Kovács Dániel nyert


SAKK – Cserhát kupa

Az elmúlt hétvégén a Pásztói Sakk SE hagyományos helyszínén az Ózon étterem és Pizzéria egyik termében rendezte meg a Cserhát kupa rapid sakkversenysorozat novemberi fordulóját. A küzdelmekben ezúttal a nógrádi sakkozó mellett Heves megyéből is érkeztek versenyzők, így 37-en ültek le a sakkvászonok elé.

A 7 fordulós 2×15 perces játékidejű mérkőzések után némi meglepetésre a többszörös Cserhát kupa győztes pásztói Bohati Tamás előtt a Salgótarjáni TSE sakkozója Kovács Dániel fél ponttal többet gyűjtve megnyerte a versenyt.

A korosztályos megmérettetés során többségében Vajda Albert pásztói szakvezető versenyzői végeztek az élen, de a 10 éves lányoknál Kovács Veronika révén tarjáni elsőség született, miközben az érmesek között klubtársai mellett Egerből és Lőrinciből érkezett versenyzők is voltak.

Eredmények (novemberi forduló):

1. Kovács Dániel Salgótarjáni TSE 6,5 pont 2. Bohati Tamás Pásztó 6,0 3-4. Tódor Sándor Pásztó, Patai Tamás Salgótarjáni TSE 5,5-5,5 5.-7.Hevér János,Huszár András, Huszár Zsolt 5,0-5,0 (mindannyian) Pásztó 8.-9. Patai József Salgótarjáni TSE, Kresák Flóra Pásztó 4,5-4,5 10. Kormos József Pásztó 4,0
Korosztályonként: Lányok : U 10 1. Kovács Veronika Salgótarján 4,0 2. Fenyő Blanka 3,5 Salgótarján 3. Oravecz Kinga Pásztó 3,0
U 14: 1.Kresák Flóra 4,5, Oláh Dorka 4,0, Mender Laura 3.0 (mindannyian) Pásztó
Fiúk U 8-9: 1.Huszár András Pásztó 4,0 2.Oravecz Kristóf Pásztó 4,0 3.Benczik Zoltán Eger 3,0
U10-11: 1. Racskó Máté Pásztó 3,5 2. Vágvölgyi Ádám Salgótarján 3,5 3. Bunda Zsolt Lőrinci 3,0
U 14: 1. Huszár Lóránt Pásztó 4,0 2. Bognár Kevin Pásztó 4,0 3. Bodzás Dominik Pásztó 3,0

Forrás: Cz.Z.J.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s