennek meg is lett az eredménye, mert 3-0-ás egyhangú pontozással győzött.

A papírformának megfelelően a döntőben a kecskeméti Herczeg Norbert várt a nógrádira, akivel már többször megmérkőzött, és aki ellen az ob előtt 2-1 arányban vezetett. Ahogy edzője fogalmazott, rég látta már ilyen jól bokszolni a tanítványát, akin látszott, hogy élvezte az összecsapást, látványos megmozdulásokkal „játszott” az ellenfelével, a szép eltáncolások után sok tiszta, pontos találatot tudott bevinni.

A 3-0-s egyhangú pontozásos győzelem azt jelentette, hogy az SBSE-s nyakába került az aranyérem. Felnőtt ob-n legutóbb éppen Márk edzője, Botos Tibor nyert aranyérmet salgótarjáni színekben, 1988-ban még az SBTC versenyzőjeként.

Szőrös és Botos ob 15

Szőrös Márk a bajnoki arannyal és edzőjével, Botos Tiborral

Nagyon jól éreztem magam az egész verseny alatt, és nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudtam. Idén már nem versenyzek, de ettől még folyamatosan edzek, nem eresztünk ki. Jövőre szeretnék indulni két kvalifikációs versenyen, és célul tűztem ki a riói kvótát. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki szurkolt és támogatott, az edzőmnek és a szponzorunknak is – nyilatkozta Márk.

A friss bajnok előreláthatólag januárban ismét részt vesz majd a szokásos kubai edzőtáborban, majd tavasszal Isztanbulban léphet kötelek közé, a kvalifikációs torna első három helyezettje készülhet a Riói olimpiára.

Az SBSE kiváló évet zárhat le, hisz ha csak a bajnokságokat nézzük, a 11 indulójuk összesen 9 érmet szerzett. Márk a serdülő Csikos Adrián, az ifjúsági korú Oláh Gergő, valamint a klub első női bajnoka, a junior Oláh Henrietta után a negyedik bajnoki címet szállította az SBSE-nek – ezek mellett egy ezüst és négy bronz a további termés.

A klub nemsokára Nagyrédén, egy pofon party-n zárja az esztendőt, míg Botos Tiborra egy tatai edzői továbbképzés is vár még.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s