A hajrában robbantottak a tarjániak


KOSÁRLABDA – NB I/B, férfiak, rájátszás a 17-24. helyért, 5. forduló

Pár napon belül második idegenbeli, összességében immár zsinórban hetedik győzelmét gyűjtötte be Sopronban a Salgótarjáni KSE csapata. 

Soproni MAFC-NYME – Salgótarjáni KSE 69–79 (18–23, 24–15, 17–16, 10–25)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Szalai, dr. Magyari, Kapusi. SMAFC: Nagy G. 8, Rátvay T. 5, Forrai 14/6, BERNECZEI 16/6, KOVÁCS B. 20. Csere: Vesztergom Z. 2, Polgárdy 2, Werner 2, Füzi, Horváth Cs. Edző: Meszlényi Róbert. Salgótarján: HARRIS 27/9, Mucsibabics 5/3, JAKAB P. 19/9, CSAPAI 17, Béres D. 3. Csere: Dániel P. 6, Debreceni G. 2. Edző: Molnár István. Az eredmény alakulása. 5. perc: 12–5, 9. perc: 16–21, 15. perc: 30–27, 18. perc: 37–33, 24. perc: 51–43, 28. perc: 59–52, 33. perc: 62–62, 38. perc: 63–72. Kipontozódott: Rátvay T. (40.), Kovács B. (40.).

DSC_0244

Csapai Péter volt az SKSE egyik legjobbja Sopronban

Hétvégi bajai sikerüket követően „világjáró” turnéjuk második állomásán Sopronban léptek pályára a rájátszásban még hibátlan tarjániak, akik számára eléggé nyögvenyelősen indult a szerda esti csata. Az első öt percben, számos kihagyott ziccer és elhibázott büntető mellett, a mieink csupán egyetlen mezőnykosarat jegyeztek, így a frissebben mozgó házigazdák a nyitó negyed derekára hétpontos előnybe kerültek. Az SKSE részéről Csapai zsákolása és kettő plusz egyes akciója adta az első komolyabb életjeleket, s mivel nagyemberük remeklésére a védekezésükön is igazító piros-feketék egy 16–2-es futást építettek, a kisszünetre már 23–18-as vendégvezetéssel vonulhattak a felek. Csakhogy a Molnár-tanítványok az újrakezdést követően megint eléggé beragadtak, ráadásul a gárda addigi gólfelelőse, a tizenhárom perc alatt tizenhárom egységig jutó Csapai kisvártatva negyedik személyi hibáját is megkapta. Legjobbjuk kényszerű kiválása pedig alaposan visszavetette a tarjániakat: vendégrészről nem csak a kosarak ritkultak meg a folytatásban, de a védelemben is elég komoly rések támadtak. Így azután a lepattanó-csatában nyomasztó fölénybe kerülő, s riválisuk büntetőterületét ekkortájt szinte átjáróházként használó soproniak, Kovács és Forrai találataival, a második felvonás közepére visszavették a vezetést, s minimális fórjukat a nagyszünetig sikerrel meg is őrizték (42–38).

A harmadik periódus, a változatosság kedvéért, megint nem kezdődött túlságosan jól az első öt percben mindössze hat pontot összekapirgáló tarjániaknak, akiknek zónavédekezését kintről és bentről is sikerrel törték fel a hazaiak. A harcosan játszó, s némi „hátszelet” is kapó Meszlényi-gárda el is húzott 51–43-ra, ám ekkor az utóbbi találkozókhoz képest addig kifejezetten csendes Harris is úgy döntött, ideje lenne bekapcsolódni a partiba. Hiába zárkózott azonban fel triplát, majd duplát jegyző tengerentúli játékmestere, valamint az ismét megvillanó Csapai jóvoltából az utolsó rövid pihenőhöz közeledve egyetlen dobásnyi távolságba az SKSE, a kisszünetet keretbe foglaló 7–2-es soproni roham megint jóval távolabb sodorta egymástól az együtteseket. A záró felvonásban kezdett még keményebbé válni az addig sem éppen babazsúrra emlékeztető küzdelem, s az egyetemisták bizony a sportszerűtlenség határát súroló szabálytalanságoktól sem riadtak vissza előnyük megtartása érdekében. Szerencsére Béresék harci kedvét mindez egyáltalán nem törte le, épp ellenkezőleg, a „kegyetlen bánásmód” a mieink elszántságát csak még tovább növelte. Mindez pedig 62–54 után egy, a statisztikai lapját ismét megtöltő Harris (27 pont, 14 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 7 gólpassz) tudatnyi pontjára alapozott, 17–1-es tarjáni száguldás formájában öltött testet, amivel a meccs ezen szakaszában támadásban és védekezésben is maradandót alkotó vendéggárda a két pont sorsát szépen el is rendezte. A soproniak az utolsó percekben ugyan még megtették, amit megkövetelt a haza, de a taktikai szabálytalanságokat követő büntetőkből a mienk nem rontottak el annyit, hogy az a meccs végkimenetelét érdemben befolyásolhatta volna. Sőt, Jakab utolsó másodperces triplája a különbséget a lefújásra szépen ki is kerekítette, így a Krasznai Ferencről elnevezett sportcsarnokban története során először diadalmaskodó SKSE értékes délvidéki sikerét követően napnyugati portyájáról is magabiztos győzelemmel térhetett meg.

Meszlényi Róbert: – Sokáig remekül tartottuk magunkat a jó erőkből álló Salgótarján ellen, sajnálom, hogy a végjátékban nem sikerült megőriznünk előnyünket. Fontos pillanatokban sokat hibáztunk, amit ellenfelünk rutinosan kihasznált és megérdemelten győzött.

Molnár István: – A második húsz percben nagyszerűen védekeztünk, kevés ponton tartottuk a hazai csapatot és támadásban is mindenki használta a fejét. Külön meg kell dicsérnem Csapai Petit, aki az első félidőben begyűjtött négy személyi hibáját követően a mérkőzés végéig pályán tudott maradni és nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Gratulálok a fiúknak az újabb győzelemhez!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s