Hat aranyérem került Nógrád megyébe


JKA KARATE – Diákolimpia döntő

A napokban Gödöllőre a Szent István Egyetem tornacsarnokába érkeztek a sportág fiatal versenyzői, hogy ezúttal az Ippon Shobu Karate diákolimpián 38 egyesületet(!) képviselve katában és kumitében eldöntsék egymás között a diákolimpiai bajnoki címeket.

Vajvoda Anna

A Palotási Általános Iskola végzős tanulója Vajvoda Anna (Pásztói Shotokan KK) korcsoportjában kata és kumite versenyszámokban az első helyen végzett

Annak ellenére, hogy a jeles sportági eseményen a részvevőknek iskolájuk színeit kellett volna képviselniük a szövetség illetve a versenybizottság ezúttal kizárólag sportegyesületi értékelést közölt. Nógrád megyéből így három egyesület a salgótarjáni Palócbrot, a Balassagyarmati KSE és a pásztói Shotokan Karate Klub diákversenyzői léptek szőnyegre. Közülük, három leány Takács Csenge (Bgy.), Vajvoda Anna, Váradi Valentina (Pásztó) és a szintén pásztói egyesületet képviselt Czibolya Kristóf diákolimpiai aranyérmet szerzett. A fent említettek közül a Palotási Általános Iskola 8. osztályos tanulója Vajvoda Anna és a pásztói Mikszáth Líceum diákja Váradi Valentina korosztályában duplázni tudott, így mindkettő versenyszámban kata és kumite az ország legjobbjai lettek. Aranyérme mellé a szügyi általános iskola tanulója Takács Csenge is szerzett még egy bronzérmes helyezést, miközben gyarmati klubtársa Muhari Bálint, aki a Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója kumitében a megosztott harmadik helyen zárt.

Takács Csenge

A Palotási Általános Iskola végzős tanulója Vajvoda Anna (Pásztói Shotokan KK) korcsoportjában kata és kumite versenyszámokban az első helyen végzett

A gödöllői diákolimpiáról a pásztói Mikszáth Líceum tanulója Kecskés Laura (Palócbrot) ezüst, még klubtársa Zsélyi Bora bronzéremmel tért haza. Megyénkből a legeredményesebb klub ezúttal is az éremtáblázat második helyén végzett Lőrik Csaba által vezetett pásztóiaké volt, akik a már említett két sportegyesületi karatéka mellett Bedő András, Pintér Réka második, Gáspár Viktória, és Varga Lili versenyzőik harmadik helyezéssel járultak hozzá a Shotokan Karate Klub sikeres szerepléséhez.

Muhari Bálint balra

A balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója Muhari Bálint (balra) kumitében megosztva a harmadik helyezést szerezte meg

Eredmények:

III. Kcs,leány kata: 1. Fodor Petra Kunmadaras ..3. Takács Csenge Balassagyarmati Karate Sportegyesület
III Kcs, leány kihon ippon kumite:1. Takács Csenge
VI. Kcs,fiú kihon ippon kumite 1 Barki Gábor Tárnok ..3. Bihari Attila Yama SE és Muhari Bálint Balassagyarmati Karate Sportegyesület
VII. Kcs,leány ippon shobu kumite: 1 Tchatchoua Rebeka Zen Shotokan Karate SE ..3 Gáspár Viktória és Varga Lili Pásztói Shotokan Karate Klub
VII. Kcs, fiú kata:1 Máté Gábor Hinode Sportegyesület 2. Bedő András Pásztói Shotokan Karate Klub ..4 Jele Máté Pásztói Shotokan Karate Klub
VIII. Kcs,leány kata:1 Forintos Fruzsina TORIKI KHKE 2 Pintér Réka Pásztói Shotokan Karate Klub
VIII. Kcs,leány ippon shobu kumite: 1. Vida Réka TORIKI KHKE ..3 Zsélyi Bora Palócbrot Karate Klub és Mihályházi Petra Yama SE
VIII. Kcs,fiú kata:1. Czibolya Kristóf Pásztói Shotokan Karate Klub
IX.Kcs,leány kata 1. Vajvoda Anna Pásztói Shotokan Karate Klub ..4 Gábor Zsófia Pásztói Shotokan Karate Klub
IX. Kcs, leány ippon shobu kumite:1 Vajvoda Anna Pásztói Shotokan Karate Klub
Junior nő, kata: 1. Váradi Valentina Pásztói Shotokan Karate Klub
Junior nő, ippon shobu kumite:1. Váradi Valentina Pásztói Shotokan Karate Klub
2 Kecskés Laura Palócbrot Karate Klub

Forrás: Cz.Zentai

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s