Hol fent, hol lent – górcső alatt Nógrád NB-s csapatai


Csapatsportok

Nemrég valamennyi csapatsport bajnoksága véget ért. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük, hogy a nógrádi csapatsportokban hogyan szerepeltek felnőtt NB-s együtteseink, és mit várhatunk ősztől.

Labdarúgás
A szezont két csapatunk kezdte meg az NB III. Keleti csoportjában. Sokáig a Zoran Kuntic vezette STC Salgótarján harcban volt a dobogós helyekért, a téli szünetben azonban fordult a kocka. A csapat háttere meggyengült, így az edző és valamennyi játékos is távozott a klubtól. Még folytak kísérletek arra, hogy gyengébb képességű játékosokkal végigvigyék a szezont, ennek nem volt sok értelme, így a csapatot hivatalosan is kizárták a bajnokságból. A Balassagyarmati VSE-t három edző is irányította a szezon során, de a kieséstől ez sem mentette meg az Ipoly-partiakat, akik a középmezőnyből sodródtak a kiesési zónába.

NB III., Keleti csoport (16 csapat):
14. Balassagyarmati VSE 28 6 7 15 33-59 -26 25
16. Salgótarján (kizárva)
A megyei I. osztályt az SBTC csapata nyerte, mindössze egyszer vesztett pontot Csatlós Tamás együttese. Az NB III-as osztályozóban azonban 4-3-as összesítéssel alulmaradtak a Ménfőcsanak együttesével szemben, így a pályán nem tudták kiharcolni a feljutást. Cikkünk írásakor még nem volt hivatalos, de nagy esély nyílt rá, hogy a visszalépések miatt mégis a harmadik vonalban kezdhetik meg az őszt a fekete-fehérek.

 
Futsal
A másodosztályban érdekelt női futsal csapat, a Skorpió SE veretlenül nyerte meg csoportját.

NB II., Kelti csoport, nők (10 csapat):
1. Reklám Press Skorpió 14 12 2 0 86-27 59 38

Szabó Gábor csapatának két lehetősége is volt arra, hogy szintet léphessen, de sem a bajnoki döntőben, nem pedig az osztályozón nem tudták kicsikarni a feljutást, mindkét alkalommal kevés hiányzott a bravúrhoz.

Bár jelen állás szerint marad a másodosztály a salgótarjániaknak, egyes információk szerint itt is összejöhet a feljutás. Egy visszalépés nyithatja meg a kaput ahhoz, hogy a Skorpiónak az ősztől a legmagasabb osztályban szurkolhassunk.
A férfiaknál ismét a Romhány képviselte megyénket. Az NB II. Nyugati csoportját az utolsó előtti helyen zárták, mindössze egy döntetlenre futotta az erejükből.

NB II., Nyugati csoport, férfiak (12):
11. Romhány SE 20 0 1 19 35-117 -82 1

A rájátszás alsóházában szintén csak egy döntetlent tudtak felmutatni, így ott az utolsó helyen végeztek.

NB II., Nyugati csoport, alsóház (5):
5. Romhány SE 8 0 1 7 23-45 -22 0

Kézilabda
A másodosztályban, azaz az NB I/B-ben volt érdekelt a balassagyarmati Kábel SE. A Keleti csoportot a középmezőnyben, egészen pontosan a nyolcadik helyen zárták Gúnya Péter fiai, köszönhetően többek között annak is, hogy az utolsó öt fordulóban veretlenek tudtak maradni.

NB I/B., Keleti csoport, férfiak (13 csapat):
8. Balassagyarmati Kábel SE 24 9 3 12 651-644 7 21

Ami a harmadik vonalat, azaz az NB II-t illeti, mindkét nemben a Salgótarjáni Strandépítők KC indított csapatot. A Bártfai Ferenc vezette férfiak a hatodik, míg a Rácz Viktor elnök által irányított hölgyek a hetedik helyen végeztek csoportjukban.

NB II., Északi csoport, férfiak (12):
6. Salgótarjáni Strandépítők 22 9 3 10 599-582 17 21

NB II., Északi csoport, nők (12):
7. Salgótarjáni Strandépítők 22 10 1 11 597-572 25 21

 

Kosárlabda
A harmadik vonalban, tehát az NB I/B Zöld csoportjában kezdte meg a szezont a Salgótarjáni KSE. Ughy Albert csapata a szezonban hétszer is vesztesen hagyta el a parkettet, de így is sikerült megszerezniük az alapszakasz harmadik helyét.

NB I/B., Zöld csoport (14 csapat):
3. Salgótarjáni KSE 26 19 7 2173-1751 45 0.87%

A rájátszást is jól kezdték, az elődöntőben azonban alulmaradtak. A szurkolók már-már elkönyvelték a bronzérmet, ezt azonban hazai pályán vesztették el a kosarasok, a negyedik hely pedig nem ér feljutást.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s