Érem nélkül zártak megyénk diáktájfutói


TÁJFUTÁS – Diákolimpia döntő

Annak ellenére, hogy hétvégén nem kellett messzire utazni megyénk diák tájékozódási futóinak, a korábbi évekkel ellentétben ezúttal már kevesebb létszámban vettek részt az országos diákolimpia döntőjében, melyet az első versenynapon nógrádi versenybírók segítsége mellett Eger belvárosában, a Dobó tér környékén bonyolítottak le.

Szombaton délelőtt, a rövidtávú, délután pedig a megyék váltócsapatai küzdelmére került sor. Az egri belváros, tájékozódási futás szempontjából, úgy látszik a nógrádi futók többségének nem nyerte el a tetszését, hisz mint a küzdelmek végén kiderült az utóbbi évek egyik leggyengébb rövidtávú eredményét érték el megyénk diákjai.

Mag Viktória és Mag Fruzsina

Rövidtávon Goldmann Júlia mellett a legjobb nógrádi eredményt a Mag ikrek (a képen Viktória és Fruzsina) érték el

Szerencsére kivételek azért mindig akadnak, így volt ez most is. A lányok II korcsoportjában félszáztól több induló között a salgótarjáni Mag ikrek (5-6.) és Osztafin Lili (10.) bekerültek a legjobbak közé. Az utolsó középiskolai diákolimpiáján Goldmann Júlia az 5. helyen, a sérüléssel bajlódó Uzoni diák Fésűs Evelin Anna pedig az előkelő 9. helyen zárt.

Fiúk korcsoportjában, a több sportágban is jeleskedő Tóth Ábel Tibor, valamint Verebélyi Tibor a középmezőnyben végzett.

Egy rendező baki folytán a verseny elején több korosztályos versenyző jelentős időhátrányba került-közte Varga Petra,- aki ezt követően már nem tudott beleszólni a legjobbak versengésébe.

Délután a váltócsapatok háromfős versenye során Goldmann Júliának némi hiba csúszott a „tájékozódási” futásába, ennek ellenére, ha nem is a dobogón, de az értékes negyedik helyen tudott a nógrádiak első egysége végezni, miközben a második csapat is bekerült az első tíz közé. Fiúknál három nógrádi trió próbálkozott meg felvenni a küzdelmet a legjobbakkal, de ezúttal csapatainknak csak a középmezőnyös helyezések jutottak.

Országos diákolimpia döntő I.

Rövidtávú verseny, jobb nógrádi eredmények:

FIV.korosztály (72 induló)..20.Tóth Ábel Tibor SÁI Kodály Tagiskola 20:30  FV. (51)…24.Verebélyi Márton Bolyai J.Gimn. 23:57

NIII. (60) ..5.Mag Fruzsina SÁI Beszterce Tagiskola 12:02 6.Mag Viktória SÁI Beszterce 12:36..10.Osztafin Lili 13:28 SÁI Beszterce …25.Lénárt Lili 16:06 SÁI Gagarin Tagiskola

NIV.(58) ..26.Varga Petra Bolyai J.Gimn. 22:08 NV. (55)..27.Goldmann Kata Madách I.Gimn.

NVI. (25)…5. Goldmann Júlia Bolyai J.Gimn.Salg 24:00…9. Fésűs Evelin Anna Uzoni P.Gimn.Salg. 28:46

Fiú váltó (46) ..28. Nógrád I.(Tóth Ábel Tibor Kronovetter Balázs Verebélyi Márton)..34. Nógrád II. (Majer Bendegúz Sörös Zoltán Kronovetter Máté), 35.Nógrád III. (Verebélyi Attila Osztafin Lili Goldmann Kata)

Lány váltó (35) ..4. Nógrád I. (Goldmann Júlia-Mag Viktória Varga Petra)..7.Nógrád II. Lénárt Lili Mag Fruzsina Fésűs Evelin Anna

Forrás: Cz. Zentai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s