Bajnoki cím és szép érmek


ÖKÖLVÍVÁS – Női országos bajnokság

A közelmúltban Érden rendezték meg a két évtizedes múltra visszatekintő női ökölvívó bajnokságot, ahol két salgótarjáni klub is képviseltette magát, összesen egy arany-, egy ezüst-, és három bronzéremmel térhetek haza a mieink.

csernak-rebeka-hegedus-nikoletta-botos-tibor-edzo-olah-henrietta-es-olah-gloria-16

Az SBSE indulói (balról): Csernák Rebeka, Hegedűs Nikoletta, Botos Tibor edző, Oláh Henrietta és Oláh Glória

A Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) hosszú évek óta meghatározó szereplője a különböző korcsoportok bajnokságainak. Érden Botos Tibor edző négy tanítványát küldte szorítóba, a legtöbbet természetesen a tavaly, még 57 kilóban bajnoki címet szerző Oláh Henriettától (junior 54 kg) várta. Az első meccsen KSI-s ellenfele ellen magabiztos, egyhangú pontozásos győzelmet aratott, Henrietta végig irányította a meccset, bátrabb volt riválisánál, így kétség sem fért a továbbjutásához. A döntőben a súlycsoport tavalyi bajnoka várt rá, aki korábban egyszer már legyőzte a salgótarjánit. Ezúttal Henrietta pontos, előkészített ütéseket mért ellenfelére, akire kétszer is rá kellett számolni, a vége egyhangú pontozásos győzelem.

Az elődöntőben tudtam, hogy kemény meccs lesz, mert már ismertem az ellenfelemet, beleadtam mindent. Másnap a döntőben nagy harc ment az aranyért, a harmadik menetben rá is számoltak az ellenfelemre, örülök, hogy újra nyerni tudtam – emlékezett vissza röviden az immáron kétszeres bajnok.

Henrietta egyszerűen lenyűgözött a bajnokságon, de ezek szerint nem csak engem, hiszen sok szakember jött oda hozzánk gratulálni az eredményhirdetést követően – mondta Botos Tibor.

Ami a többi SBSE-t illeti, Csernák Rebeka (junior, 66 kg) és Oláh Glória (serdülő, 50 kg) is élete első tétmeccsén húzott kesztyűt, és bár látszott rajtuk az akarás, a megilletődöttség és rutintalanság ezúttal még erősebb volt, így vereséggel mutatkoztak be a bajnokságon. Előbbi lánynak ez egy ezüst-, utóbbinak egy bronzérmet jelentett.

Hegedűs Nikolettnek (felnőtt, 51 kg) nem volt új a közeg, ő korábban pár meccsen már kötelek közé lépett. Ezúttal rögtön egy kiemelt ellenfelet, a tavalyi 48 kilós bajnokot sodorta útjába a balszerencse, és bár végigment a négy menet, egyhangú pontozásos vereséget szenvedett, így ő is bronzéremmel térhetett haza.

Mind a négy lányra nagyon büszke vagyok, egy háromhetes intenzív felkészüléssel utaztunk a bajnokságra. Nagy segítségemre volt erőnléti edzőnk, Horváth Richárd, de szeretném megköszönni a támogatást Nagy Viktória Anettnek, elnökünknek, Vida Józsefnek és a Korona Pénzváltónak is. December elején jöhet a férfi országos bajnokság – tekintett előre Botos Tibor.

olah-kalman-es-racz-vanessza

Oláh Kálmán és Rácz Vanessza

Salgótarján másik ökölvívócsapata, az Oláh Box SE szintén éremmel tért haza Érdről. A zagyvapálfalvai Zöldfa úton működő klub edzője, Oláh Kálmán elmondta:

Egy nagyon tehetséges kislánnyal, Rácz Vanesszával indultunk el a bajnokságon, aki a serdülő korosztályban, a 45 kg-osok között lépett ringbe. Nagyon ügyesen bokszolt, harcolt, küzdött, igazi amazonszerű kislányt láttunk a szorítóban, aki mindent megtett a győzelemért. A döntőbe jutásért vívott mérkőzésen azonban véleményem szerint lepontozták a kislányt, dehát ha a bírók így döntöttek, azt el kell fogadnunk. Így a harmadik helyezést sikerült megszereznie, amely igen jó eredmény a szakosztályunk életében.

A mindössze 13 éves pálfalvai tehetség szereplése többekben is jó benyomást keltett.

– Az olimpiai bajnok Gedó György, a szövetség szakfelügyelője nagyon jó véleményt mondott a kislányról – folytatja Oláh Kálmán. – Gyuri bácsi azt is hozzátette, hogy Vanessza ügyes, tehetséges, de még fejlődnie kell, ami természetes, hiszen még nagyon fiatal. Véleményem szerint jövőre már magyar bajnok lesz. Az olimpiai bronzérmes Botos András is nagyon megdicsérte őt, a salgótarjáni bokszlegenda örült a sikernek. Biztatott, hogy csak így tovább, és amiben tud, mindenben segít nekünk.

Oláh Kálmán elmondta, hogy hamar sikerült belakniuk a nyáron átadott új, Zöldfa úti boksztermet, hiszen a jót könnyű megszokni.

A gyerekek örülnek neki, hogy itt a korábbinál nagyobb helyen és jobb körülmények között edzhetnek – folytatja a szakember. – Köszönjük Dániel Zoltán alpolgármester úrnak az összes segítségét, amelynek révén a bajnokságon is el tudtunk indulni.

A következő időszak terveiről Oláh Kálmán elmondta, hogy a férfiak decemberi országos bajnokságán a felnőttek között szeretnék elindítani Bangó Gergőt, akitől az edző az 52 kg-os súlycsoportban jó eredményt vár, hisz mint mondja: ügyes srác!

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s