Báldi Gergő sikeres visszatérése


AUTÓSPORT – Gyorsulási motorsport

Az elmúlt év végén portálunk már beszámolt a salgótarjáni autóversenyző Báldi Gergő 2015. évi sportági sikeréről, miközben a versenyszezon zárását követően az érintett december közepén egy sajnálatos balesetet (állkapocs és karcsonttörés) szenvedett. Több hónapos gyógyulást követően a napokban, -bár ezúttal már kissé keserű szájízzel-, de újra a volán mögé ülhetett. Szlovákiában részt vett a több tízezer nézőt megmozgató Slovakiaringen lebonyolított sportági viadalon, ahol nem talált legyőzőre. A sikeres visszatérésről és jövőről Báldi Gergővel a verseny után beszélgettünk.

Báldi Gergő1Nehéz volt a visszatérés?

  • Eléggé. A sikeres 2015-ös bemutatkozó évem után nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az idei évben ülés nélkül maradok, ám egy utolsó hetes szervezési rohamnak, és a George OXXO Energy Racing Team segítségének köszönhetően úgy alakult, hogy idén is részt tudok venni a B3 Racing Team csapat színeiben a Hankook Racer Cup bajnokságban, igaz egyelőre csak az első két hétvége garantált, a többihez már saját erő illetve komoly anyagi támogatás szükséges.

Az idei első, ráadásul külföldi megmérettetéseden milyen célt tűztél ki magad elé?

  • Bár a balesetem után minden tőlem telhetőt megtettem, hogy készen álljak az áprilisi szlovákiai szezonnyitóra, ez a pörgős, ügyintézős utolsó hét kicsit elvette az energiámat, így nem állítottam nagy elvárásokat magammal szemben, így a mihamarabbi visszarázódás a csapattal való összecsiszolódás volt a cél.

Látva az eredményeket az eseményen készült videókat a célt alaposan túlteljesítetted.

  • A versenyen minden összejött. Már az első edzések után bizakodóan szálltam ki az autóból, egy szinte tökéletes beállítással tudtam körözni, de még ekkor sem gondoltam semmi nagyra. Az időmérő után aztán már nem tudtam figyelmen kívül hagyni az eredményeket, egy nagyon jó csapatjátéknak köszönhetően ugyanis sikerült az első helyen végezni, így a pole pozícióból kezdhettem a futamot.
Sikeresen tért vissza a sportágba a tarjáni autóversenyző

Sikeresen tért vissza a sportágba a tarjáni autóversenyző

Nem zavart, hogy ilyen nagyszámú nézősereg és ráadásul egy vb futam előtt kellett autóznod?

  • Ezelőtt még sosem versenyeztem több tízezres tömeg előtt, így nem tudtam, hogy mit vált ki belőlem az, amikor a túraautó világbajnokság futama előtt közvetlenül, hatalmas embertömeg által megfigyelve kell versenyeznem. Szerencsére ez leginkább csak pozitív hatással volt a versenyzésemre.
    Az első futamot kisebb-nagyobb küzdelmek árán sikerült megnyernem, majd a második versenyen – a végeredmény legjobb nyolc pilótájának megfordítása által kialakult rajtsorrenddel, a nyolcadik helyről indulva – is sikerült jól teljesíteni. Egy nagyon jó első kör után az élre álltam, és itt is fejeztem be a versenyt.
Báldi Gergőék pezsgős öröme a Slovakiaring dobogóján

Báldi Gergőék pezsgős öröme a Slovakiaring dobogóján

Hogyan tovább?

  • Jelenleg két győzelemmel és 19 pontos előnnyel vezetem a bajnokságot, azonban még messze a vége a későbbi futamokra is el kell majd jutnom. Hétvégén jön a csapatom által még támogatott Hungaroringen tartandó verseny. Az első tesztek után itt is rendben lesz a tempónk, így nagyon bízok benne, hogy Magyarországon is a hasonlóképpen tudom zárni a két futamot.
    Ezt követően pedig csak remélni tudom, hogy lesznek olyanok, akik látnak bennem fantáziát, és akiknek a támogatásával a jövőben majd el tudok jutni a versenysorozat további három küzdelmére.

Forrás: Cz.Zentai József

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s