Többen futottak Salgótarján utcáin, mint egy éve


ATLÉTIKA – Az Október 23-ai emlékfutás díjátadója

Hétfő délután a szokásos forgatókönyv szerint a salgótarjáni Megyeháza dísztermében gyűltek össze azok, akik bő egy hónapja az intézmény környékén koptatták az aszfaltot, illetve segítették a 27. emlékfutás létrejöttét. A Valiskó Ferenc vezette versenybizottság így köszönte meg a támogatók és résztvevők munkáját. A délután során hozták nyilvánosságra azt is, hogy az egyes tanintézmények milyen arányban képviseltették magukat a megemlékezésen.

Az iskolai létszámok összeszámolása után kialakult sorrendek kihirdetésére életre hívott ünnepség a Himnusz eléneklésével, majd a Madách Imre Gimnázium diákjainak műsorával kezdődött. Ezt követően Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke kapott szót. Jelképes helyszínnek nevezte a rendezvény helyszínét, történelmi, 1956-os visszatekintését követően köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt. Mint elmondta, a hazafiasságot és a teljesítményt karöltve ünnepeljük. 1956-ben a sportolók is példát mutattak hazafiasságból, míg a mostani fiatalok a sport segítségével alkothatnak nagyot, az ő teljesítményük is fontos a megyének. Hozzátette: a sporttal állhatunk ki az országért.

Ezután a versenybizottság vezetője, Valiskó Ferenc elevenítette fel a rendezvény napjának fontosabb állomásait, és elmondta, hogy az összesítések alapján – a tavalyinál több – 1858 ember futott aznap a Megyeháza környékén. Emellett összesen 24 váltó rótta a köröket. A támogatók felsorolását követően pedig kezdetét vehette a díjak átadása, ahol a megye prominens vezetői, illetve neves sportolói is közreműködtek.

A négy kategóriában értékelt óvodák és iskolák ezúttal is értékes jutalmakkal, oklevelekkel, serlegekkel gyarapodtak. Mind a négy kategóriában címvédés történt, a legtöbb cédulát, szám szerint 455-öt a SÁI Székhelyintézményeinek tanulói, kísérői adták le a célban.

A tanintézmények után a különdíjak átadása következett, így a Beszterce Gyermekkert Óvoda, a Petőfi tagiskola, illetve a Bolyai és az SHKE váltója. A Nógrád Megyei Hírlap különdíját Langer Olivér vehette át, de a két felnőtt győztes (Papp Ildikó és Stork Mihály) is kapott ajándékot. Az atléta edzők különdíjait Kiss Dalma és Koltai Tamás kapta. Az MDSZ különdíját az Illyés Gyuláné speciális iskolának ítélték oda, a legjobb „vidéki” tanintézménynek pedig a somoskőújfalui Krepuska iskola bizonyult. A verseny sorsolási fődíját, egy kerékpárt Bozó Noémi (Gagarin) vihette haza.

Miután minden díj gazdára talált, Sulyok László, a POFOSZ Nógrád megyei elnökhelyettese kapott szót, aki hangsúlyozta a rendezvény fontosságát.

Az ünnepi eseményt a Szózat, valamint a Székely himnusz eléneklése és állófogadás zárta le. Folytatás 2019. október 23-án, a 28. emlékfutással.

A létszám döntött az intézmények közt.
Óvodák: 1. Pitypang (73,61% részvételi arány), 2. Jó Pásztor (60%), 3. Mackóvár (22,22%).
Nagyiskolák: 1. SÁI Székhelyintézmény (68,52%), 2. Beszterce-lakótelepi Tagiskola (58,11%), 3. Kodály Tagiskola (54,22%).
Kisiskolák: 1. Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnázium (30,62%), 2. Dornyay Béla Tagiskola (24,85%), 3. Petőfi tagiskola (14,65%).
Középiskolák: 1. Madách Imre Gimnázium és SZKI (27,19%), 2. Táncsics Mihály Közgazdasági SZKI (8,15%), 3. Bolyai János Gimnázium (7,62%).

Album

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s