Negyedikként zárt a hivatali focicsapat


LABDARÚGÁS – Kormányhivatalok tornája

Az elmúlt hétvégén már hatodik alkalommal rendezték meg az ország húsz kormányhivatala közt kiírt egész napos labdarúgótornát, főzőversenyt és családi napot. A Nógrád Megyei Kormányhivatal csapata címvédőként érkezett a focibajnokságra, ezúttal végül a negyedik helyen zárt.

A fővárosi Ikarus BSE sportkomplexumába a 19 megye és a főváros hivatali csapatai kaptak meghívást. Nógrád megye alakulata – amely tavaly megnyerte a rangos viadalt – a csoportküzdelmek során egyaránt hátrányból fordított, és nyert a Csongrád megyeiek ellen (2–1), illetve Tolna megye legjobbjai ellen (4–1). A Komárom-Esztergomiak felett aratott 5–0-ás sikerükkel a nyolc közé jutást már bebiztosította a nógrádi különítmény, az utolsó csoportmérkőzésen, a Győr-Moson-Sopron ellenin már csak az volt a kérdés, a két addig hibátlan gárda közül melyik végez csoportelsőként. A 2–2-es döntetlen után jobb gólkülönbségével a nógrádi alakulat várta csoportgyőztesként a folytatást, a negyeddöntőben a Heves megyeiekkel csaptak össze. Itt az egriek két góllal gyorsan elléptek a nógrádiaktól, akik azonban ezúttal is fordítani tudtak, de a meccs vége előtt ikszre mentette a találkozót, így következtek a büntetőrúgások, amelyeket a nógrádiak biztos lábbal értékesítettek, hálóőrünk pedig két alkalommal is bravúrt mutatott be, így az elődöntőre a fekete mezes nógrádiak készülhettek. A döntőbe jutásért Fejér megye legjobbjaival csaptak össze hivatalnokaink, félidőben kettő, a végére három gól lett oda, azaz a tavalyi győztesnek a bronzmeccs maradt „vigasztalásként”. A fárasztó nap utolsó összecsapásán a legjobb négy közé évek óta eljutó Somogy megyeiekkel néztek farkasszemet, és bár a szünetben még vezetett a címvédő, végül 1–1 lett az eredmény, azaz ismét büntetők döntöttek az érem sorsáról. Három-három elhibázott hetes után a negyedik körben a somogyiak voltak biztosabb lábúak, azaz ismét az ő nyakukba került a bronzérem, a Nógrád Megyei Kormányhivatal gárdája ez alkalommal negyedikként zárt. A döntőben Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg ugyancsak büntetőkkel döntött a tornagyőzelemről, előbbiek sikerével.

A nap folyamán számtalan családi program mellett 11 csapat részvételével bográcsos főzőversenyt is rendeztek, itt a szabolcsiak nyakába került az aranyérem.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal focicsapata: Ujfalusi Péter, Lehoczki Tibor, Új Gyula, Rácz Róbert, Tóth Zsolt, Goldperger András, Mrázik Ádám, Mészáros János, Szabó Kálmán, Balog Zoltán, Andó Ákos és Hakkel Sándor. A gólokon Mrázik (6), Rácz (4), Balog (2), Tóth (2), valamint Mészáros osztoztak, és két öngól is segítette a nógrádiakat.

foci kormányhivatal 17

A nógrádiak (feketében) a negyedik helyen végeztek

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s