Először látogatnak Salgótarjánba


PANKRÁCIÓ – Látványos gálával készülnek

Elérkezett az idő, július 16-án, szombaton 18 órai kezdettel, első alkalommal rendeznek pankráció show-t Salgótarjánban, a városi sportcsarnokban. A háromórás gála keretében két nógrádi is kötelek közé lép majd, megvédésre kerül a HCW bajnoki főöve és egy új cím, a fiatalokat jelképező „Revolution” bajnok is felavatásra kerül. Az alábbiakban az egyes mérkőzéseket vettük górcső alá.

Renegade – Chris Wilson

A szervezet igazgatója, Renegade a fiatal horvát tehetség, Chris Wilson ellen lép ringbe, hogy megmutassa, ki az úr a háznál. A fiatal Wilson kemény fába vágta a fejszéjét a kétszeres HCW bajnok ellen.

RP Tyson – Michael Nuts

A nagyszájú csepeli „mamakedvence”, RP Tyson nagyon ért a közönség megnevettetéséhez, de Michael Nuts ellen biztosan nem lesz oka a jókedvre. A maszkos birkózó ugyanis előszeretettel gyújtja fel ellenfeleit, ha lehetősége adódik rá.

Battle Royal

A pankráció egyik sajátos meccstípusa, a Battle Royal is látható lesz Salgótarjánban, ahol az összes pankrátor egyszerre lép ringbe, a feladat pedig az, hogy a felső kötél felett kidobálják egymást. A győztes, aki a látványos küzdelem végére marad, még ezen az estén szembenézhet a bajnokkal, a HCW főövéért.

Icarus – Ron Corvus (hardcore meccs)

A korábbi hardcore bajnok, Corvus, Salgótarján hazai hőse, az egyik legtapasztaltabb magyar pankrátorral mérheti össze erejét, egy szabályok nélküli mérkőzésen. Egy ilyen hardcore meccsen előkerülnek székek, kendo botok, asztalok és egyéb veszélyes tárgyak, a győzelemért pedig bármire hajlandóak a küzdő felek.

13686602_956249017807788_71834497792972479_n

Fotó: In-Visible

Dylan&Danny – Őserő

A pankráció másik sajátossága, hogy csapatmérkőzések is vannak, ahol 2-2 pankrátor méri össze erejét egymással. A fiatal divatdiktátorok, a DD csapata a korábbi csapatbajnokokkal, az összesen 280 kilogrammot nyomó Őserővel találkoznak.

Főmeccs

Az est főmérkőzése a HCW bajnoki övmeccs, ahol a szintén nógrádi gyökerekkel rendelkező Nitro védheti meg bajnoki övét a Battle Royal meccs győztese ellen.

Dívák is

Az említett mérkőzéseken kívül még több összecsapás is van a programban, például egy női meccs is megrendezésre kerül majd, ami ugyancsak kuriózum. A HCW gyönyörű dívája, Audrey Bride is kötelek közé lép az este folyamán.


A magyar pankrációról

A Hungarian Championship Wrestling (HCW) magyar pankráció szervezete 2010 óta szórakoztatja a műfaj kedvelőit. Az interaktív sport-szórakoztatás Amerikában a legnépszerűbb, de napjainkban már a világ majdnem minden országában egyre több szervezet alakul. A HCW 2014-ben a televízióban is megmutatkozott, Budapesten pedig folyamatosan, kéthavonta rendezi gáláit, 5-600 néző előtt.

A HCW szombat este három órás produkciót kínál a műfaj iránt érdeklődőknek, és mindenkit arra biztat, hogy hallassa a hangját a ring körül, mert a pankráció csak a nézők aktív szurkolásával válik egy igazán interaktív, felhőtlen szórakozássá, az egész család számára.

pankráció St gála program 16

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s