A kisbágyoniak focimérkőzéssel búcsúztatták az évet


LABDARÚGÁS – Szilveszteri mérkőzés

Az 1947-ben alapított, kék-zöld alapszínt választott kisbágyoni sportegyesület egy évtizeddel ezt megelőzően megnyerte a megyei I. osztály küzdelmét, ezzel fennállásának eddigi legnagyobb fegyvertényét érte el, egy szezont töltött el az NB III. bajnokság (2005/2006) mezőnyében, majd a csapat váratlanul 2008 őszén visszalépett a megyei I. osztály küzdelmétől.

Kisbágyon szilveszter meccs 15Ezt követően majd fél évtizedig focicsapat nélkül maradt Kisbágyon. 2012-ben három szezon erejéig a megyei III. osztályt képviselve egy hölgy próbálkozott az újraindítással, de nem jöttek az eredmények, így 2015. május végén a helyi focisták körében ismét véget ért egy korszak. A csapat augusztusban ugyan benevezett a 2015/16. évi szezon küzdelmébe, de a rajt előtt egy héttel lemondták a szereplést. Mindezek ellenére élnek- halnak a fociért. Immáron két évtizede, hogy az év utolsó napját egy barátságos labdarúgó mérkőzés keretén belül búcsúztatják el.

Szűcs Balázs szilveszter 15

Az „Öregek” győztes találatát a még most is gólerős, korábban az NB III-at is megjárt Szűcs Balázs szerezte

Szilveszterkor bajnoki szereplés ellenére a helyi sportszeretők folytatták azt a több évtizedes hagyományukat, miszerint ha van csapat, ha nincs, az év utolsó napjának délelőttjén mindig összejönnek egy öregek-fiatalok baráti labdarúgó mérkőzésre.

Csütörtökön a komoly hideg mellett szikrázó napsütés fogadta a helyi játéktérre érkező vendégeket, szurkolókat, régi játékosokat-közte, Samu Annát az FTC és magyar felnőtt női labdarúgó válogatott kapusát, aki édesapjával a fiatalkorában szintén kapusposztot képviselt Samu Lászlóval érkezett a találkozó megtekintésére.

Samu Anna és László

Samu Anna a női válogatott hálóőrzője, édesapjával a fiatalkorában szintén kapusposzton szerepelt Samu Lászlóval tekintette meg a mérkőzést.

A 2×30 perces keresztpályán lezajlott mérkőzés igazi focihangulatot nyújtott az érdeklődők és a játékosok számára. A mérkőzés végül Szűcs Balázs (Öregek) utolsó percekben esett találatával dőlt el 3-2 arányban az Öregek javára. A gólokon Tóth T.(2), Szűcs B.,illetve Baranyi T. (2), osztoztak.

A mérkőzés után a helyi eseményszervezők az önkormányzat és egyéb támogatók jóvoltából a megjelenteket a sportpálya öltöző épületében főtt virslivel, egyéb szeszes italokkal vendégelték meg, ahol felelevenítésre kerültek az idei találkozó és a régmúlt helyi focival kapcsolatos eseményei is.

Mint azt a helyszínen megtudtuk, a bágyoni foci kiemelt segítője az időközben már elhunyt helyi születésű Kopka László nyomdaigazgató volt, aki nemcsak faluja sportéletét, hanem a megye, közte az SBTC és a megyén kívüli sportegyesületeket így az Egri Nyomdát (teke) is jelentős mértékben támogatta.

A nosztalgiázás során a helyiek és a közeli településeken élők, közte Makács Tibor, Szűcs Gyula, Samu László, Vincze Zsolt, sem felejtették el azt az 1500 néző(!) előtt lejátszott, hazai mérkőzést, amikor a bágyoniak a Magyar Kupa legjobb 16 közé csapata közé jutásért az NB I-es élvonalbeli Újpest ellen léptek pályára. (A mérkőzésen a Mészöly Géza által irányított együttestől tisztes vereséget 3-0, szenvedett a Kisbágyon.)

De szóba került az a több mint húsz éve Béren lejátszott kispályás Nógrádi Krónika Újságíró Válogatott-Kisbágyon focimérkőzés is, ahol bizony alaposan alulmaradtak a tollforgatók, igaz e sorok írója a jelenlegi sportszerkesztő Balogh Tibor labdaindítását követően azért egy becsületgólt szerezve kilőtte Samu László hálóját.

Már kezdett sötétedni, amikor a nosztalgiázó labdarúgók és kísérőik átvonultak a település központjában lévő vendéglátóhelyre, ahol tovább folytatták a beszélgetést reménykedve abban, hogy 2016, év őszén újra lesz bajnokságban szereplő labdarúgó együttese Kisbágyonnak.

Forrás: Cz. Zentai József

Kisbágyon szilveszter 15

A 2015-ös bágyoni évzáró labdarúgó mérkőzés részvevői

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s