Elsőként kerülték meg a tavat


ATLÉTIKA – Ultra Tisza-tó 111

Az Ultrabalaton szellemiségében idén először rendezték meg az Ultra Tisza-tó elnevezésű futóversenyt, amely a festői környezetben elhelyezkedő tavat kerülte meg, 111 kilométer hosszan. A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) női párosa nem talált legyőzőre – még a férfiak között sem.

A körnek Tiszafüredről vágtak neki a futók (és bringások), déli irányba kerülve meg a tavat. A versenyzőknek összesen 16 óra állt a rendelkezésükre, hogy teljesítsék a távot. Az útvonalon összesen 18 váltó-, illetve több mint 20 frissítőpont segítette a célbaérkezést.

Turós Izabella erre a versenyre nem készült külön, beugrósként került Király Amandához párba. A két SAC-os hasonló felkészültségű és mindketten jó formába edzették magunkat a májusi ultrabalatonos közös versenyük óta. A táv egyikük számára sem jelentett kihívást, szerettek volna jó időt futni és titkon remélték, hogy megcsíphetik a dobogó legfelső fokát. A 111 kilométert három-három etapra osztották fel, mindkettőjüknek az első volt a leghosszabb tervezett szakasza.

Turós Izabella

Turós Izabella (SAC)

Izabella rajtolt egy 22,5 kilométerrel.

– Nem volt túl meleg, de tűzött a nap, és talán a szokásos versenydrukk miatt is picit magas volt a pulzusom – mesélte tudósítónknak. – Igyekezetem 4:40-4:45 perc/km-es irammal haladni. Ez számomra egy viszonylag jóleső tempó és így tudtam, hogy biztosan marad erőm a további etapokra is. Az első váltásunk után jó másfél óra pihenőre számítottam. Ennél több jutott, mivel sajnálatos módon elnéztük a váltópontot és egy előrébb lévő ponton vártuk Amandát. Emiatt neki tovább kellett futnia 8 kilométerrel. A második etapon az izgalmak ellenére a pulzusom szépen beállt és a 18,7 km-es szakaszt 4:37-es átlagirammal sikerült megfutnom, amit még nem éreztem megterhelőnek. A megpróbáltatások azonban csak ezután kezdődtek. Páros csapat lévén nagy lehetőség az újratervezésre nincs. Azért, hogy visszaálljon az eredeti terv, Amanda csak egy rövid, 5-6 kilométeres szakaszt futott, így szűk fél óra pihenőidő jutott nekem. Ez nyilvánvalóan nem elég az elveszített energia visszapótlására, mert a tápanyag nem tud felszívódni és az izmok regenerációjához is nagyon kevés. Tudtam, hogy nehéz lesz az utolsó szakasz, de azt is, hogy képes vagyok megfutni, csak lassabban, mint ahogy szerettem volna. 17,5 kilométert kellett leküzdenem. Az első 7,5-ön még egészen jó állapotban voltam és viszonylag jó tempót is tudtam tartani, de az utolsó 10 kilométeren már „vért izzadtam”, hogy ne nagyon menjek 5 perc fölé átlagiramban. A kalandok ellenére a női párosok versenyét megnyertük, az induló 305 csapatból pedig csak négy, nálunk nagyobb létszámú férfi csapat bizonyult gyorsabbnak. Az átélt kínokat meg úgyis megszépíti az idő.

Király Amanda

Király Amanda (SAC)

Csapattársa, Király Amanda így emlékezett vissza a versenyre.

– Egy új verseny, egy új váltó forma. Az első szakaszon Iza hamar átvette a vezetést, és kiszámíthatóan hozta a váltót. Váltás után nekem 24 kilométeres szakasz volt az első, az elején melegben, majd mikor már amúgy is csurom víz voltam a hűtéstől, megérkezett az első eső. Bőrig áztam, de nagyon jól esett, a pulzusom beállt végre a tökéletes tartományba, sőt, néha alacsony is volt, és végre elkezdődhetett a „száguldás”. A szakasz végére teljesen jól ment minden, kivéve, hogy Iza nem találta el a váltópontot, így már rutinosan mentem tovább, kértem a következő gélt. Beértem 32 kilométer és egy újabb eső után. A második szakasz nekem csak elég rövid volt a hiba miatt, igaz, ott szenvedtem a legjobban. Az utolsó váltásnál már 12 perc előnyünk volt, újból nekiindultam, ekkor már minden rendben volt a hasammal is. Természetesen itt is megérkezett a felhőszakadás, jégeső társaságában. De már csak a tempóra tudtam figyelni. A végén engedélyt kaptam edzőmtől, Lőrincz Olivértől a gyorsításra, amit eddig sosem sikerült betartani, mert mindig elfutottam az elejét, itt viszont minden klappolt. Összességében egy nagyon jól sikerült verseny volt, és sikerült a dobogó első helyét is megszereznünk, amit titkon mindketten szerettünk volna. Remélem, futunk még együtt sok versenyen, mert nagyon sokat köszönhetek Izának – zárta beszámolóját Amanda.

Eredmények. 2 fős női váltók: 1. Salgótarjáni AC (Turós Izabella, Király Amanda) 8;44:54 óra.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s