Amerikában is nagyon jól teljesít a salgótarjáni vívó


Párbajtőrvívás

Mihály Zoltán, a salgótarjáni Penge Vívóakadémia egykori versenyzője immáron az USA-ban is letette a névjegyét, a remek párbajtőröző a minap 111 induló között szerezte meg az első helyet.

A salgótarjáni fiatalember még Vertich Tamás kezei között ismerkedett meg a sportággal, előbb a Kodály iskola tornatermében, majd a besztercei vívóteremben „kapta az iskolákat”. Több jó helyezést elért a magyar versenyeken, pár éve azonban már külföldön él, tanulmányai miatt.

Most egy évre – egy nemzetközi képzés keretében – Angliából az USA-ba, a New York állambeli Cornellbe tette át székhelyét. Itt sem távolodott el azonban szeretett sportágától, és hetente többször is jár edzésre, teljesítménye alapján pedig oszlopos tagja lett a helyi vívócsapatnak.

Április elején rendezték meg Tennessee államban, Knoxville-ben az idei egyetemi és főiskolai vívóbajnokságot, ahol egészen kiváló vívással, 111 induló közül Mihály Zoltán egyéniben megnyerte a párbajtőrversenyt. A szakág csapatversenyében 32 egyetem és főiskola indult, a Cornell legjobbjai egy tus hátránnyal ezüstérmet szereztek.

Jól vívtak a Cornell tőr- és kardcsapatai is, így teljesült a vágyuk, a legfontosabb célkitűzésük, hogy az egyetem megnyerje a férfi összetett bajnokságot és a hőn áhított trófeát is egyben.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s