Két nógrádi eredmény a legjobb hatban


ATLÉTIKA – Diákolimpia döntő, középiskolások

Nemrég ismét Székesfehérváron rendezték meg az V. és VI. korcsoport, azaz a középiskolások atlétikai diákolimpiai döntőjét. Megyénket hat fiatal képviselte, akik a vártnál jobb helyezéseket szereztek.

A VI. korcsoportos fiúknál a salgótarjáni Madách gimnázium négy legjobbját is benevezte, több számban is. A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) által leigazolt és támogatott fiúk a 4×100 méteres döntőben az előkelő ötödik helyen értek célba. Bár a nyolcas pályát kapták meg, így is végig tudták hajtani a kört, mindössze egy váltás nem sikerült a legtökéletesebbre. A váltó 4×400-on is elindult, ahol a kilencedik pozícióban zártak.

A sprinterek közül ketten egyéni 100 méteren is rajtgépbe térdeltek. Az előfutamok során Tarlósi Patrik és Ferov Barnabás tizedre ugyanannyi időt futott. Végül előbbi futó került a B döntőbe, ahol javítva idején, a negyedik helyen ért célba.

Benedek Dávid a váltók mellett magasugrásban indult. 184 centiig biztatóan haladt, ezt követően azonban elszakadt az ugró szögese, és a csere cipőjében már nem tudott úgy teljesíteni, mint a „fő cipőben”, de hatodik helye így is dicséretes.

A lányoknál Ódor Vivien (Balassagyarmat, Balassi) diszkoszvetésben a kilencedik lett, az V. korcsoportos 100 méter időelőfutamaiban elért ötödik hely Angyal Krisztofer (Salgótarján, Stromfeld) számára nem ért továbbjutást.

A nógrádi eredmények.

V. korcsoport.

Fiúk. 100 méter, 6. időelőfutam: 5. Angyal Krisztofer (Salgótarján, Stromfeld) 11,68 mp.

VI. korcsoport.

Fiúk. 100 méter. 2. időelőfutam: 4. Tarlósi Patrik (Salgótarján, Madách) 11,80. 4. időelőfutam: 6. Ferov Barnabás (Madách) 11,80. B-döntő: 4. Tarlósi Patrik 11,71. Magasugrás (8): 6. Benedek Dávid Bence (Madách) 1,84 méter.

4×100 méteres váltó (14): 5. Madách (Benedek Dávid, Csonka Dominik, Ferov Barnabás, Tarlósi Patrik) 45,30 mp. 4×400 méteres váltó (13): 9. Madách (Tarlósi Patrik, Csonka Dominik, Benedek Dávid, Ferov Barnabás) 3:38,86 perc.

Lányok. Diszkoszvetés (1 kg, 11): 9. Ódor Vivien (Balassagyarmat, Balassi) 30,63 méter.

A Madách sprinter váltója (balról) Tarlósi Patrik, Benedek Dávid, Csonka Dominik, Ferov Barnabás

A Madách sprinter váltója (balról): Tarlósi Patrik, Benedek Dávid, Csonka Dominik, Ferov Barnabás

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s