Maratoni SAC-os győzelem


ATLÉTIKA – VI. Rotary futófesztivál

Hatodik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Rotary futófesztivált, amin ismét rengetegen vettek részt. Simon Edina (Salgótarjáni AC) egyéni csúccsal aratott magabiztos győzelmet a leghosszabb távon, míg testvére és csapattársa, Nagyné Simon Lilla a 10 kilométeres távon szerzett ezüstérmet. Ezzel mindketten megismételték tavalyi helyezésüket.

12322795_849391025207205_1510660476178068032_o

Simon Edina (SAC) nyerte a debreceni maratont.

Maratoni, félmaratoni és negyedmaratoni távok közül válogathattak a résztvevők, akik az ország minden pontjáról érkeztek Debrecenbe. A szervezők azoknak is lehetőséget biztosítottak a versenyzésre, akik inkább ötfős váltókban szerették volna teljesíteni a maratont. A hosszútávfutók legnagyobb kiváltsága volt, hogy az útvonaluk átvezetett a Nagyerdei Stadionon is.

A SAC ultrafutója, Simon Edina a leghosszabb távra nevezett be, és mint kiderült, jól döntött, hiszen összejött a címvédés.

Sajnos a verseny közben tartanom kellett egy párperces technikai szünetet, ezért hivatalosan még mindig nem lettem a 3;30 óra alatti maratonisták klubjának a tagja, de azért belül tudom, hogy már képes vagyok öt percen belüli ezrekkel maratont futni. Ezzel az eredménnyel sikerült az idén is megnyernem a nő abszolútot, és még a rendészeti kategóriában is én lettem az első női futó – mesélte tudósítónknak Edina, aki végül több mint nyolc perces előnnyel, 3;32:02 órás új egyéni csúccsal szerezte meg a győzelmet, ezzel több mint öt percet faragott le az egy évvel korábbi idejéből.

Testvére, a felnőtt megyei örökranglistán több kiváló helyezést is birtokló (10.000-es listavezető) Nagyné Simon Lilla a 10 kilométeres negyedmaratonon állt rajthoz, és 220 női induló között a roppant előkelő ezüstérmet érő második helyen ért célba, kategóriájában azonban nem volt nála jobb.

A SAC-os eredmények.

10 km. Nők (220 induló): 2. (korcsoportban 1.) Nagyné Simon Lilla 44:10 perc.

Maraton. Nők (21): 1. Simon Edina 3;32:02 óra.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s