Bartko és Boros győzelme Füleken


ATLÉTIKA – X. Füleki krossz futóverseny

Szlovákiában egy évtizede indította útjára terepfutóversenyét a füleki FTC egyesülete. Az első megmérettetésen még csak egyetlen nógrádi-pásztói- futó vett részt. Az eltelt évek rendezvényei során viszont egyre nőtt a magyarországi sportolók létszáma. Idén az időjárás ugyan napos,de szokatlanul hűvös volt. Ennek oka, hogy a versenyt megelőző napon a környékre kiadós eső zúdult.

Bartko András2

Bartko András abszolútban második, korosztályában az első helyen végzett

A részvevők számára így a táv mezei/erdei részein az ösvények még sárosak és mocsarasok voltak, és bizony a felfelében és a lefelében is gondot okozott a futás.

A futókat tömegrajttal – kivétel a gyermekek – a füleki stadion mellől indították el, majd ezt követően a vasútállomás illetve a volt téglagyár melletti földúton emelkedtek fel a Monosa hegy gerincnyúlványára, majd egy komoly lejtőt követően Béna falu központján átfutva Fülekpüspöki szélét érintve közel 13 km megtételét követően érkeztek vissza a sportolók a füleki stadionban felállított célkapuhoz.

Az idei versenyen is, a kétszáz induló között tucatnyi nógrádi futó méretette meg magát. Közülük, abszolútban a kassai Valicek Róbert mögött a „hazai” terepet élvező salgótarjáni Zenit SE színeit képviselt Bartko András a remek második helyen érkezett célba, miközben a korosztályos verseny legjobbja lett. A Dornyay SE fiatal tájékozódási futója Stork Mihály abszolútban (7.), a szécsényi Chikán István János (9.) még befért a legjobb tíz futó közé. A szintén hazai terepen futó szenior korú Dornyays Babka Miklós korosztályában a 4. helyen zárt.

Bartko András mellett szenior nőknél az abszolút 39. helyen célba ért Boros Anna (Dornyay) is, korosztályos győztes lett.

Boros Anna Füleki krossz

A tájékozódási futó Boros Anna a szenior II. női korcsoport győztese lett

X. Füleki krossz futóverseny végeredménye (88 induló):

1. Valícek Róbert Kassa 48:48 2. (korosztályában 1.) Bartko András Salgótarján/Zenit SE 49:57 … 7. (4.) Stork Mihály Salg. Dornyay/SAC 55:15 … 9. (6.) Chikán István János Szécsény 56:49 … 18. (4.) Babka Miklós Fülek/Dornyay 1:00:02 … 24. (6.) Bartus Ferenc Szécsény 1:02:05 … 33. (6.) Goldmann Róbert Salg. Dornyay 1:05:58 … 39. (1.) Boros Anna Salg. Dornyay 1:10:54 … 46. (10.) Czele János Szécsény 1:14:08 … 47. (12.) Tresó Tamás Szécsény 1:14:22, 48. (11.) Tóth Ervín Salg. Dornyay 1:14:33 … 53. (13.) Szikszai Szabolcs Salg. Dornyay 1:17:32 … 74. (9.) Czele Ágnes Szécsény 1:34:12.

Forrás: Cz.Zentai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s