Egy olimpikon is Kadlót Zoltán előtt tisztelgett


Atlétika – Kadlót-félmaraton

Pünkösdhétfő délelőttjén közel kétszáz futó lepte el Salgó­tarján utcáit. A versenyközpontnak helyet adó Uzoni Péter Gimnázium és a Tóstrand között futottak azok, akik immáron ötödik alkalommal tisztelegtek Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) pályafutása előtt.

A rendezvényt Fekete Zsolt, a város polgármestere nyitotta meg, majd egy közös bemelegítést követően egyszerre rajtolt el a három táv. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, nekik az iskola udvarán rendeztek futóversenyt, több korcsoportban.

A különböző versenyekre az jellemző, hogy minél hosszabb a táv, annál kevesebb az induló. Salgótarjánban ez pont fordítva történt, hiszen a fő számra, a félmaratonra érkezett a legtöbb nevezés. A mezőnyben ott volt a riói olimpia maratonfutója, Csere Gáspár is, aki magabiztosan rohant végig a nógrádi megyeszékhelyen. Szintén Salgótarjánba látogatott Bogár János, Magyarország egyik legeredményesebb ultramaratoni futója.

Az ötkilométeres betétfutamon a nógrádiak remekeltek, Tóth Barbara és Szurok Balázs szerezte meg az abszolút elsőséget. Tíz kilométeren egy Kadlót-tanítvány, Barta Luca nyert a hölgyek mezőnyében, míg a férfiaknál Csere Gáspár mögött a verseny névadója, Kadlót Zoltán ért célba.

Félmaratonon is született nógrádi siker, Horváth Ágnes mellett Harrer Tamás nyakába került az abszolút aranyérem.

A váltóknál idén is egy gyerekváltó szerezte meg az első helyet.

Az abszolút dobogósok
5 kilométer. Nők (28): 1. Tóth Barbara 20:08 perc, 2. Kovács Gyöngyvirág 20:43, 3. Imre Laura 22:34. Férfiak (27): 1. Szurok Balázs 18:04, 2. Keller Titán 19:07, 3. Tóth Ármin 19:35.
10 kilométer. Nők (15): 1 .Barta Luca 41:58, 2. Lovas Brigitta 46:53, 3. Czele-Kiss Eszter 47:44. Férfiak (26): 1. Csere Gáspár 32:26, 2. Kadlót Zoltán 36:46, 3. Buda Erik 37:30.
Félmaraton. Nők (13): 1. Horváth Ágnes 1;55:06, 2. Bátka Nikoletta 1;59:27, 3. Tóth Katica 2;04:34. Férfiak (48): 1. Harrer Tamás 1;32:51, 2. Kelemen Gábor 1;34:06, 3. Bartus Ferenc 1;35:24.
Váltók (3): 1. Bátrak 1;41:43, 2. Kadlót ‚19 1;49:13, 3. Orvosok 2;16:35.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s