Van kikre építkezni atlétikában


ATLÉTIKA – Tizenhét csapat között szereztek ezüstöt a salgótarjáni fiatalok

Gödöllőn a Szent István Egyetem sportcsarnoka adott otthont az esztendő utolsó régiós Sport XXI. versenyének. Megyénket ezúttal is a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) fiataljai képviselték, mindkét nyolcfős csapatuk kihozta magából a legtöbbet. Az U11-esek bravúros ezüsttel gyarapodtak a rekord nagyságú mezőnyben.

Öt éve tudják már a salgótarjáni atlétapalánták, hogy ha tél, akkor a terematlétika különböző feladataiban kell a legjobban teljesíteniük. Idén új régióba sorolták be Nógrád megyét, ahol a korábbinál sokkal több és – felkészülési körülményeik miatt – sokkal erősebb riválisokkal szemben kell bizonyítaniuk.

Amikor a SAC becsatlakozott a Magyar Atlétikai Szövetség kiemelt utánpótlás programjába, úgy kellett keresni nyolc embert, hogy megyénkben elsőként és egyedüliként kiállhassanak a különböző állomásokon. Mostanra elértek oda, hogy bőven van kikből válogatni, és a szakvezetőknek azért kell vakarni a fejüket, hogy kit hagyjanak ki.

DSC_1611

Az U11-es csapat ezüstérmet szerzett

A klub gödöllői keretét is úgy alakította ki, hogy valamennyi utánpótlás bázisában felmérték a gyerekeket, és a nyolc-nyolc fős csapatokba a legjobbakat válogatták össze. Így a kodályos, dózsás és karancsaljai csoportjukból is utazhattak az évzáróra – a szülők hathatós segítségének köszönhetően.

A régiónkban kimagaslik a Csepel gárdája, aki ezúttal a délelőtt valamennyi számában megszerezte az első helyet. A kérdés az volt, hogy a további dobogós helyeket kik tudják megszerezni, és hát volt jelentkező bőven (Gödöllő, Veresegyház, Albertirsa, Dunakeszi, FTC, Vác, Cegléd). A salgótarjáni utánpótlás erősségét bizonyítja, hogy ebben a roppant erős mezőnyben is sikerült egy ezüstérmet elhozni. A SAC a januári terematlétikára a tervek szerint több csapatot is benevez majd.

Ide tartozó hír, hogy a klub folytatja az együttműködések megszilárdítását a megye iskoláival, ennek szellemében a napokban négy tanintézménybe is eljuttattak atlétikai szereket. A testnevelők által kért eszközök segítik a sportág népszerűsítést, illetve ezeknek köszönhetően iskolai keretek között is lehet gondozni a tehetségeket, akiknek a versenyeztetését szintén magára vállalta a klub.

Eredmények.

U11. Sprint váltó: 6. SAC 1:25,5 perc. Hosszú gátváltó: 3. SAC 2:42 perc. Helyből távol: 2. SAC 14,40 méter. Zsámoly szökdelés: 3. SAC 465 pont. Medicin lökés: 2. SAC 35 pont.
Végeredmény (17 csapat): 2. SAC (Kiss Dalma, Tóth Luca, Péter Nándor, Holecz Anna, Borbás Balázs, Deák Donát, Benyovics Bence, Keresztes Kristóf) 16 helyezési pont.

U13. Sprint váltó: 5. SAC 1:21,4 perc. Hosszú gátváltó: 7. SAC 4:06,5 perc. Helyből távol: 6. SAC 15,55 méter. Zsámoly szökdelés: 9. SAC 235 pont. Medicin lökés: 5. SAC 29 pont.
Végeredmény (13 csapat): 7. SAC (Szabó Barnabás, Papik Zétény, Józsa Bence, Horváth Bence, Bali Emese, Nagy Veronika, Csomor Anna, Buzás Juliette) 32,5 helyezési pont.

Galéria

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s