Vecsésen edzőtáboroztak


LABDARÚGÁS – Játékvezetők tábora

Az elmúlt hét csütörtöki napjától vasárnapig Vecsésen edzőtáboroztak – mintegy másfélszázan -, az NB III -as labdarúgó játékvezető keret tagjai, az asszisztensek és az ellenőrök. A felkészítő táborban megyénket az asszisztensi keretben lévő Fodor Richárd, Csáki Tibor, Kurinka Béla és Gordos  Árpád Mihály képviselte. Mindezek mellett ezúttal tapasztalatszerzés céljából lehetőségük volt a megyéknek tehetséges fiatal játékvezetőket is az eseményre küldeni.

Az elmúlt hét végi vecsési összejövetelen a Nógrád megyei labdarúgó játékvezetői keretből négyen Kalmár Petra, Pál Adrienn, Strehó Erik, Nagy Bálint vettek részt, még az NB III-as labdarúgó ellenőröket ketten Tóth István és Schoblocher István képviselték.

A játékvezetők a továbbképzés során NB-I-es és FIFA játékvezetők előadását hallgathatták meg, miközben bemutató edzéseken vehettek részt. Mint azt az NB III-as játékvezető-ellenőri keret tagjától Schoblocher Istvántól megtudtuk, megyénkből ezúttal olyan fiatal játékvezetők voltak az edzőtáborban, akiknek igazából ez a mostani esemény egy felkészülési lehetőség volt a jövőre nézve, hogy tulajdonképpen lássák és megismerkedjenek a magasabb osztályú labdarúgó bajnokság követelményeivel, elvárásaival. Az NB III labdarúgó bajnokság tavaszi sorozatának mérkőzései a hét végén kezdetét veszi.

Forrás: Cz.Zentai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s