Tresó Gábor végigjárta az útját
ATLÉTIKA – Minden nógrádi településre eljutott
Mint arról az elmúlt napokban beszámoltunk, Tresó Gábor, a balassagyarmati Kiss Árpád VDSE sportolója tíz nap alatt minden nógrádi településre elfutott, több mint 700 kilométert teljesítve. Bár az utolsó két napon már sérüléssel bajlódott, így is végigvitte célkitűzését, amelyekre nehéz szavakat találni. Az ultrafutó azóta kipihente magát, és tudósítónknak mesélt élményeiről.
– Az egyik legnagyobb élmény, helyszíntől függetlenül a sok csodálatos táj volt, melyeket láthattam – kezdte élménybeszámolóját Gábor. – Az egyik mindenképpen a Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor szakasz, ahol lehet, hogy az eső még javított is a látványon. Ahogy a meredek fákkal teli domboldalon szállt fel a pára, és az eső eltompított mindenféle civilizációt. Mintha a házak is összehúzták volna magukat, hogy kevésbé ázzanak, én pedig azt éreztem, eggyé olvadok a természettel.
A balassagyarmati Tresó Gábor rendkívüli teljesítményt nyújtott.
A másik ilyen szépséges látvány a Jobbágyi felé tartó úton, az egyenes végén a Mátra nézett le rám, miközben balról a Cserhát intett búcsút. De legalább olyan szép volt reggel a ködös párás időben az elveszett szellemvárost idéző Hollókő is.
Hatalmas élmény volt megismerkedni a csodálatos, kedves emberek, akik vendégül láttak utam során, vagy csak pár jó szóval biztattak. Nagyon új és döbbenetes találkozás volt az erdőben a vadállatok közelsége. Kétszer volt alkalmam közelről megcsodálni őzeket, és egyszer fácánokat zavartam fel egy bokorból. Nem tudom ki ijedt meg jobban.
– Hogy bírtad fizikálisan a nagy utat?
– Mondhatni, gond nélkül fogytak el lábam alól a kilométerek. A 3-4. nap körül vártam a változást, de semmi nem történt. Szüleim csodálkoztak is, hogy nincs semmi gondom. A legtöbbször feltett reggeli kérdésre, szinte mindig a „nem rosszabb, mint tegnap volt” felelet hangzott el. Esténként nagyon jól aludtam és minden reggel feltöltődve ébredtem.
– Na és mentálisan?
– Talán két-három olyan kisebb szakasz volt, amikor igazán magányos lehettem volna. De nagyon változatos volt mind a tíz nap. Mindössze három nap volt, amikor egyedül indultam neki az aznapi távnak. A csatlakozó futók, a változatos terep és időjárás, az eltévedések és a telefonhívások nem engedték kikapcsolni az agyam. Végig aktív voltam szellemileg.
De mentálisan a legnagyobb segítség a szüleim és Kovács Dusán támogatása volt, aki minden reggel üzenetet küldött. Ezek általában még elszántabbá tettek, esténként pedig ha volt időm és energiám, átbeszéltük a történteket. Nem véletlenül ő volt az első, akit Balassagyarmatra érve értesítettem a sikeremről. Rengeteget segített. Nála tényleg csak szüleim tettek többet hozzá ehhez az egészhez. A mindennapi házi koszt, az otthon nyugalma, biztatásuk, aggódásuk elengedhetetlen része a sikeres teljesítésnek. Csak kedden ért utol a fáradtság, egész nap ki sem keltem az ágyból, gyakorlatilag a keddet és a szerdát végig aludtam, pihentem.
– A vége azért még keményebb volt…
– A nyolcadik nap tűnt előzetesen a legnehezebbnek, hiszen 92 kilométer és sok szint volt a tervek szerint. Viszont aznap kettős koncentráltsággal és elszántsággal vágtam neki a távnak és nagyon jó állapotban érkeztem meg Rónafaluba, ahonnan Varga István segítségével mentünk át az erdőn. Éppen átértünk, mikor ránk sötétedett, és egy éles bal kanyarban lefelé menet – talán nem figyeltem eléggé, vagy csak már a fáradtságtól – hirtelen megbicsaklott a térdem. A combom reflexszerűen megfeszült, hogy ne essek össze és megtartottam magam. Viszont éreztem, hogy meghúztam a combom. Ennek akkor még nem nagyon tulajdonítottam nagy szerepet, hiszen kis kellemetlen fájdalomnak éreztem csak. Ám innen még 15 kilométer volt hátra. Ösztönösen a jobb lábamra kezdtem a testsúlyomat jobban helyezni, mely a fokozott megerőltetést nehezen viselte, így begyulladt az ínhüvely a bokámnál. Este mikor masszíroztam a lábaim, már éreztem a kellemetlen duzzanatot és fájdalmat, de nem mondtam senkinek. Hittem a pihenésben és a javulásban. Reggel indulásnál nem is volt vele gond, de 10-15 kilométer megtétele után már egyre jobban kezdett felerősödni a fájdalom. Litkét elhagyva egy kis dombon hirtelen végighasított a combomban a fájdalom. Felordítottam, és megálltam. Ekkor már a bokám is nagyon fájt. Sétáltam, akkor nem fájt. Megpróbáltam futni vele, de lépésről-lépésre egyre jobban feszült és 50 méter után meg kellett állnom. Többször megpróbáltam elindulni, de nem jutottam messzire.
Sehol senki, még térerő sem járt arrafelé. Érzelmek öntöttek el, melyeknek szabad folyást engedtem a szememen keresztül. Talán még jó is volt, hogy ezt a helyzetet egyedül éltem meg és meg kellett oldanom. Összeszedtem magam, újra felépítettem magam fejben, rendeztem a gondolataimat és megoldási javaslatokat kezdtem gyártani. Ennek következtében rövidítettem a kilencedik napot, hogy több pihenéssel talán másnap jobb lesz a lábam. Jól döntöttem.
Félmaratoni csúcstartónk, Kadlót Zoltán (SAC) is kísérte egy szakaszon.
– Sokan kíséretek utadon?
– Minden egyes ember, aki akármilyen távolságra csatlakozott hozzám, nagy örömet okozott. Kezdve a sok iskolás diáktól a leghíresebb atlétákig. Természetesen a meglepetések voltak nagyobb hatással rám. Ilyen volt Kovács Dusán, amikor hirtelen megjelent a rajtnál. Ő nemcsak futott velem, de végig figyelemmel kísért és folyamatosan biztatott. Óriási megtiszteltetés volt Kadlót Zoltán, a másik megyei származású országos csúcstartó megjelenése és támogatása. Varga Istvánt menet közben ismertem meg és a legnehezebb szakaszon volt mentorom, a nap végére pedig még több tájfutót beszervezett és a sötét éjszakában 3 autó kíséretében futottunk be a megyeszékhelyre. Hatalmas élmény volt! De a legbrutálisabb meglepetés a Dobrocsi család megjelenése volt. A szakadó esőben a kilencedik napon mellém gurult egy autó, és ők szóltak hozzám, hogy kedvük lenne egy kicsit kocogni velem. Békéscsabáról utaztak el idáig, hogy Karancskeszitől-Egyházasgergéig velem fussanak. Nincsenek szavak, csak érzések és érzelmek, amikkel ez leírható lenne. Köszönöm Nekik és mindenkinek! Az utolsó napon Zolnyánszki Zsolt egészen Szécsénytől velem futott, Varga István Ilinytől, lánya, Petra pedig Patvarctól kísért. E három személy kíséretében és némi kerékpáros támogatással érkeztem meg utam végére, szebbé varázsolva ezzel a megérkezés pillanatát.
– Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?
– A terveim szerint 685 kilométeres útvonal nagyjából 777 kilométer lett. Pontos érték még nincs a birtokomban, de hiszek annak a matematikus embernek, aki a nyomkövető készüléket rendelkezésemre bocsátotta. Nagyon nagy élmény és hatalmas tapasztalat. Eddig nem a több napos versenyek voltak az erősségeim, és magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerül napról-napra a regeneráció. Valószínűleg nagy szerepe van ebben a munkahelyemnek, ahol napi szinten kerékpározom átlagosan 100 kilométert. Nagyon sok szeretetet kaptam és igyekeztem senkinek se adósa maradni. Sok értékes emberrel találkoztam, akikkel kölcsönösen jó hatással voltunk egymásra.
Minden településen pecsételtek a füzetébe.
A beérkezés utáni interjúban megkérdezték tőlem, hogy kinek akartam bizonyítani. Meglepődtem, de ösztönösen jött a válasz.
Én senkinek nem akartam semmit bebizonyítani. Talán ha valamit mégis, az az, hogy az emberek nem véletlenül álmodnak meg, találnak ki dolgokat. Végig kell járni az utat, és keményen dolgozni kell érte, nem szabad megremegni a nehézségek és a kétségek próbáin, mert ha tényleg mindent megteszünk érte, akkor az álom valóra váltható.
– Idén már rendhagyó módon körbefutottad a Fertő-tavat és Nógrád megyét. Mit tervezel még?
– Két nap szabadságom maradt, és furcsa módon a Bécs-Budapest Szupermaratoni verseny öt napját éppen két nap szabadsággal le lehetne futni… A sérülésem javulása és pénzkérdés a Bécs-Budapest részvételem. Azt gondolom, fizikálisan felkészült vagyok, de nem fogom erőltetni. Az érzéseim, illetve a körülmények fogják eldönteni, indulok-e.
Egyébként a pihenés kapja meg az év hátralévő részében a főszerepet és már nagyon kíváncsian várom, hogy mi lesz a helyszíne a jövő évi 24 órás világbajnokságnak, mert jelenleg ötödik vagyok a magyar ranglistán, ami azt jelenti, hogy biztos kerettagnak számítok.
Gábor részletes beszámolója itt olvasható.
A Salgótarjáni TV beszámolója:
Nógrád sportja 