Világversenyt céloztak meg a nógrádi kézisek


KÉZILABDA

Harmincéves barátság, remek eredmények, komoly elhivatottság. Kellő támogatottsággal minden adott lehet ahhoz, hogy a Nógrád Dinamit eljusson a jövő évi szenior-kézilabda­világbajnokságra.

Első alkalommal állhat össze egy színtiszta nógrádi csapat, amelyik elindulhat egy kézilabda-világeseményen. Pár hete fogalmazódott meg a korábbi játékosokban, hogy barátságuk és pályafutásuk egyik jelentős állomásaként megcéloznának egy komoly célt. Szeretnék előteremteni a szükséges támogatást, és fizikálisan is felkészülni arra, hogy méltóképpen képviselhessék megyénket a 2019 nyarán rendezendő tornán.

Az így szerveződött tucatnyi hölgy jól ismeri egymást, hiszen nemcsak egymással, de egymás ellen is többször szembekerültek a pályán. A salgótarjániakon kívül balassagyarmati és pásztói játékosok is csatlakoztak a kerethez. A Nógrád Dinamit elnevezésű formáció korábban már indult a korosztályos országos bajnokságon is, ahol különösebb készülés nélkül szereztek érmeket. Ezúttal komolyabb felkészülés után léphetnek majd parkettre, heti két edzéssel készülnek. Emellett azt tervezik, hogy „ráhangolódásképpen” elindulnak a téli terembajnokságban, valamint a 2019-es szenior országos bajnokságban is.

A felkészülésben az a Molnár Ferenc edző segíti a munkájukat, akivel több játékos együtt dolgozott már, és szép közös eredményeket értek el az NB II.-ben.

A részvétel azonban költségekkel jár, aki bármiben tudná segíteni a kezdeményezést, jelentkezzen a nograd­dinamit@gmail.com címen!

A keret:
Jánoska Tünde, Csiki Andrea (kapusok), Gyenes Anett, Menczelné Kovács Éva, Boros Marianna, Berindán Ivett Hilda, Bodor Gabriella, Nagy Attiláné, Podobén Zsuzsanna, Princz Tímea, Institórisz Alexandra, Kériné Kométh Krisztina (mezőnyjátékosok).

Album

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s