Győri és Reviczki helytállása


TÁJFUTÁS – Nemzetközi verseny Portugáliában

 A hónap végén a világ egyik legrangosabb négynapos tájékozódási futó viadalát rendezték meg Portugáliában, ahol végül 5 földrész, 36 ország, 2344 futója állt rajthoz. A sportági rendezvény központjának ezúttal Portalegre városa adott otthont, miközben az első két futamot az innen 20 km-re lévő Crato település környékén a hazai időjárástól alig enyhébb időben   bonyolították le. A harmadik, amely egyben világranglista futam is volt, valamint a záró futamot Portalegre környékén bonyolították le.

Reviczki 6

Reviczki Zsolt Nyílt kategóriában legjobb magyarként négy futam alapján összetettben az előkelő hatodik helyezést szerezte meg

A világbajnokokkal is megtűzdelt korosztályos mezőnyökben a 37 fős magyar versenyzői gárda között ott voltak a Salgótarjáni Dornyay -Sramkó Tibor, Telek Tibor, Győri László, id. Pelyhe Dénes, Sramkó Réka- illetve a HUFEZE -Pásztó SE, -Reviczki Zsolt, Kertai Edit versenyzői is.

A Portugal O-meeting viadalon a napi fő futamok mellett egyéb kiegészítő versenyszámok, így éjszakai futam-és Trail-o is várta a részvevőket Az éjszakai megmérettetésen a nógrádiak közül egyedül Reviczki Zsolt állt rajthoz, aki kategóriájában az 53. helyen ért célba.

A nappali küzdelmek során a magyar versenyzők közül a legfiatalabbak számára kiírt versenyszámot(M10) a nógrádi érdekeltséggel is bíró fővárosi egyesületben sportoló Bujdosó Márk nyerte. Mint kiderült, ő volt az egyetlen magyar, aki korosztályában a portugál viadalon nyerni tudott. Ifjúsági lányoknál a magyar válogatott keret tagjai közül Sárközy Zsófia 2,. Gárdonyi Réka, valamint a serdülő fiúknál Bujdosó Zoltán a 3. helyen zárt. A felnőttek II osztályú versenyszámában a fővárosi Gömbkötő Péter az ezüstérmes helyen végzett. Nyílt kategóriában a legjobb magyar eredményt a pásztói HUFEZE tájfutója Reviczki Zsolt érte el, aki az előkelő 6. helyen zárt. Az M 60 életkori korosztályban, több mint száz induló közül, négy futam összesítése alapján a Dornyay versenyzője Győri László legjobb magyar futóként a rangos nemzetközi mezőny előkelő 24. helyén végzett. Klubtársai közül id. Pelyhe Dénes ugyancsak ebben az életkori kategóriában tudott a középmezőnyben végezni. A további Dornyay versenyzők egy-egy futamot kihagytak illetve menetközben más kategóriában álltak rajthoz. A portugál szervezők végül az összetett eredmények kihirdetéskor a világranglista futamhoz igazodva ezúttal a mindenkori futamgyőzteshez mért százalékhátrányokkal állapították meg a végeredményt.

Győri Laci

Győri László a Dornyay színeiben jól teljesített Portugáliában

Portugal O meeting végeredménye:

M55kategória (97 induló) 1. Lars Lindgren Cerveza OL-svéd 3.953,10 százalék….66. Sramkó Tibor Dornyay ( I. futam 53 hely,..II.futam.52.,IV.futam 31.) 2.069,49.,..80. Telek Tibor Dornyay (I.f. 92.,II.f. 60., IV.f. 78.)1.373,73

M60 kat.(117 ind) 1. Stefan Carlsson Cerveza OL-svéd 3.967,38 %….24. Győri László Dornyay( I.f 20.,II f. 65.,III f. 26.,IV.f 19.) 2.964,75…63. id. Pelyhe Dénes Dornyay(I.f. 84.,II.f. 81.,III.f. 38., IV. f. 67.) 2.365,34

Nyílt N kat. (83) :1 Ariane Wilhem ANCO svájci 3776,95…6. Reviczki Zsolt HUFEZE-Pásztó (I.f.18.,II f.10., II f 6., IV f.16.) 2521,16 …60. Sramkó Réka Dornyay (II f. 53., IV.f 57.) százalék nélkül

Nyílt K kat.(67):1 .Tim Attinger OLZ   svájci 4000,00..17. Kertai Edit HUFEZE Pásztó ( I. f. 22.,II.f. 24.,III. f.33.,IV.f 23.) 1583,47

Forrás: Cz.Z.J

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s