Több mint kétszázan túráztak a Mátrában


TELJESÍTMÉNYTÚRA – Pokoljáró

A Tari Szabadidő SE szombaton a Mátrában rendezte meg első ízben az országos Pokoljáró Tar Lőrinc teljesítménytúrát. A szabadidős sportrendezvényre reggel 7 órától a Kodály Zoltán Általános Iskola tornatermében lehetett jelentkezni, ahol fizikai felkészültségük alapján ezúttal három táv: (40 -30 -10 km) közül választhattak a részvevők.

A kora reggel rajtolókat az éjszaka esett eső miatt még nedves mátrai terep, később viszont már napos, igen kellemes túrázó idő fogadta. Előzetesen, másfélszáz részvevő jelentkezett az eseményre, de ez reggel 9 órától a folyamatosan érkező új nevezőkkel, minden korosztályt felölelően már jóval 200 fő fölé emelkedett.

A szervezők az indítást és a célba érkezést is az iskola tornaterméből vezényelték le.

2 Ágasváron féltávnál volták a 30 km-es túra pásztói részvevői

A 30 km-es túratáv felénél Ágasváron a pásztói túrázók egy csoportja

Minden távon a terepi útvonal mellett kihelyezett ellenőrzőpontoknál kalóriapótlásként szendvicshez, üdítőitalhoz, édességhez, gyümölcshöz juthattak az ország minden tájékáról ideérkezett túrázók. A túra útvonalai ezúttal sokak számára új mátrai terepen a tari kőbányát Csutaj és Fenyvespusztát, a Cseviceforrást, Ágasvárt, Mátraszentistvánt, Mátraszentimrét, Mátrakeresztest, a hasznosi vitorlázó repülőteret és a közelmúltban átadott sűrűpusztai vendégházat is érintve tért vissza a településre.

Az első célba érkező (10 km táv), alig egy óra múltával a helyi Balya Marcell (1 óra 07 perc) volt, akinek Balog László a szabadidős sportrendezvény kiötlője, a település alpolgármestere adta át a teljesítményéért járó oklevelet és az erre az alkalomra készített egyedi díszes kerámia emlékérmet.

A túrát szintidőn belül sikeresen teljesítőket déltől a helyi szervezők egy tál meleg étellel vendégelték meg.

Az I. Pokoljáró Tar Lőrinc teljesítménytúrán a távonkénti legjobb egyéni illetve a legjobb nógrádi túrázók teljesítményeit későbbi lapszámunkban közöljük.

Forrás: Cz. Zentai

Fotók: BÓDI ZOLTÁN FELVÉTELEI

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s