Benépesültek a pályák


TENISZ – Tarján Kupa, régiós gyermekverseny

A közelmúltban közel ötven nevezéssel zajlott le a Tarjáni Tenisz Egyesület és a Nets Point TE közös szervezésében megtartott régiós gyermek tenisz verseny. JEGYZŐKÖNYV

Az indulókat tekintve Salgótarjánból, Kazincbarcikáról, Balassagyarmatról, illetve Gyöngyösről is érkeztek tehetséges fiatalok. A mérkőzéseket a Salgótarjáni Kohász Teniszpályákon tartották meg, melyen a rég nem látott gyermeksereg már-már a tarjáni tenisz aranykorát idézte.

tenisz Tarján kupa 16

A zöld korcsoport lány helyezettjei.

A magas számú nevezéseknek köszönhetően külön korosztályokban mérkőztek meg egymással az indulók. A legkisebbek a „play and stay” szabályainak megfelelően piros pályán piros labdával, és narancs pályán narancs labdával, az idősebbek normál méretű pályán zöld, illetve normál labdával mérték össze tudásukat. A versenyen külön lehetőséget biztosítottak a szervezők azon gyermekek számára is, akik még csak most kezdtek ismerkedni a tenisz szépségeivel. Az idősebbek – akik már országos korosztályos versenyeken is letették névjegyüket – színvonalas mérkőzéseket vívva egymással, kiváló szórakozást nyújtottak a kísérő szülőknek, érdeklődőknek.

Kun Gábor, a szervező egyesület részéről elmondta, hogy örült a magas számú nevezésnek. Bár az időjárás megtréfálta a szervezőket – a rendelkezésre álló öt pályából csak hármat lehetett használni –, de a mérkőzéseket így is sikerült még sötétedés előtt lebonyolítani. A Tarjáni TE vezetője bízik abban, hogy a nyári Tarján Kupa is hasonlóan népszerű lesz a régió gyermek tenisszel foglalkozó egyesületei körében és megismételhetik a színvonalas versenyt.

A dobogósok.

Piros kezdő (5 induló): 1. Mocsáry Emese, 2. Vilimi Luca, 3. Ondricska Zselyke (mindhárman Tarjáni TE). Piros haladó (4): 1. Berei-Nagy Bianka, 2. Fülöp Noémi, 3. Géczy Petra (mindhárman Tarjáni TE). Narancs (7): 1. Bede Fanni (Kazincbarcika), 2. Kiss Dalma (mindhárman Tarjáni TE), 3. Fülöp Ádám (egyesületen kívüli). Sárga I. (10): 1. Dányi Blanka (Kazincbarcika), 2. Bede Hanna (Kazincbarcika), 3. Klecsány Fruzsina (Nets Point TE, St.). Sárga II. (8): 1. Pusztai Martin (Kazincbarcika), 2. Bétéri Dávid (Kazincbarcika), 3. Oláh Richárd (Nets Point TE). Zöld lány (9): 1. Kelecsényi Liza Bora (Balassagyarmat), 2. Bede Luca (Kazincbarcika), 3. Nagy Veronika (Tarjáni TE). Zöld fiú (6): 1. Tóth Márton (Gyöngy SE, Gyöngyös), 2. Molnár Márk (Kazincbarcika), 3. Molnár Vajk (Kazincbarcika).

Eredmények-Tarján-Kupa

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s