A hölgyek futóünnepe volt


ATLÉTIKA – 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála

Egy teljes napon át, gyönyörű időben kötözhettek Budapesten a nők, lányok, asszonyok, nagymamák, anyukák, kismamák a 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála keretében, a „legszebb” futóversenyen a több mint tízezer nevező között szép számmal találkozhattunk nógrádiakkal is.

A vidám, napsütéses időben mindenki megtalálhatta a magának megfelelő futótávot, a 700 méteres családi futástól kezdve a 3×1,5 kilométeres váltón át az egyéni távokig, amelyek összeadásával akár 17 kilométert is lehetett teljesíteni.

A napot a 2 kilométerre vállalkozók rajtja nyitotta, előbb a kollektív nevezők, aztán az egyéni versenyzők indultak neki a városligeti körnek, s hozzájuk csatlakoztak az ugyanezen távot gyalogolva megtevő hölgyek is.

Az 5 kilométeres futamot Kádár-Papp Nóra, a Coca-Cola Testébresztő program nagykövete rajtoltatta el. Ezen a távon, közel kétezer induló között a pásztói Zólyomi Kinga a negyedik helyen ért célba. Ő egyébként egyike volt azoknak, akik a 2, az 5 és a 10 kilométeres távot is bevállalták, tehát 17 kilométert teljesítettek úgy, hogy háromszor is elrajtoltak, illetve célba értek. A 10 kilométeren megszerzett 18. helynek is köszönhetően az összetett elszámolásban dobogóra állhatott, a harmadik helyet szerezte meg a „szétszabdalt” 17 kilométeren. Ebben az elszámolásban még egy nógrádi, a nőtincsi Zsíros Ágnes is érdekelt volt, ő a 151. lett.

A futás mellett a fitnesz is jelen volt a programban, a sportág kedvelői ismert prezenterek ingyenes óráin mozoghattak a Napozóréten.

Nógrádi eredmények.

Hosszú táv (10 km, 2543 célba érkező): 18. Zólyomi Kinga (Pásztó) 46:06 perc … 29. Hevér Helga (Szécsénke) 47:16 … 304. Sándorné Szentkúti Anita (Jobbágyi) 57:10 … 320. Maczák Tímea (Jobbágyi) 57:26 … 336. Mucsina Dóra (Pásztó) 57:40 … 415. Tóth Loretta (Balassagyarmati DISZVSE) 58:27 … 418. Percze Dorisz (Szécsény) 58:29 … 470. Persik Anita (Salgótarján) 59:11 … 577. Kovácsné Obrecsány Klára (Szécsényi AFT) 1;00:29 … 606. Balázsné Lehoczki Piroska (SZAFT) 1;00:45 … 905. Tóth Adél Tímea (Salgótarján) 1;03:58 … 1034. Zsíros Ágnes (Nőtincs) 1;05:09 … 1151. Lászlóné Nagy Krisztina (Pásztó) 1;06:13 … 1290. Jancsó Ildikó (Jobbágyi) 1;07:30 … 1293. Takács Napsugár (Buják) 1;07:32 … 1331. Czele Jánosné (SZAFT) 1;07:51 … 1459. Molnár Virág (Balassagyarmat) 1;08:47 … 1630. Kovácsné Kozma Ágnes (SZAFT) 1;10:01 … 1744. Dulai Viktória (     Pásztó) 1;10:55 … 1806. Fazekas-Sándor Mónika (Pásztó) 1;11:25 … 1849. Zagyi Dominika (Balassagyarmat) 1;11:53 … 1852. Óvári Mónika (Pásztó) 1;11:53 … 1956. Péter Olívia (Balassagyarmat) 1;13:22 … 1979. Varga Zsuzsanna (Jobbágyi) 1;13:32 … 2117. Homoki Marianna (SZAFT) 1;15:01 … 2352. Micsutka Fanni (Jobbágyi) 1;19:24 … 2420. Vajda Andrea (Szécsény) 1;21:30 … 2501. Nagy Kata (Balassagyarmat) 1;24:59.

Középtáv (5 km, 1912): 4. Zólyomi Kinga 21:44 … 401. Zsíros Ágnes 30:20 … 892. Pekáry Sarolta (Rétság) 33:26.

Összetett. 10+5+2 km (310): 3. Zólyomi Kinga 1;16:15 … 151. Zsíros Ágnes 1;47:29.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s