Három bajnoki cím került Nógrád megyébe


TÁJFUTÁS – Regionális bajnokság

Nemrég végig borús, esős időben, mély felázott talajon került lebonyolításra az idei első nyílt regionális (Heves-Nógrád Jász-Nagykun Szolnok)hosszú távú egyéni bajnokság, mely egyben az Eger Kupa  I. fordulója is volt.  Az Egri Spartacus mint rendező  szerv ezúttal a versenyzők számára régen használt  igen nagy szintkülönbséget jelentő  Szarvaskő-Keselyűbérc  terepén  jelölte ki  korosztályonként a versenypályákat. A nyílt sportági rendezvényre a régión kívülről, így Budapestről, Zalaegerszegről és Miskolcról is érkeztek versenyzők Megyénkből a balassagyarmatiak távolmaradása mellett a Salgótarjáni Dornyay és a HUFEZE Pásztó versenyzői álltak rajthoz.

Mag Viktória és Mag Fruzsina a célban

A Mag ikreket ezúttal sem lehetett legyőzni

A fiatalabb serdülő lányoknál Lénárt Lili csupán néhány másodperccel kapott ki a hazai győztestől. még az életkoruktól magasabb korosztályban rajthoz állt tarjáni Mag ikrektől ezúttal sem lehetett elvenni az abszolút elsőséget. Úgy látszik mindhárom versenyzőnek is jól jön, hogy a sportági verseny mellett a SAC–ban kapnak atlétikus felkészítést. A legfiatalabb fiúknál -10-12 évesek- szintén kettős salgótarjáni siker született Kronovetter Balázs és Majer Bendegúz révén.

Fiúknál K(12 évesek) Kronovetter Balázs nyert

Fiúknál (10-12 évesek) Kronovetter Balázs nyert

Eredmények:

N14B kategória, Táv: 4,7 km 11 ellenőrző pont1. Dovák Szonja Klára Egri Spartacus 50:04 perc 2. Lénárt Lili  50:17 3. Nagy Szilvia 53:15 4. Osztafin Lili 53:48

N16B 5,8 km 12 ep 1.Mag Viktória 48:03 2.Mag Fruzsina 52:39..5.Varga Petra 62:10

N21B 9,8 km 14 ep 1. Goldmann Júlia 100:38

N35B  6,2 km 11 ep 1. Mezei Anikó Futárok Sport Club 58:04 2. Boros Anna 59:12

F12C 2,5 km 8 ep1. Kronovetter Balázs 19:28 2.Majer Bendegúz 21:07 5. Alb Zalán 33:20

F14B 4,7 km 11 ep 1.Nagy Kristóf Egri Spartacus 43:32 ..9. Kronovetter Máté 68:00

F16B 5,8 km 12 ep 1. Simon Gábor Egri Spartacus 52:36 ..4. Tóth Ábel Tibor 64:13

F15-18C 3,6 km 1. Dobrocsi Levente Egri Spartacus 34:15 ..3.Nagy Bálint 78:33

F21B 10,7 km 17 ep 1. Révész Tamás Egri Spartacus 79:30 2.Stork Mihály 82:16

F35B 9,1 km 14 ep 1. Kottman Dezső dr.Diósgyőri TC 70:37..3. Szikszai Szabolcs 123:53

F45B 6,2 km 11 ep 1. Németh Csaba Mammut Team Miskolc 46:01 2. Nagy Ákos 52:27 ..4. Varga István HUFEZE Pásztó 60:28

F55B 5,8 km12 ep 1. Szalóki Rezső Gyöngyösi Tájfutó Klub 63:43 2. Sramkó Tibor 72:04

 Nyílt 2,5 km8 ep 1.Sikora Gréta Glória Gyöngyösi Tájfutó Klub 21:22

3-4. Ruzsin-Varga Katalin Gyöngyösi Tájfutó Klub és Albné Bogárdi Tünde 30:30

Nyílt technikás 5,8 km 12 ep 1. Kocsis András Egyesületen kívüli 70:09 2. Stork Gábor 70:29

(Az egyesület nélkül közöltek mindannyian a Salg. Dornyay versenyzői)

 

Cz.Zentai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s