Sok-sok évtized a sízés bűvöletében


 

SÍSPORT – Beszélgetés a 90 esztendős Hangonyi Zoltánnal

Mi mást tehetnénk, mint hogy borral koccintunk Hangonyi Zoltán 90. születésnapjára. Hiszen a salgótarjáni sízés élő legendája a híres borvidéken, Ostoroson született, ezért hát így dukál…

– Édesapám viszont nem a borászatból próbált boldogulni – áll elő a gyors meglepetéssel –, hanem az ózdi vasgyárban dolgozott. Ritkán láttuk őt, mert csak két-háromhetente kerékpározott haza a gyártelepről, így édesanyámnak sem volt könnyű dolga a három eleven fiúval, Lacival, velem és Jancsival – említi.

A család élete 1936-ban változott meg, amikor az ózdi üzem főmérnöke, Gólián Pál azt mondta édesapjának: „Laci bácsi, engem elhelyeznek Salgótarjánba, és magát is elviszem magammal”.

– Ekkor költöztük Tarjánba, ahol a Kaszinósoron kaptunk lakást, közel az Acélgyárhoz és az Olvasóhoz – említi. – A harmadik osztályt már én is a gyári iskolában kezdtem. Ezen a karácsonyon édesapám két pár sít kapott Gólián főmérnök úrtól, és ekkor dőlt a sorsom, életre szóló barátságot kötöttem ezzel a szép sportággal.

Hangonyi Zoltán a hatodik osztályban kezdett versenyszerűen síelni.

– Abban az időben 12 éves kortól kötelező volt a leventeoktatás, de a sízők mentesültek az alaki foglalkozások alól – emlékszik. – Az erdélyi származású Bedő Albert tanító úr és az amerikai tanulmányútról hazatérő Liptay Pál mérnök volt az oktatónk. A fogaskerekű kisvasúttal utaztunk fel Salgóra, ahonnan lecsúsztunk az eresztvényi menedékházhoz, ahol máris kezdődött az edzés, amit mindig nagyon élveztünk!

1-1938-ferenctelep

Síző gyerekek 1938-ban a Gedőc-tetőnél. Balról az első Hangonyi János a harmadik Hangonyi Zoltán

Akkoriban az 1935-ben átadott eresztvényi menedékház volt a sízők bázisa, ahol országos és területi versenyeket rendeztek, de ők is elutaztak idegenbeli megméretésekre – így Galyatetőre, Kékesre, a Normafához, Lillafüredre, a Nagyhideghegyre –, ahol rendre vitézül helytálltak, Zoli bátyánk öccse, János lesiklásban és ugrásban többször is első helyezést ért el. A gondtalan gyermekévek azonban hamar elmúltak…

– Ahogy kijártam a hetedik osztályt, jött az utasítás: „fiúk, abba kell hagyni a tanulást, mentek be a gyárba, a szögcsomagolóba dolgozni, mert szükség van rátok” – említi. – Ez a hely volt a gyári fiatalok bölcsője, mindenki ott kezdte el a munkát. Habris művezető úr megtett csoportvezetőnek, s egy év után azt mondta: „Zolikám, átmégy a főműhelybe, géplakatos lesz belőled!” Örültem, mert az volt a vágyam, szakmát tanuljak. Szerencsém volt, mert Pampurik Béla keze alá kerültem, aki a gyárban a legjobb szakember volt, és alaposan felkészített, így 1944 karácsonya előtt felszabadultam géplakatos szakmában.

Közben a fiatalember a sportot sem „hanyagolta”, öccsével egyre jobb eredményeket értek el. A háború alatt néhány veszélyes pillanatot is átvészeltek, volt úgy, hogy a Kárpátokban tartott sítáborból bombázások közepette menekültek. De persze mi ez ahhoz képest, ami a társaival a Nagy-Pietrosznál történt! A tragédiával végződő 1944. januári túrára fiatal kora miatt nem vitték el, de azóta is gyászolja a lavina áldozatává vált 15 barátját, akiknek emlékét élete végéig őrizni fogja.

– A Radnai-havasokban történt tragédia után azok alkottuk a csapatot, akik megmaradtunk: Kovács Pista (Skugyim), Vlacsil Feri, Hegyi Pista, Hegyi Zoli, Enreiter Béla, Tóth Gyuri, Bagyinszky Gyuri, Tóth Dodo, Csarba Zoli, Csatlós Laci, én, az öcsém és még néhányan – említi. – A háború után nehéz helyzetben, kevés felszereléssel, de annál nagyobb lelkesedéssel igyekeztünk újjáéleszteni a síéletet, és úgy érzem, ezt sikerült is.

3-hangonyi-janos-es-hangonyi-zoltan

Hangonyi János (balról) és Hangonyi Zoltán

A sízők a negyvenes évek második felében kezdték a sízéshez kiépíteni a dugdelpusztai terepet.

– Két év alatt ugrósáncot, lesiklópályát létesítettünk, és Karancsalja felé kijelöltük a futóversenyek útvonalát – említi. – A létesítmények 1948-ban készültek el. Országos versenyeket rendeztünk, ahol a Vasas, a Honvéd, az Újpest és az Előre legjobbjai is rajthoz álltak. Több százan jártak ki a városból a viadalokra. Az öcsém, Jani az ország élversenyzőit is legyőzte, amikor kissáncon 36 m-t ugrott.

Később el kellett onnan jönniük, mert a kórház jószágok tartására kisajátította. Ezért visszatértek Eresztvénybe.

Közben Zoli bátyánk munkáját az Acélgyárban is elismerték, csoportvezető lett a lakatosműhelyben. 1950-ben viszont behívták katonának, három évig a harckocsizóknál szolgált. Egy időben Kára Istvánnal, a SSE magyar bajnok ökölvívójával a Záhonyba érkező harckocsikat vonaton az ország különböző páncélos ezredeihez kísérték el. De az is előfordult, hogy a jugoszláv határnál három hónapig néztek farkasszemet a „láncos kutyának” titulált Tito katonáival, ám nagyobb csetepaté nélkül megúszták a kalandot.

A leszerelés után 1953-ban visszatért a gyárba, ahol várta a csoportvezetőség, de közölte, hogy a villamossági szakmát is ki akarja tanulni, ezért áttették a villamosközpontba. Később elektrikus lett, és a 120 kilovoltos állomásra helyezték, ahol 25 évet töltött el, és 1988-ban – bár marasztalták – onnan ment nyugdíjba.

Az időközben eltelt évtizedek során a sportban is sok minden történt. Hangonyi Zoltán – a már említett régi társaival együtt – sífutóként és lesiklóként segítette a csapatot. Majd jöttek az ifjak, akiket öccse, János vont be: Vadas István, Vincze István, Benkő János, Csanálosi János, Girtl József, Girtl György és mások.

Végül Hangonyi Zoltán 1955-ben a fia, Zoli megszületése után visszavonult a versenyzéstől. Ám nem fordított hátat a sízésnek: intézőként, szervezőként, versenybíróként, a megyei szövetség egyik vezetőjeként és – leginkább – pályaépítőként segítette évtizedeken át a kedvenc sportját.

Az 1977-es év főleg azért volt emlékezetes, mert akkor épült fel az első salgói sífelvonó.

– Eresztvényben volt az első olyan pályánk, ahol sífelvonó készült – említi. – Ehhez az Acélgyártól, a bányától és az erdészettől is minden segítséget megkaptunk. Az építőbrigádunk tagja volt Girtl „Laci”, Vadas Pista, Vígh Árpi, Vincze Pista, Benkő Jancsi, Vlacsil Feri, Hegyi Pista, Hegyi Zoli, Longauer Lajos, Budafi József, az öcsém, én és még néhányan. A felvonó alkatrészeit mi állítottuk elő a gyárban. Végül én lettem a megbízott gépkezelő. Egy-egy hétvégén olyan forgalmat bonyolítottunk le, hogy az út széle Salgóig autókkal volt tele. A kezelőbrigádban rajtam és az öcsémen kívül Vlacsil Ferenc, Vejwár Lajos, Vejwár Ferenc és Valet László vett részt. Később dr. Korchmáros Tamás és Kakuk József is bekerült a vezetőségbe, akik azt erősítették, hogy a pálya és a felvonó használói fizessenek a szolgáltatásért. Mi viszont azért építettük meg a felvonót, hogy az acélgyári dolgozók, városi fiatalok tudjanak hol sportolni, kikapcsolódni. Nem tudtunk megegyezni, ezért különváltunk.

4-csapat

Erős tarjáni sícsapat az ötvenes évekből. A kép jobb szélén: Hangonyi Zoltán

Az acélgyáriak a Pécskő oldalán építettek új sípályáját, amelyet 1986. február 8-án avattak fel.

– A gyártól most is minden szükséges anyagot díjmentesen megkaptunk, mi pedig társadalmi munkában dolgoztunk – említi. – A gyár szakemberei segítettek a műszaki és villamos berendezések elkészítésében, beüzemelésében. Vejwár Béla, a villamos részleg vezetője és Longauer Lajos is sokat segített, hogy elkészüljön a sífelvonó. A gépészeti munkát Budafi József és csoportja végezte el. Az ácsműhelynél Stadler művezető vezérletével szép alpesi házat építettek fából, amelyet a közönség melegedőként is használhatott. Nagyon tetszett az embereknek a felvonó, szerettek kijárni.

Az idilli állapot azonban csak néhány évig tartott.

– Egy szép ház építésébe kezdtünk, azzal a céllal, hogy 16 személy részére szállást biztosítsunk – említi. – A ház elkészült, és minden olyan eszközt, gépet megszereztünk a gyártól, amellyel a pályát karbantarthattuk. Ám ekkor megindult a vandál pusztítás. Többször betörtek, az ablakokat is leszedték. Volt traktorunk, kaszálógépünk, ami az ajtón nem fért ki, ezért kibontották a falat, úgy vitték el. A hótaposó gépet is szétverték. A sízők az alpesi ház padlásán tárolták a felszerelésüket, azt is feltörték, és elvittek mindent. Három betongyámon állt a 16 tonnás transzformátor, de azt is lelökték a földre. A vörösréz tekercseket kiszedték, s a többi alkatrészt is elvitték. A rézkábeleket csörlős autóval húzatták ki a földből. Utána felgyújtották az alpesi házat, minden berendezés a lángok martaléka lett. A sífelvonó oszlopait kivágták, és a drótkötelekkel együtt elvitték. Az egész sífelvonót megsemmisítették. A rendőrség soha nem találta meg a tetteseket…

A pálya berendezései 35 millió forintba kerültek. A munkát szabadidejükben végezték a gyári dolgozók.

– 1995-ben eljött hozzánk egy vállalkozó, mondván, építsük fel újra a pályát, de azt mondtuk: nincs már lelkierőnk újra elkezdeni. Ezzel be is fejeztük a sípályák építését – mondja rosszkedvűen.

2-hangonyi-zoltan-90

Hangonyi Zoltán 90 évesen

Az élet azonban nem állt meg, Hangonyi Zoltán továbbra is kitartott a sícsapat mellett, amely a Petőfi DSE-nél az ország legjobbjai közé emelkedett. Felépítették a galyatetői síházat, segítette az ifjakat, járt velük Galyatetőre, Kékesre, Donovalyba, ahová éppen kellett. A megyei sporthivatal munkáját is segítette. De hát rohan, rohan az idő… Vajon mikor volt legutóbb sítalp a lábán? – kérdeztük.

– Már vagy tíz éve! – említi. – Futóléc! A rónai laposon voltunk kinn. De ma már fáj a lábam, nem tudok síelni.

A feleségével, Gizikével 62 éve hűségesen kitartanak egymás mellett. A fiuk, Zoltán mérnök, Budapesten él, a MÁV-nál dolgozik. A két unoka közöl Gábor közgazdász-informatikus, Adrienn sok nyelven beszélő tolmács.

Zoli bátyánkat megkérdeztük, hogyan éli meg ezt a szép, kerek évfordulót, a 90. születésnapját.

– Hála Istennek, jó az egészségem, nincs semmi problémám, orvosságot sem szedek. Csak a térdem fájdogál. Rohan az idő, sok a tennivalóm. Úgy szaladnak el a napok, hogy észre sem veszem, nincs időm unatkozni.

Talán ez élteti. Éltesse is, sokáig…!

Forrás: Balás Róbert

1 hozzászólás

  1. Hegedűs Szilvia

    Drága Zoli Papa! Nagyon szép ez a születésnapi méltatás, örömmel olvastuk! Ezúton is boldog 90. szüli napot és még sokat kívánunk jó egészségben! Szeretettel: H. Szilvia Székesfehérvárról

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s