Erdélyi és Márton ezüstérmes Ausztriában


ALPESI SÍ – Diákolimpia döntő

Március 11-12-én, remek napsütéses időben, jó hóviszonyok mellett az 1600 méter tengerszintfeletti magasságban lévő ausztriai Lachtalon hat korcsoportban rendezték meg az alpesi sí diákolimpia országos döntőjét.

Erdélyi Petra3

Erdélyi Petra

Az idei döntőben Nógrád megyét öt diák, Erdélyi Petra Zsigmond Király Általános Iskola Pásztó, Előházi Eszter Mikszáth Líceum Pásztó, Danyi Dóra, Klecsány Fruzsina Salgótarjáni Általános Iskola és Márton Patrik SSZC Táncsics Mihály szakközépiskola képviselte.

A sílesikló verseny első napján az idősebb (IV.-VI.) , majd másnap a fiatalabb (I-III.) korcsoport 130 versenyzője küzdött meg egymással a bajnoki címekért.

A nógrádi sílesiklók nagy örömére mindkét napon volt egy-egy érmes sportolónk. A legidősebbeknél a VI. korcsoportban két futam alapján döntötték el a végső helyezések sorsát. A rajt 1820 méter magasságban volt, ahol 29 kapuval nehezített pályát kellett leküzdeniük, minél gyorsabban és lehetőleg hibátlanul a diákoknak. A célkaput 1640 méteren állították fel. A fiú B kategória első futamában Márton Patrik a harmadik helyen ért célba, majd a mindent eldöntő záró futamon javított, második helyen száguldott a célba, amely végül összesítésben is az ezüstérmes helyezést jelentette a Táncsics iskola diákja  számára. A lányok A kategóriájában a pásztói Mikszáth Líceum diákja Előházi Eszter a 4. helyen zárt. Ezen a napon még két tarjáni lesikló Danyi Dóra és Klecsány Fruzsina állt rajthoz, akik a IV. kcs. B kategóriában egy futamot teljesítve a mezőny második felében végeztek

A záró napon a fiatalabb korosztály képviselőit 1760 méter tengerszintfeletti magasságból rajtoltatták el, akik ezt követően 27 kapu leküzdése után az 1600 méteres magasságban felállított célkapun siklottak át. A III. korcsoportban a Mátrakeresztesen élő, a pásztói Zsigmond Király Általános Iskola 5.c osztályos tanulója a remek második helyen ért célba.

Második lett Márton Patrik

Második lett Márton Patrik

Erdélyi Petra: Már a pályabejárásnál láttam, hogy az első letörés utáni meredek szakaszon fog eldőlni a verseny. Itt az előttem indulók közül többen kiestek. Én igyekeztem magasan maradni és minél nagyobb sebességet átvinni a középső részre. Célba érés után éreztem, hogy jó pályát síeltem és izgatottan figyeltem az órát, vártam a többieket. Ennek az ezüstéremnek nagyon örülök és szeretném megköszönni mindazoknak, akik ehhez engem hozzásegítettek.

2016/2017. évi Országos Diákolimpia Döntő, Lachtal (Ausztria)

III. korcsoport lány B kategória (12 induló): 1. Bittmann Panna Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Zirc 39.37 mp 2. Erdélyi Petra Zsigmond Király Általános Iskola,Pásztó 40.24

IV. kcs. B kat. leány (10 ind.): 1 Frei Fanni Nikol  Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, Bpest 52.40 .. 7. Danyi Dóra Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 1:00.87 ..9. Klecsány Fruzsina Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 1:05.17

VI. kcs. A kat. leány (4 ind): 1. Eigler Patrícia Szerb Antal Gimnázium, Bpest 1:37.31…4. Előházi Eszter Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó 1:58.46

VI. kcs. B kat. fiú (11 ind): 1. Záprel Imre Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Iskola (48.83 mp 48.03 mp) 1:36.86 2 Márton Patrik Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakközépiskola (49.73 mp 49.45 mp) 1:39.18

Forrás: Cz.Zentai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s