Kategória: Vívás

Megbízható, de még fejlődhet


VÍVÁS – Olimpici országos bajnokság

A fiatal korú párbajtőrözők számára kiírt Olimpici GP versenysorozat záró állomását rendezték nemrég Balatonfüreden, a verseny egyúttal a korcsoport országos bajnoksága is volt. A salgótarjáni Galba Árpád Vívóegylet három fiatalt küldött pástra. Bővebben…

Reklámok

Versenyzőként és edzőként is bizonyított


OLYMPUS DIGITAL CAMERAVÍVÁS – Beszélgetés a salgótarjáni edzővel, a 65 éves Vertich Tamással

Nyert vidékbajnokságot, szerepelt a válogatottban, edzőként két csapatot is az első osztályig vezetett. Megyénk első párbajtőrözője aztán 2006-ban felébresztette a nagy múltú salgótarjáni vívást másfél évtizedes „csipkerózsika álmából”, jelenleg a Galba Árpád Vívóegyletben foglalkozik a fiatalokkal. Vertich Tamás május 31-én ünnepli 65. születésnapját, családról, pályafutásról, szakmáról beszélgettünk. Bővebben…

Majcher és Gajdár is bronzérmet szúrt


VÍVÁS – Diákolimpiai döntők

Szolnokon, a párbajtőrözők diákolimpiai döntőjén Majcher Emese (SÁIK Beszterce) 32 lány között szerzett bronzérmet, míg a tőrözőknél Gajdár Fanninak (SÁIK Kodály) asszót sem kellett nyerni az éremért. Bővebben…

Olimpiai bajnok a diósjenői iskolában


VÍVÁS – Nagy Tímeát vastaps fogadta

A napokban zsúfolásig telt a Szentgyörgyi István Általános Iskola díszterme Diósjenőn, mivel a kétszeres olimpiai, és hatszoros világbajnok Nagy Tímea érkezett az intézménybe, élménybeszámolóra. Bővebben…

Bajnok Diósjenőn


VÍVÁS – Nagy Tímea érkezik

Március 11-én, kedden a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola vendége lesz Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok párbajtőröző, aki élménybeszámolót tart majd az iskola diákjainak és az érdeklődőknek.

 

Továbbra is élmezőnyben


VÍVÁS – Olimpici GP 2., Szolnok

Összesen közel ötszáz párbajtőröző részvételével rendezték meg a legnagyobb utánpótlás versenysorozat, az Olimpici Grand Prix szezonbeli második állomását, a Szolnok Kupát. A legfiatalabb korcsoportban a salgótarjáni Majcher Emese (Galba Árpád Vívóegylet) 31 induló közt lett hetedik. Bővebben…

Kleczkeny bajnoki hatodik


TŐRVÍVÁS – Véget ért a szezon

A párbajtőrözők mellett nemrég a salgótarjáni Galba Árpád Vívóegylet tőrözőknek is véget ért a szezon. Horváth Attila tanítványai közül a rutinosabb Kleczkeny Balázs hatodikként zárta a korosztályos magyar bajnokságot, míg a fiatal Gajdár Fanni túlesett a bemutatkozáson. Bővebben…