A legkeményebbeket várják


AKADÁLYFUTÁS – Tarján Acél Futam, most szombaton

Június 11-én rendhagyó futóversenyt rendeznek Salgótarjánban, a Dolinka és a Pécskő szikla között 15 akadály nehezíti majd a résztvevők dolgát, akik csapatban is húzhatják egymást. A nap során színes kísérőprogramok is várják az érdeklődőket. IDŐREND

Szombaton az eddzENIway klub a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület, az Abigél Közhasznú Egyesület, illetve a Dornyay SE társtámogatásával rendezi meg a Tarján Acél Futam elnevezésű versenyt, hasonlót még nem látott a megye.

Az akadályfutáson 5 kilométeres pálya és 15 „meglepetés” várja a futókat, a Dolinka és a Pécskő szikla közötti szakaszon. Kétféle futamot indítanak a szervezők, elsőként egy Acél futamot, 8.30-as indulással, ami egyéni versenyt takar, aztán egy csapatfutamot, 10.30-as kezdéssel, ahol a 4 fős csapatok tagjainak együtt kell teljesíteniük a távot. Az eredményhirdetést délre tervezik, amit a klub rendszeres vendégedzője, Simonyi Anna magyar rúd sport bajnok bemutatója fog felvezetni.

Az egész napos szabadtéri programon a családosok, gyerekek is megtalálhatják a nekik tetsző elfoglaltságot, lesz egy rövidített futam a legkisebbeknek, íjászbemutató, rúdfitnesz edzés, illetve lehetőség lesz kipróbálni a különböző funkcionális eszközöket (stroops, gflex, girja) is.

13320916_10206469581929068_2898326113338978861_o

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s