Nógrádi derékon a bajnoki öv


ÖKÖLVÍVÁS – Kőrös Attila WBF címmeccse

A nógrádi gyökerekkel rendelkező Kőrös Attila a napokban Szlovéniában lépett kötelek közé, ahol a tét a WBF középsúlyú bajnoki öve volt.

Az idén 22 esztendős Kőrös Attila 14 évesen, Botos Tibor kezei alatt ismerkedett meg az ökölvívással, nem sokkal később ezüstérmet szerzett a junior országos bajnokságon, és több kisebb tornán is győzni tudott. Tizennyolc évesen abbahagyta a sportot, de pár évvel később aztán az egyik barátja unszolására újrakezdte, és 2015 januárja óta Petrányi Zoltán menedzselésével versenyez a profik között.

A felkészülését a bátonyterenyei edző, Gál Gyula segítette, de nagyrészt egyedül edzett, mert nem mindig tudott hazalátogatni. Így hetente egyszer a korábbi salgótarjáni bajnok, Hranek Sándorhoz is eljárt kesztyűzni.

koros-attila-es-gal-gyula-16

Kőrös Attila (balra) a megnyert övvel és Gál Gyula edzővel

A szlovén Mariborban Hafner Ferenc volt az ellenfele, Kőrös végül egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet.

Hatalmas meccs volt, életem legjobb formájában vártam a meccset, hiszen 12 menet várt rám – nyilatkozta tudósítónknak. – Az első három menetet simán hoztam, gyorsabb voltam ellenfelemnél, nem tudott mit kezdeni velem. A negyedik menet ugyanolyan jól kezdődött, de az utolsó másodpercekben padlóra kerültem. Ezután a sarokban taktikát váltottam, és hatodik menetben már én küldtem őt a földre. Innentől kezdve az történt a ringben, amit én szerettem volna. A tizedik menetben összefejeltünk, és a bal szemöldököm szétnyílt, de ez már nem befolyásolta a meccset.

Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, nagy lehetőséget kaptam, és sikerült élnem is vele. Mindenképpen szeretném folytatni a bokszot, és még nagyobb meccseket nyerni itthon, és külföldön egyaránt. A felkészítőim segítsége mellett szeretném megköszönni Nagy-Majdon József polgármester támogatását is.

Attila így már összesen 12 győzelemnél tart, ezekből kilencet KO-val nyert meg. Ezek mellett öt vereség és egy döntetlen is szerepel a mutatójában.

Megkerestük Gál Gyulát is, aki egy éve foglalkozik Attilával, a világbajnok kérésére. Edzője azóta tíz mérkőzésen volt jelen. Négy összecsapásra Hranek Sándorral készítette fel, ezek mindegyike győzelemmel végződött.

A világbajnoki mérkőzést is alapos felkészülés előzte meg, mind fizikai, mind stratégiai szinten – mesélte tudósítónknak Gál Gyula. – Próbáltuk a felvételek alapján elemezni az ellenfél taktikáját, harcmodorát. Ez kölcsönös volt, így az első négy menet nem hozott átütő sikert számunkra. A további menetekben más stratégiát választottunk: az ellenfél megtévesztése egy, Attilától még nem látott harcmodorral. Ennek lényege, hogy nem bonyolódik bele a közelharcba, hanem gyors ütemváltásokkal és hátsó kezes ütéskombinációkkal, nem várt szögből támad. Az új taktika nagy örömünkre bevált, a hatodik menetben Attilának sikerült padlóra küldeni az ellenfelet, de nem tudtak véget vetni a mérkőzésnek. Ennek ellenére innentől minden menet az új harcmodor létjogosultságát erősítette meg, és a 12 menet végén a pontozók egyhangúlag Attilát hozták ki győztesnek. Edző és tanítványa, úgy érzem, most kezd igazán összecsiszolódni, melynek remélhetőleg további sikerei lesznek az eredményei, mind hazai, mind pedig nemzetközi téren.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s