Csak egy állomás a maraton


ATLÉTIKA – Beszélgetés a keszegi Pistyúr Bencével

Mint arról nemrég beszámoltunk, a hétvégi SPAR Maraton leggyorsabb nógrádi futója a keszegi Pistyúr Bence volt, aki életében először állt oda a több mint 42 kilométeres táv rajtjához. Utánajártunk, hogyan lehetett ő a leggyorsabb.

pistyur-bence1

Pistyúr Bence a maraton után

– Gyermekkorom óta életem szerves részét képezi a sport, ezért választottam a testnevelői szakmát is – kezdte Bence. – Tisztán emlékszem, hogy egészen kicsi koromtól kezdve rágtam a szüleim fülét, hogy vigyenek el sportolni, viszont a munka mellett Keszegről ezt nehezen tudták megoldani, így kénytelen voltam beérni a helyi lehetőségekkel. Negyedikes koromban felvételt nyertem a váci Piarista Gimnázium nyolcosztályos gimnáziumi képzésére. Ennek okán ötödiktől szerencsére szervezettebb kereteken belül el tudtam kezdeni sportolást.

pistyur-2809– Miket próbáltál ki?

– Ezekben az években két sportágat űztem versenyszerűen, a vízilabdát és a labdarúgást. Ezekből nagyon sokat profitáltam, emberi és a fizikai értelemben egyaránt. Gimnáziumi éveim végéhez közeledve körvonalazódott bennem, hogy szeretnék továbbtanulni, így célirányosan készültem az érettségire, közben sajnálatos módon abbahagytam a vízilabdát, és a labdarúgás maradt egyetlen sportként az életemben. Felvételt nyertem a Testnevelési Egyetemre, ahol az egyetemi labdarúgó csapat tagja voltam három éven keresztül. Jelenleg a váci Piarista Gimnáziumban tanítok, és mellette labdarúgó edzőként dolgozom.

– Hogyan kötöttél ki az egyéni sportoknál?

– Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy első osztályú focista már nem leszek, alsóbb osztályokban pedig nem leltem örömömet, így elkezdett foglalkoztatni egy 14 éves kori álmom, az Ironman, amiről még a testnevelő tanáromtól hallottam. Az elhatározás már ott megszületett, hogy ha nagy leszek, biztosan megcsinálom egyszer. A hosszú távú megpróbáltatás mindig is az erősségeim közé tartozott, jól bírtam a monotóniát, ami a mai napig igaz. 2014 szeptemberében kezdtem tudatosan készülni az Ironman teljes távú versenyére, ami egy extrém távú triatlon verseny.

pistyur-2792

Pistyúr Bence célja az Ironman teljesítése

– Hosszú az út a célig…

– Már harmadik éve készülök az álmom elérésére, ezen idő alatt komolyabb célok fogalmazódtak meg bennem a triatlonnal kapcsolatban. Természetesen nem nulláról kellett építkeznem, mivel a korábban említett sportágak az állóképesség fejlesztésének szenzitív időszakában kiváló alapként szolgáltak, de a szervezetemet mégis fokozatosan kell felkészítem a növekedő távok leküzdésére. Életemben eddig két félmaratont és egy teljes maratont futottam le.

– Milyen „részeredményekkel” büszkélkedhetsz?

– Az első félmaratonomat tavaly szeptemberében futottam, 1;27:37 órás idővel értem célba, míg a másodikat idén áprilisban tudtam le, 1;28:36-tal. Június elején rajtoltam életem első triatlon versenyén, Keszthelyen, ami kifejezetten sprintszám volt. Ennek a fő célja a tapasztalatszerzés volt, de az eredménnyel sem lehettem elégedetlen. Háromszáz indulóból a 21. helyen értem célba, 1;13:33-as idővel. A nyár fő versenye az Ironman Budapest 70.3-as féltávú versenye volt, ahol 1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpár és egy félmaratonnyi futás várt rám. Végül 4;38:01-es idővel az abszolút 141. helyen végeztem a több mint 2500 induló között. A napokban futottam le életem első maratonját, 3;08:35 óra alatt értem be.

– Akkor gondolom, a következő esztendőd is sűrű lesz…

– A jövő évi versenynaptáram már majdnem teljesen összeállt, ahol újabb megmérettetések várnak rám. Jelenleg azt várom leginkább, hogy a kötelező pihenőidő leteljen és elkezdhessek készülni a 2017-es év kihívásaira. Azt biztosra mondhatom, hogy július végén vár rám életem legnagyobb megpróbáltatása Nagyatádon, az eXtremeMant nagy izgalommal várom.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s