Salgótarján, a félmaraton városa


ATLÉTIKA – IV. Pünkösdi félmaraton Kadlót Zoltánnal

Hétfő délelőtt több mint kétszáz futó lepte el Salgó­tarján utcáit. A versenyközpontnak helyet adó Uzoni Péter Gimnázium és a Tóstrand között futottak azok, akik Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) pályafutása előtt tisztelegtek.

A rendezvényt Fekete Zsolt, a város polgármestere nyitotta meg, majd egy közös bemelegítést követően rajtolt el a három táv. Először az félmaratonit, majd az öt és tíz kilométert választók vághattak neki a versenynek. Míg a versenyzők a meg­felelő iramra és a helyes légzésre koncentráltak, a várakozókat idén is Oláh Gergő, az X-Faktor korábbi győztese szórakoztatta. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, nekik az iskola udvarán rendeztek futóversenyt, több korcsoportban.

Egyéniben a tavalyinál többen, összesen több mint kétszázan teljesítették valamelyik távot, rajtuk kívül négy váltó szerepelt. A különböző versenyekre az jellemző, hogy minél hosszabb a táv, annál kevesebb az induló. Salgótarjánban ez pont fordítva történt, hiszen a fő számra, a félmaratonra érkezett a legtöbb nevezés.

A névadó futó klubja, a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) versenyzői igazán jól teljesítettek a nap során, hiszen a hét abszolút kategóriából négyben is diadalmaskodni tudtak. A 10 kilométeren Kadlót Zoltán magabiztos sikert aratott, míg a hölgyeknél tanítványa, Halasi Hanna tudott nyerni. Szintén egy Kadlót-tanítvány, Barta Luca nyert a nőknél, de a férfiaknál is salgótarjáni siker született Kőszegi Dominik jóvoltából.

A fő számban a salgótarjáni Sándor Gyula végig vezetve szerezte meg a győzelmet, igaz, a végén mindössze egyetlen másodperccel verte fővárosi riválisát. A váltóknál idén is a SAC gyerekváltója(!) szerezte meg az első helyet. Az eredményhirdetésen Kadlót mellett Tolnai Sándor képviselő is közreműködött. A szervezők ezúton is köszönik a támogatók és önkéntesek segítségét. Jövőre jöhet a jubileumi, ötödik pünkösdi futóverseny.

DSC_9152

A hosszabb táv rajtja

Az abszolút dobogósok.
5 kilométer. Nők (45 in­duló): 1. Barta Luca (SAC) 15:33 perc, 2. Komka Zsuzsanna (SAC) 18:47, 3. Ferentzi Noémi (Gödöllő) 19:07. Férfiak (42): 1. Kőszegi Dominik (St.) 14:09, 2. Poór Simon (Hatvan) 14:25, 3. Sármány Benjámin (Hatvan) 15:50.

10 kilométer. Nők (15): 1. Halasi Hanna (SAC) 44:33, 2. Nagyné Simon Lilla (SAC) 48:20, 3. Oravecz Beatrix (SAC) 48:33. Férfiak (16): 1. Kadlót Zoltán (SAC) 35:52, 2. Besze Tibor (Pásztó) 40:19, 3. Németh Bence (Bátony­terenye) 40:42.

Félmaraton. Nők (18): 1. Kormos Katalin (Eger) 1;48:36 óra, 2. Puszta Anett (St.) 1;52:47, 3. Keresztes Heni (Mátranovák) 1;54:09. Férfiak (73): 1. Sándor Gyula (St.) 1;28:51, 2. Harrer Tamás (Bp.) 1;28:52, 3. Illés Edvin (St.) 1;30:29.

Váltók (3): 1. SAC (Oláh Bátor, Bali Sára, Simkó Máté Boldizsár, Bali Emese) 1;31:04, 2. Kadlót 2018 1;50:49, 3. Molnár Team 2;25:08.

A teljes jegyzőkönyv itt tekinthető meg.

Galéria

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s