Irány a gödöllői reptér


ATLÉTIKA – Diákolimpia, mezei futás, megyei döntő

Közel négyszáz induló részvételével, a balassagyarmati Ipoly gáton rendezték meg a nógrádi általános iskolások mezei futó bajnokságát. GALÉRIA és JEGYZŐKÖNYV

DSC_0220 (3)A salgótarjáni és balassagyarmati körzeti selejtezőknek köszönhetően az országhatár mellé már csak a legjobbak gyűltek össze. Egyéniben a megyeszékhely központi iskolájának futói arattak, öt aranyat szereztek, az Uzoni kettő, Nagyoroszi egy elsőséggel zárt. Ami a csapatküzdelmeket illeti, a SÁI itt is ötször nyert, a balassagyarmati Dózsa kétszer, Szügy pedig egyszer diadalmaskodott.

A legjobbak meghívást kaptak az országos döntőre, amelyet április 11-én, kedden rendeznek majd meg, a gödöllői reptéren.

Album

Eredmények.

I. korcsoport.

Leány: indulók száma: 45 fő. Csapat: 1. Bgy. Dózsa „A” 35 pont. Erdélyi Anna 2008 (egyéni:4.), Horváth Lilianna 2008 (e:8.), Pap Gréta 2008 (e:9.), Téti Nóra 2008 (e:14.), Makrai Dorottya 2008 (e:25.)              2. Skái 40 pont: Holecz Anna 2008 (e:1.), Bruncel Bíborka 2008 (e:7.), Adame Emma 2008 (e:11.), Bajnai Csenge 2009 (e:21.), Szentes Jázmin 2008 (e:30.)            3. Dejtár 79 pont: Fábián Fanni 2008 (e:2.), Baczka Tamara 2008 (e:22.), Boda Lili 2008 (e:32.), Radics Mirella 2009 (e:23.), Radics Melissza 2009 (e:44.)        4. Diósjenő 80 pont. Csurja Zselyke 2009 (e:5.), Kisvarga Kincső 2008 (e:17.), Ábrahám Léna 2008 (e:27.), Molnár Kata 2008 (e:31.), Turi Zita 2008 (e:40.)           5. Bgy. Dózsa „B” 85 pont: Széles Napsugár 2008 (e:13.), Kusnyár Petra 2008 (e:15.), Jakab Hanna 2008 (e:28.), Barna Lili 2008 (e:29.), Borbás Lili 2008 (e:45.)           6. Bgy. Szabó L. 113 pont. Jakus Dominika 2008 (e:6.), Fábri Nelli 2008 (e:33.), Tolnai Etelka 2008 (e:35.), Istvanovszki Nadin 2009 (e:39.),      7. Bgy. Dózsa „C” 115 pont. Hugyecz Dorina 2008 (e:18.), Tóth Leóra 2008 (e:24.), Bíró Emese 2008 (e:36.) Rébeli Szabó Jázmin 2008 (e:37.), Koncsok Viktória 2008 (e:38.)          8. Bgy. Kiss Á. 120 pont: Kovács Gréta 2008 (e:19.), Ambrus Villő 2008 (e:26.), Szeghy Réka 2009 (e:34.), Szolnoki Mira 2009 (e:41.), Fürjes Emma 2010 (e:42.)

További egyéni eredmények: Virágos Kata 2008 3. hely. St. Uzoni, Bartal Zsófia 2008 10. hely. Nagyoroszi, Somlói Boróka 2008 12. hely. Bgy. Kiss Á., Szabó Nóra 2008 16. hely. Diósjenő, Berényi Lili 2008 20. hely. Skái, Patrik Hanna 2008 43. hely. Diósjenő.

Fiú: indulók száma: 52 fő. Csapat: 1. Skái: 15 pont: Péter Nándor 2008 (e:1.), Danyi Balázs 2008 (e:3.), Medved Bálint 2008 (e:4.), Mohamed Abdrabu 2008 (e:7.), Chován Bálint 2009 (e:13.)          2. Diósjenő 53 pont: Kiss Benjamin 2008 (e:6.), Kürtösi Márton 2008 (e:10.), Somlói Dominik 2008 (e:16.), Bugyi Ákos 2009 (e:21.), Nyitrai Duló Barnabás 2009 (e:43.),          3. Szügy 70 pont: Jámbor Versény 2008 (e:11.), Bálint Levente 2008 (e:14.), Válti András 2008 (e:20.), Oláh Brendon 2008 (e:25.), Kuszi Áron 2008 (e:42.)            4. Bgy. Dózsa „A” 73 pont: Keresztes Kristóf 2009 (e:2.), Varga Bálint 2009 (e:12.), Keskeny Bence 2009 (e:29.), Uram Kristóf 2009 (e:30.), Kapanász Bence 2009 (e:46.),     5. Pásztó Zsigmond Á.I.81 pont: Toldi Simon 2008 (e:8.), Szabó Dominik 2008 (e:9.), Adorján Csaba 2008 (e:28.), Pap Szabolcs 2010 (e:36.), Bedő Kristóf 2008 (e:49.)       6. Dejtár 113 pont: Váradi Roland 2008 (e:18.) Farkas Rikardó 2008 (e:19.), Berki Zsolt 2009 (e:35.), Kovács Péter 2008 (e:41.), Kovács Rikardó 2009 (e:52.)        7. Bgy. Szabó L. 114 pont: Bencsik Máté 2008 (e:17.), Szeles Kristóf 2008 (e:24.), Petrovec Alex 2008 (e:26.), Varga Benedek 2008 (e:47.), Kolompár Mikolasz 2008 (e:48.)      8. Érsekvadkert:115 pont: Gubik Milán 2008 (e:23.), Híves Áron 2008 (e:27.), Pribelszki Máté 2009 (e:32.), Raduly Dániel 2008 (e:33.), Szabó Mátyás 2009 (e:34.)          9. Bgy. Dózsa „B” 121 pont: Knyazoviczki Marcell 2009 (e:15.), Hrubecs B ence 2009 (e:31.), Besze Péter 2009 (e:37.), Pap Levente 2009 (e:38.), Bojtos Bence 2009 (e:45.)             10. Bgy. Kiss Á. 145 pont: Kmetti Ármin 2009 (e:22.), Ódor Barnabás 2009 (e:39.), Rácz Krisztián 2008 (e:40.), Bilák Áron 2008 (e:44.), Végh Lóránt 2009 (e:51.).

További egyéni eredmények: Illés Danton 2008 5. hely. St. Uzoni, Kristóf Máté 2009 50. hely. Érsekvadkert.

II. korcsoport.

Leány: indulók száma: 47 fő. Csapat: 1. Salgótarján 22 pont: Tóth Barbara 2006 (egyéni:1.), Tóth Enikő 2006 (e:5.), Nagy Veronika 2006 (e:6.), Kiss Dalma 2007 (e:10.), Hegedűs Flóra 2006 (e:14.)        2.Pásztó Zsigmond Á.I. 53 pont: Mender Laura 2006 (e:2.), Bedő Anna 2007 (e:8.), Koman Maja 2007 (e:16.), Repcsák Brigitta 2006 (e:27.), Sánta Dorina 2006 (e:45.)           3. Balassagyarmat Dózsa „A”: 56 pont: Babcsán Babett 2006 (e:7.), Lavaj Frida 2006 (e:9.), Mravik Panna 2006 (e:18.), Pap Rebeka 2006 (e:22.), Vígh Sára 2006 (e:29.)         4. Bgy. Kiss Á. 68 pont: Banga Laura 2006 (e:4.), Pesti Anna 2007 (e:12.), Fürjes Panna 2007 (e:19.), Hodossy Réka 2006 (e:33.), Erdős Gréta 2006 (e:38.),       5. Szügy 69 pont: Lakatos Natalia 2007 (e:11.), Bucsányi Dorka 2006 (e:13.), Takács Csenge 2007 (e:20.), Varga Vivien 2006 (e:25.), Harnos Hanna 2007 (e:30.),     6. Bgy. Szabó Lőrinc 79 pont: Fehér Emma 2006 (e:3.), Szlatinstky Enikő 2006 (e:21.), Lavrik Jázmin 2006 (e:24.), Koreny Nikolett 2007 (e:31.), Márton Nóra 2007 (e:39.)         7. Dejtár 115 pont: Kovács Lili 2006 (e:17.), Fábián Dalma 2006 (e:28.), Kardos Flóra 2006 (e:34.), Bagyinszki Katalin 2006 (e:36.), Váradi Emese 2006 (e:47.)      8. Érsekvadkert 119 pont: Híves Sarolta 2006 (e:15.), Lakatos Melissza 2007 (e:26.), Híves Emese 2006 (e:35.), Villant Veronika 2006. (e:43.), Szkukán Evelin 2006 (e:44.)     9. Bgy. Dózsa „B” 164 pont: Petrezsely Hanna 2006 (e:37.), Paumann Lilien 2006 (e:40.), Lendvai Nikolett 2006 (e:41.), Nyírján Lili 2006 (e:46.)

Egyéni eredmények. 1. Tóth Barbara 2006 St., 2. Mender Laura 2007 Pásztó, 3. Fehér Emma 2006 Bgy. Szabó L. 4.Banga Laura 2006 Bgy. Kiss Á.     23. Sörös Karina 2006 Skái., 32. Csurja Maja 2006 Diósjenő, 42. Repka Mira 2007 Bgy. Szabó L.

Fiú: indulók száma:55 fő. Csapat: 1. Bgy. Dózsa „A” 43 pont: Nyírjei Soma 2006 (e:2.) Tóth Levente 2006 (e:5.), Varga Kevin 2006 (e:13.), Borbás Balázs 2006 (e:23.), Sallói Gergő 2006 (e:24.) 2. Skái 52 pont: Smelkó Viktor 2006 (e:7.), Mócsány Dominik 2006 (e:9.), Bajnai Máté 2007 (e:15.), Farkas Gellért 2006 (e:21.), Vági Dániel 2006 (e:29.), 3. Szügy 61 pont : Fenyvesi András 2007 (e:8.), Vidák Bálint 2006 (e:12.), Molnár Patrik 2006 (e:14.), Hornicsek Márk 2007 (e:27.), Roza Zsigmond 2007 (e:34.)     4. Pásztó Zsigmond Á.I. 77 pont: Nagy Noel 2006 (e:11.), Szabad Gergő 2007 (e:16.), Franka Bernát 2007 (e:19.), Fekete András 2007 (e:31.)           5. Bgy. Dózsa „B” 103 pont. Fekete Bence 2006 (e:18.), molnár Máté 2006 (e:20.), Mestra Márton 2006 (e:25.), Pénzes Bertold 2006 (e:40.), Rébeli Szabó Dávid 2006 (e:41.)           6. Bgy. Kiss Á. 108 pont: Koplányi Viktor 2006 (e:3.), Ivanics László 2006 (e:22.), Guba Máté 2006 (3:38.), Tóth Miksa 2006 (e:45.), Stolcz Zoltán 2006 (e:51.)       7. Bgy. Szabó L. 118 pont: Fehér Bendegúz 2006 (e:4.), Szabó Levente 2007 (e:33.), Tímár Nagy Erik 2006 (e:39.), Telek Sebestyén 2007 (e:42.), Balla Botond 2007 (e:47.)            8. Dejtár 146 pont. Danyi Attila 2007 (e:32.), Lantos László 2006 (e:35.), Saliga Máté 2006 (e:36.), Gáspár Ákos 2006 (e:43.), Kovács Ádám 2006 (e:48.)         9. Érsekvadkert 199 pont: Gerliczki Botond 2006 (e:44.), Boskó Noel 2007 (e:50.), Petényi Imánuel 2007 (e:52), Bogdán Győző 2007 (e:53.)

Egyéni eredmények: 1. Oláh Bátor 2007 St. Uzoni, 2.Nyírjei Soma 2006 Bgy. Dózsa, 3.Koplányi Viktor 2006 Bgy. Kiss Á. 4.Fehér Bendegúz 2006 Bgy. Szabó L.    6. Gál Benjámin 2006 Rétság, 10. Zachar Tamás 2006 Nagyoroszi, 17. Molnár István 2007 Skái, 26. Berecz Ákos 2007. Nagyoroszi, 28. Varga Gábor 2007 Érsekvadkert, 30.Benkoci Dominik 2006 Diósjenő, 37. Kalocsai Zalán 2006 Rétság, 46.Balga Krisztián 2006 Rétság, 49. Deme Márk 2007 Bgy. Kiss Á., 54. Virág Ádám 2007 Érsekvadkert, 55. Keresztes Dávid 2006 Nógrád

III. korcsoport.

Lány: indulók száma: 66 fő. Csapat: 1. Szügy 29 pont: Krupa Eszter 2004 (e:3.), Puruczki Anna 2004 (e:5.), Barta Rebeka 2004 (e:9.), Hangács Boglárka 2004 (e:12.), Kárdási Eszter 2004 (e:21.), 2. Skái 32 pont: Reidardt Liza 2004 (e:3.), Baki Emese 2005 (e:4.), Péter Janka 2005 (e:10.), Sáfrány Sára 2004 (e:16.), Grosch Linett 2004 (e:19.) 3. St. Uzoni 36 pont: Kovács György Virág 2004 (e:1.), Széles Kelly 2005 (e:8.), Tajti Eszter 2005 (e:13.), Szerémi Vivien 2005 (e:14.), Bhőm Hanna 2005 (e:22.) 4. Bgy. Szabó L. 61 pont: Molnár Orsolya 2004 (e:6.), Molnár Vera 2004 (e:11.), Ispán Daniella 2004 (e:20.), Majer Alexandra 2004 (e:24.),       5. Bgy. Dózsa „A” 105 pont: Benkó Lili 2004 (e:17.), Pintér Sára 2004 (e:23.), Zgheib Jessica 2004 (e:32.), Csomor Anna 2004 (e:33.), Szabó Alexandra 2004 (e:46.)       6. Pásztó Zsigmond Á.I. 107 pont. Halasi Hanna 2004 (e:7.), Kormos Viktória 2004 (e:28.), Kampó Kamilla 2004 (e:29.9, Bencsik Júlia 2004 (e:43.)       Dejtár 172 pont: Gál Diána 2005 (e:35.), Kácsor Petra 2005 (e:39.), Babolcsai Ágota 2004 (e:47.), Bátonyi Evelin 2005 (e:51.), Varga Zsófia 2004 (e:54.)       8. Bgy. Dózsa „B” 172 pont: Bojtos Fanni 2004 (e:27.), Olicsek Petra 2004 (e:40.), Kulik Boglárka 2004 (e:52.), Garamvölgyi Liza 2004 (e:53.), Rácz Anna 2004 (e:55.)       9. Érsekvadkert 184 pont: Koplányi Rita 2004 (e:31.), Gálik Gréta 2004 (e:38.), Oren Vanda 2005 (e:57.), Ákos Alexandra 2005 (e:58.), Villant Anna 2004 (e:59.)         10. Bgy. Kiss Á. 198 pont. Bernáth Blanka 2004 (e:34.), Gaál Noémi 2004 (e:37.), Horváth Kornélia 2004 (e:62.), Hrubecs Hanna 2004 (e:65.), Horváth Lili 2004 (e:66.)       11. Bgy. Balassi Bálint Gimnázium 203 pont. Imre Emma 2005 (e:42.), Nagy Kata 2005 (e:44.), Benkó Panna 2004 (e:56.), Szalai Karina 2004 (e:61.), Kerék Borbála 2005 (e:64.)

Egyéni eredmények: 1. Kovács György Virág 2004 St. Uzoni, 2. Reidardt Liza 2004 Skái, 3. Krupa Eszter 2004 Szügy, 4.Baki Emese 2005 Skái     15. Oláh Dzsenifer 2005 Szügy, 18. Nagy Szófia 2004 Skái, 25. Bencsics Alexandra 2004 Nógrád, 26. Kovács Petra 2005 St. Uzoni, 30. Mikulák Mira 2004. Rétság, 36. Kövi Flóra 2004 Rétság, 41. Gál Vivien 2004 Rétság, 45. Gyurenka Alexandra 2005 Érsekvadkert 48. hevesi Brigitta 2004 Nőtincs, 49. Madarasi Szimonetta 2005 Dejtár, 50. Laczkovszki Nóra 2004 Nógrád, 60. Kareczki Leila 2005 Nógrád, 63. Bódis Boglárka 2005 Dózsa.

Fiú: indulók száma:59 fő. Csapat: 1. Skái 18 pont. Reichardt Zalán 2004 (e:1.), Simkó Boldizsár 2005 (e:3.), Szabó Barnabás 2005 (e:5.), Sári Ferenc 2004 (e:9.), László Dávid 2004 (e:60.), 2. Bgy. Dózsa „A” 41 pont: Ferencz Bence 2004 (e:2.), Szorcsik Ádám 2004 (e:4.), Géczy Nikolasz 2004 (e:17.), Szép Róbert 2004 (e:18.), Kokavecz Máté 2004 (e:17.) 3. Szügy 58 pont Roza István 2004 (e:13.), Danyi Márk 2004 (e:14.), Bukta Dániel 2005 (e:15.), Vidák Viktor 2004 (e:16.), Vidák Nikolasz 2005 (e:40.)      4. Diósjenő 60 pont: Kacsári Szabolcs 2004 (e:7.), Kiss Bonifác 2005 (e:11.), Vida Dávid 2005 (e:20.), Pikács Balázs 2005 (e:22.), Seres András 2004 (e:38.)     5. Pásztó Zsigmond Á.I. 108 pont: Lakatos Márk 2005 (e:8.), Kampó Gergő 2005 (e:24.), Herczeg Péter 2004 (e:29.), Baranyi Attila 2005 (e:47.), Juhász Gábor 2004 (e:59.)        6. Bgy. Dózsa „B” 117 pont: Nánási Ede 2004 (e:21.), Konderla Samu 2004 (e:23.), Csábi Bence 2004 (e:36.), Baranyi Zalán 2004 (e:37,), Bálint Balázs 2004 (e:52.)      7. Érsekvadkert 127 pont: Cseri Gergő 2005 (e:25.), Bozsó Máté 2004 (e:28.), Magyar Attila 2004 (e:31.), Holman Sebestyén 2005 (e:43.), Raffael Máté 2004 (e:48.)        8. Bgy. Szabó L. 137 pont. Mindszenty Máté 2005 (e:19.), Brezovszky András 2005 (e:32.), Filip Bálint 2005 (e:33.), Szlobodnyik András 2005 (e:53.), Fábri Bálint 2005 (e:54.)       9. Bgy. Kiss Á.144 pont: Pál Gábor 2004 (e:26.), Nagy Bence 2004 (e:30.), Nagy Marcell 2004 (e:42.), Homolya Ákos 2004 (e:46.), Orgoványi Bence 2004 (e:58.)      10. Dejtár 163 pont: Boda Gábor 2004 (e:34.), Soós János 2005 (e:35.), Danyi László2005 (e:45.), Kovács István 2005 (e:49.), Mátyás Richárd 2005 (e:51.)

Egyéni eredmények: 1.Reichardt Zalán 2004 Skái, 2.Ferencz Bence 2004 Bgy. Dózsa, 3. Simkó Boldizsár 2005 Skái, 4. Szorcsik Ádám 2004 Bgy. Dózsa    6. Filip Tamás 2004 Bgy. Szabó L., 10. Maier Bendegúz 2005 Skái, 12. Brozán Szabolcs 2005 Nagyoroszi, 39. Fricz Adrás 2004 Nógrád 41. Kuszi Ádám 2005 Szügy, 44. Gáspár Máté 2005 Bgy. Dózsa, 50. Lakatos Rajmund 2005 Érsekvadkert, 55. Burai Bence 2004 Rétság, 56. Virág Dániel 2005 Érsekvadkert, 57. Zachar Barna 2004 Rétság

IV. korcsoport.

Lány: indulók száma: 36 fő. Csapat: 1. Skái 11 pont: Mag Viktória 2003 (e:1.), Bartkó Virág 2003 (e:2.), Mag Fruzsina 2003 (e:3.), Bali Sára 2002 (e:5.), Lénárt Lili 2003 (e:8.), 2. Nagyoroszi 45 pont: Kovács Adrienn 2002 (e:4.), Metykó Emese 2002 (e:10.), Koczka Sára 2002 (e:11.), Darányi Luca 2002 (e:20.), Darányi Sára 2003 (e:35.) 3. Dejtár 73 pont: Bugyi Karolina 2003 (e:16.), Molnár Réka 2002 (e:17.), Fábián Laura 2002 (e:19.), Benyó Dóra 2002 (e:21.), Fábián Zsófia 2002 (e:34.) 4. Bgy. Dózsa „A” 87 pont: Hegedűs Lili 2003 (e:13.), Szvetlik Anna 2003 (e:18.), Szilfai Hanna 2003 (e:24.), Viszkok Fanni 2003 (e:32.) 5. Bgy. Kiss Á. 89 pont. Hodászi Eszter 2003 (e:9.), Farkas Laura 2003 (e:12.), Stolcz Elizabeth 2003 (e:33.), Fábián Ráhel 2002 (e:36.)    6. Bgy. Szabó L. 100 pont: Donkó Bianka 2002 (e:22.), Golyán Anna 2002 (e:23.), Stolcz Anna 2003 (e:25.), Harmat Laura 2003 (e:30.), Nagy Dorottya 2003 (e:31.)       7. Nógrád 110 pont: Bozó Ildikó 2002 (e:26.), Bodnár Dorottya 2003 (e:27.), Bozó Bernadett 2003 (e:28.), Horváth Lili 2002 (e:29.)

Egyéni eredmények: 1.Mag Viktória 2003 Skái, 2. Bartkó Virág 2003 Skái, 3. Mag Fruzsina 2003 Skái, 4. Kovács Adrienn 2002 Nagyoroszi     6. Krizs Nikolett 2002 St. Madách Gimnázium, 7. Nagy Szilvia 2003 Skái, 14. Csuka Réka 2003 Nőtincs, 15. Kordics Rita 2003 Érsekvadkert

Fiú: indulók száma: 37 fő. Csapat: 1. Skái 30 pont: Adame Ármin 2002 (e:6.), Bettes Máté 2002 (e:7.), Szabó Keve 2003 (e:8.), Budveszel Benett 2003 (e:9.), Koltai Tamás 2003 (e:11.), 2.Bgy. Dózsa 54 pont: Szende Bálint 2003 (e:5.), Ónodi Máté 2002 (e:12.), Cserni Adrián 2003 (e:18.), Oláh Nikolasz 2003 (e:19.), Uram Bálint 2003 (e:20.) 3. Bgy. Kiss Á. 54 pont: Hajósi György 2002 (e:13.), Koplányi Bálint 2002 (e:14.), Zábrádi Tamás 2002 (e:15.), Nagy Bálint 2003 (e:16.), Dudás Bence 2002 (e:26.) 4. Bgy. Szabó L. 70 pont: Okolenszki Patrik 2002 (e:3.), Michael Tasende Vargas 2002 (e:21.), Cselényi Szebasztián 2002 (e:24.), Tomony Márk 2003 (e:25.), Szabó Máté 2003 (e:36.)         5. Érsekvadkert 88 pont: Dávid Máté 2003 (e:10.), Valent András 2002 (e:17.), Bozsonyik Gábor 2003 (e:29.), Kovácspál Kristóf 2002 (e:32.)     6. Dejtár 129 pont: Kardos Kristóf 2002 (e:30.), Fábián László 2002 (e:31.), Babolcsai László 2003 (e:33.), Berkulya József 2002 (e:35.), Lantos Ádám 2003 (e:37.)

Egyéni eredmények: 1. Tóth Roland 2003 Nagyoroszi, 2 Szmandray Benedek 2002 Nőtincs, 3. Okolenszki Patrik 2002 Bgy. Szabó L., 4. Hangács Gergely 2003 Szügy,       22. Szebeni Bertold 2003 Bgy. Dózsa, 23. Csernich Roland Nagyoroszi 27. Nemesvári András 2003 Bgy. Kiss Á. 28. Moharos Olivér 2002 Bgy. Dózsa 34. Deme Viktor 2002 Bgy. Dózsa

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s