Az ország legjobbjai szerepelnek Salgótarjánban


Strandkézilabda

Június 8. és 11. között a salgótarjáni Kecskés József Strand Aréna ad otthont a strandkézilabda diákolimpia országos döntőnek.

Az ön­álló sportágként bejegyzett strandkézilabda még nem tekint vissza nagy múltra (1994-ben játszották az első mérkőzést), de népszerűsége egyre nő. A nógrádi megyeszékhelyen már szép hagyományai vannak a sportágnak, a Salgótarjáni Strandépítők KC csapatai és játékosai évről-évre szép nemzetközi sikereket érnek el. Közülük is kiemelendő Hadfi Gréta és Hajdú Péter, akik a válogatottban is jeleskedtek. Idén nyáron tizedik alkalommal rendezik majd meg a Salgó Cupot, ahová Európa minden tájáról érkeznek csapatok az EBT-sorozat keretében. A szervezők egyre többet nyújtanak a vendégeiknek, egyre színvonalasabb pályarendszert építettek a Tóstrandon, és egyre színesebb programokkal várják a sportolókat és a kilátogató nézőket egyaránt. A létesítmény egyébként a pár éve tragikus körülmények között elhunyt strandépítős játékos nevét viseli.

A sikeres szervezéseken felbuzdulva, idén elvállalták a diákolimpiai döntők lebonyolítását is, a Magyar Diáksport Szövetség támogatásával. A IV. korcsoportosok (17 fiú és 13 lány csapat) hétfőn és kedden, míg a középiskolások (23 férfi és 14 női csapat) szombaton és vasárnap foglalják majd el a pályákat.

Nógrád megyét a Salgótarjáni Általános Iskola, illetve a Madách Imre Gimnázium képviseli. Az előző kiírásban a SÁI meg tudta nyerni a IV. korcsoportos lányok küzdelmeit, a bajnoki cím mellé két díj is Salgótarjánba került. Uhrin Lilit a torna legtechnikásabb játékosának választották, Szabóné Sipos Éva pedig a legjobb felkészítő testnevelő díját vehette át. A csapat egy éve már harmadik alkalommal nyerte meg a diák­olimpiai finálét.

Program
V-VI. korcsoport. Június 8., szombat. 9.45 óra: ünnepélyes megnyitó, 10-18 óra: mérkőzések. Június 9., vasárnap. 9-14.40 óra: mérkőzések, 15 óra: ünnepélyes eredményhirdetés.
IV. korcsoport. Június 10., hétfő. 9.45 óra: ünnepélyes megnyitó, 10-18 óra: mérkőzések. Június 11., kedd: 9-14.40 óra: mérkőzések, 15 óra: ünnepélyes eredményhirdetés.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s