Megvédték bajnoki címüket a nógrádi karatékák


JKA KARATE – Diákolimpia döntő

A közelmúltban a főváros, újpesti jégcsarnoka adott otthon a XIV. Ipppon Shobu Országos Diákolimpia döntőnek, melyen a Balassagyarmati Karate Klubot, valamint a Pásztói Shotokan Karate Klub palotási csoportját öt nógrádi diák képviselte.

Vajvoda Anna

Vajvoda Anna (Pásztói Shotokan karate Klub) mindkét versenyszámban megvédte elmúlt évi bajnoki elsőségét

A küzdelmek során kiemelkedően szerepelt a középiskolások 15 éves korcsoportjában indult sziráki Vajvoda Anna, aki katában és kumitében megvédte elmúlt évi Gödöllőn szerzett országos diákolimpia bajnoki címét. Örvendetés tény, hogy klubtársa Czibolya Kristóf katában a 14 éves fiúknál szintén ismételni tudott. Ők mindketten a Pásztói Shotokan Karate Klub versenyzői. A három aranyérem mellett Vajvoda József tanítványai közül leány katában Varga Lili ezüstérmes, Gáspár Viktória és Jele Máté pedig korosztályában a negyedik helyen végzett. A balassagyarmatiaknál a 9 éves Takács Csengét csak úgy, mint az elmúlt évben Gödöllőn, katában ezúttal sem tudta senki legyőzni, így eredményhirdetéskor a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Kumitében is jól teljesített, itt az ezüstérmes helyen zárt. Klubtársa Muhari Bálint kumitében ezüst, katában pedig bronzéremmel térhetett hazai az idei országos ippon shobu diákolimpia döntőről.

Felsőfokú tanulmányai végzése céljából évvégén Csécséről a fővárosba került válogatott karatéka Váradi Valentina a hallgatók versenye során katában második, kumitében pedig a harmadik helyen végzett.

Eredmények:

IV korcsoport, leány kata: 1. Takács Csenge Balassagyarmati KSE 2. Lőcsi Fanni Zalaegerszeg 3. Tahon Larina UTE Bp és Mikola Kincső Bükkalja DSE.

kumite: 1. Lauber Zita Saino- SE, Bpest 2. Takács Csenge 3.Fatalin Enikő Makita-SE, Bp.

VII. kcs. fiu kata:1.Barki Gábor Tárnoki SE 2.Pink Dominik Bushido-Viadukt SE 3. Muhari Bálint Balassagyarmati KSE

kumite: 1.Bihari Attila Yama SE 2. Muhari Bálint, 3. Tóth Bálint Paksi SE és Szakács Máté Yama SE

dav

A balassagyarmati Takács Csenge a 9 évesek kata versenyszámában diákolimpia bajnoki címet, kumitében pedig ezüstérmet szerzett

VIII. kcs. leány kata: 1. Kaiser Anna Fadd-Tarren SE 2. Varga Lili Pásztói Shotokan Karate Klub 3. Király Laura Kunmadaras 4. Gáspár Viktória Pásztói Shotokan Karate Klub

fiú, kumite 1. Máté Gábor Hinode SE …4. Jele Máté Pásztói Shotokan Karate Klub

IX kcs. kata: 1. Czibolya Kristóf Pásztói Shotokan Karate Klub 2. Berta Csongor Yama SE 3. Kossuth Kornél É-magyarországi Shotokan SE

X kcs. leány kata:1. Vajvoda Anna Pásztói Shotokan Karate Klub 2. Karanyicz Erzsébet Agria SKSE 3. Tarnóczi Kincső Agria SKSE

leány kumite: 1. Vajvoda Anna 2. Susánszki Anna Tárnoki SE 3. Tarnóczi Kincső

Felsőoktatási kcs., női kata: 1. Swarcz Kitti Yama SE 2. Váradi Valentina Yama SE 3. Dihen Réka Shotokan Karate SE, Hajdúszoboszló

kumite:1.Berta Emese Yama SE 2. Tóth Tamara Réka Táplánszentkereszte 3. Váradi Valentina

Forrás: Cz.Z.J.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s