Színvonalas meccsekkel készülnek


ÖKÖLVÍVÁS – IX. Botos Boksz Gála lesz 26-án

Augusztus 26-án, szombaton immáron kilencedik alkalommal lepik el ökölvívók a salgótarjáni Fő teret. A 15 órakor kezdődő Botos Boksz Gála két tucat összecsapással várja az érdeklődőket, és természetesen hazai bunyósok is ringbe lépnek majd.

A gálát pár éve azzal a céllal hozták létre, hogy a megyeszékhely oly sikeres ökölvívó múltja ne veszhessen feledésbe.

Tavaly a hazaiakon kívül többek között az egriek, a miskolciak, a váciak, az MTK és a Vasas legjobbjai is a művelődési központ előtt melegítettek, és még Losoncról is érkeztek bunyósok. A rendezvényre kilátogató nézők több serdülő, junior és ifjúsági korú válogatottat is megcsodálhattak a ringben, de természetesen a hazaiakat kísérte a legnagyobb figyelem.

Mint azt Botos Tibortól, a rendezvény szervezőjétől, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) edzőjétől megtudtuk, már gőzerővel zajlanak az idei előkészületek, és a fiatal öklözők is keményen készülnek a gálára. Az ingyenesen látogatható, szabadtéri program előzetes műsora alapján ezúttal is számtalan látványos meccs van kilátásban.

Ami az SBSE-t illeti, lesznek olyanok, akik már rutinosabban mozognak a versenyeken, és lesznek újoncok is. A másik salgótarjáni szakosztály, a Zagyvapálfavai Oláh Box SE a tervek szerint hat ökölvívót küld kötele közé, Oláh Kálmán tanítványai közül két női és négy férfi ökölvívóval készül a viadalra.

DSC_0033

Tavaly is nagy pofonokat láthattak az érdeklődők

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s