A csúcstartó már edzőként is bizonyít


Kadlót ZoltánATLÉTIKA – Beszélgetés az ötvenéves hosszútávfutóval, Kadlót Zoltánnal

Ha cikk készül Kadlót Zoltánról, a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) hosszútávfutójáról, már nem nagyon találni olyan jelzőt, amit nem sütöttünk volna el klasszis teljesítményére. Nem fér kétség hozzá, hogy ő megyénk egyik legismertebb sportolója, és országszerte nagy tekintélynek örvend. A Létesítmény és Sport Nonprofit Kht. alkalmazottja, edz, és edzősködik. Félmaratonon országos csúcstartó (62:22 perc, Belgrád, 1996), számtalan korosztályos és háromszoros felnőtt magyar bajnok, háromszor szerepelt mezei világbajnokságon csapatban, és ő volt a legtöbbször győztes csapat tagja a Bécs-Budapest Szupermaratonin. 15-ször szerepelt a felnőtt-, és több tucatszor a korosztályos magyar válogatottban. Egyéni csúcsai közül – az aktuális minősítési szintek alapján – négy (1500, 5000, 10.000 méter és félmaraton) is első osztályúnak számít. December 13-án ünnepelte az ötvenedik születésnapját, ennek apropójából beszélgettünk vele.

– Mint a Petőfi Sándor Általános Iskolában majdnem mindenki, én is a sífutással kezdtem el sportolni – kezdte „Kagya”. – Emellé jött nyaranta a futás, ami később megmaradt, mert itt is eredményes tudtam lenni. Mivel tanyán nevelkedtem, úgyis mindig szabadban voltam, és ha a buszhoz kellett menni, sokszor szaladtam a két kilométerre lévő megállóhoz. Amikor elkezdtem sportolni, előnyt jelentett, hogy sokkal jobb az állóképességem, mint a többieknek, és ennek fontosságát már gyerekfejjel is megértettem.

– Hogy emlékszel vissza az első sikerekre?

– Szintén tanyasi nevelkedésem miatt nagyon csodálatos volt, hogy a sportnak köszönhetően eljuthattam Budapestre, vagy például a sízőkkel Csehszlovákiába. Fantasztikus volt, amikor 1976-ban serdülőként bejutottam a válogatottba, és szerelést kaptam. Nagy becsben tartottam, mindig is ereklye volt számomra, hiszen nem a boltban vásároltam meg, hanem kiérdemeltem. Kuriózumként éltem meg, hogy a hazámat képviselhettem, és ezt már gyerekként is átéreztem. Minden kis győzelem nagy hatással volt rám, és soha nem éreztem, hogy fárasztana a sport.

– Mi jelentette az első határkövet?

– Amikor 1983-ban Londonban az Európa Kupa „A” döntőjében 5000 méteren a nyolcadik lettem. Nagyon nagy élmény volt, hiszen minden nemzet legjobb „ötezrese” csapott össze, és igazán nagy nevekkel versenyezhettem. Az 1986-os lisszaboni mezei világbajnokságra is szívesen emlékszek vissza, mert az addigi legjobb magyar helyezést értem el, és bár ez a mezőny első harmadának végét jelentette, még így is világklasszisokkal harcoltam a helyezésekért.

– Hogy emlékszel vissza a csúcsdöntésre? Látsz-e esélyt arra, hogy valaki a közelmúltban megdöntse az 1996-ban futott országos rekordodat?

– Akkoriban félmaratonon nem jegyeztek még országos csúcsot, csak a valaha futott legjobb időként tartották számon, és később vették fel a rekordok listájára. Nem igazán számítottam rá, hogy ilyen jó időt futok, de örülök, hogy sikerült. Igazából nem látok esélyt, hogy valaki mostanában jobb időt fusson, mert nem látok olyan maratonfutót – hisz ők a legesélyesebbek jól szerepelni félmaratonon –, aki képes lenne erre.

– Mikor kezdtél el dolgozni?

– Sokáig a sportból éltem, a munka később jött, akkor már leszálló ágban voltam. A tarjáni acélgyár hanyatlása miatt 1993-ban egy évre a fővárosba, a BVSC-be szerződtem, ahol bajnok és válogatott is voltam. Akkoriban rengeteg csodaszép utcai versenyen vettem részt, bejártam egész Európát. Utána visszatértem az Öblöshöz.

– Azt nem bántad meg, hogy a sportnak éltél, és nem tanultál meg inkább valamilyen szakmát?

– Bizonyos szinten igen. Azt sajnálom, hogy nem hangoltam jobban össze a tanulást a futással. Szabadon éltem, és senki nem volt mellettem, aki a tanulásra ösztönzött volna. Tarjánban csak a PSZF volt, az meg nem érdekelt.

– Kedvenc verseny, versenyhelyszín, példakép?

– A hollandiai Bredában például a tengerben kellett futni egy homoksávon, ahonnan ideiglenesen visszahúzódott a víz. A párizsi félmaratoni is nagy élmény volt, hisz 25 ezren indultak rajta, de majdnem minden utcai versenyt nagyon szerettem. Szívesen futottam Svájcban, de nagy élmény volt Puerto Rico is, hiszen mielőtt kiutaztam volna, és amikor visszaértem, itt hatalmas hó volt, ott pedig 30 fokos kánikulában versenyeztünk. Eléggé „Tour de France hangulat” volt, mert rengetegen álltak az út mellett, és még a himnuszokat is eljátszották. Fantasztikus érzés volt.

Példaképem viszont sosem volt. Mindig volt előttem valaki, akire hasonlítani akartam, vagy megfogott az életfelfogása, de ez mindig csak ideig-óráig tartott.

– A család hogy viselte, hogy sokat vagy edzésen, versenyen?

– A feleségem, Noémi már így ismert meg. Akkor is sokat voltam távol, amikor még csak jártunk. Nagy teher nehezedett rá, de vállalta, hogy két gyermekünket felneveli. Sokat köszönhettem neki.

– Nemrég két világversenyen is találkozhattunk az eredményeddel.

– Az utóbbi években sajnos engem sem kímélt a sors. Elvesztettem életem párját, így a sport maradt, amiben örömömet lelhetem. A sérülések is egyre gyakrabban jelentkeztek, a terhelés könnyítése céljából kezdtem el kerékpározni is. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a győri duatlon világbajnokság egyik kategóriájában bronzérmet tudtam szerezni. Természetesen a futást sem hanyagoltam el, ezt misem bizonyítja jobban, mint a szenior Európa-bajnokságon, 5000 méteren szerzett ezüstérmem.

Pár hete büszkén adta át a bajnoki aranyérmet tanítványának, Barta Lucának.– Mostanában az edzősködés tölti ki inkább az életed…

– Ezeket az eredményeket már úgy értem el, hogy már az edzősködés foglalkoztatott inkább, és már jobban érdekelt a versenyzőim sikere, mint a sajátom. Büszke vagyok arra, hogy Papp Ildikó hét évben lett a város legjobb sportolónője a segítségemmel, Most érhet be igazán a hosszú évek óta tartó közös munka, és azon dolgozunk, hogy ott lehessen a következő téli olimpián, sífutásban. Örülök, hogy rajta kívül Barta Luca is sikereket ér el, nagyon büszke voltam rá pár hete, amikor megnyerte a mezei országos bajnokságot. Mellettük Tóth Korinna, Veres Mirella és Fehérvári Dániel felkészítésében is segítek, remélem, hogy még több sikert érnek majd el.

– Mi a véleményed a mai magyar atlétika helyzetéről?

– Nagyon leszűkült az élmezőny. A maiak csak ámulhatnak a régiek eredményein. Az akkori ötvenedik eredménnyel ma simán az első hatban lehetne végezni. Sokkal kevesebben sportolnak. Rengeteg stadion szűnt meg. Salgótarjánban sincs egy se, pedig szerintem ez a 21. században nem egy nagy elvárás egy megyeszékhelyen. Fiatal koromban, amikor Németországban jártam, már a legkisebb faluban is rekortán pálya volt. Mostanra itt, Magyarországon is sok van, de elfogyott az élmezőny. A szabadidős versenyeken sokan indulnak, de közöttük kevés olyan van, aki rendszeresen fut.

– Mit gondolsz a salgótarjáni atlétikáról?

– Egy létesítményre lenne szükségünk, mert amíg nem tudjuk megmutatni a gyermekeknek, és a szülőknek, hogy egy kulturált bázis várja őket, addig ne is várjuk el tőlük, hogy atletizáljanak. Jó kezekben lennének, és lehet, hogy nem lenne mindegyikükből élsportoló, de legalább egészségesek maradnának, ami a mai világban sajnos egyre ritkább. A Szojka Ferenc Stadionban lévő futófolyosóban például 5-6 sportág is megférne, nem is beszélve a pályáról.

Kadlót Zoltán a fiatalok felkészülésében is nagy szerepet vállal.Az ősztől együttműködést kötöttünk a SKÁID Kodály Tagiskolájával, aminek következtében több tucat gyermek ismerkedhet meg az atlétika alapjaival, remélhetőleg ők adják majd a sportág utánpótlását. Edzőtársam, Máté Csaba remek szakember, aki sokat segít.

– Mit jelent számodra a futás, a sport? Miért ajánlanád, hogy a fiatalok sportoljanak?

– A sport engem mindenen átsegített. Az anyukám és a feleségem a kezeim között halt meg, az egyik fiam, Dávid pedig súlyos balesetet szenvedett, ezeken a sport miatt tudtam továbblépni. Főleg az állóképességi futás jó gyógyír ezekre. Ha jó kedvem volt, azért futottam, ha ideges voltam, és fájt a fejem, 15 kilométer után teljesen helyrejöttem. Sokszor tudtam a futásba menekülni, és sokszor történt meg, hogy nagy döntéshelyzetekben máshogy láttam az adott témát, mint a futás előtt. Azt hiszem, máshogy tudunk gondolkodni. Keményebbé, kitartóbbá és erősebbé válhatunk a sportnak köszönhetően. A másik része az egészség megőrzése, a betegségek nagy részét ki lehet kerülni a sportolással.

Minél tovább szeretnék sportolni, és egészséges maradni, de ez a kettő úgyis együtt jár.

Egyéni csúcsai. 800 méter: 1:53,12 perc (1987). 1500 méter: 3:43,16 (1989). 3000 méter: 8:00,37 (1985). 5000 méter: 13:54,10 (1985). 10.000 méter: 28:53,26 (1988). Félmaraton: 1;02:22 óra (1996, Belgrád, országos csúcs). Maraton: 2;22:25 (2000).

A masz.hu cikke.

Reklámok

6 hozzászólás

  1. Visszajelzés: A SAC tagjai « Salgótarjáni Atlétikai Club
  2. Visszajelzés: Csúcstartó előtt tisztelgünk | Nógrád sportja
  3. Visszajelzés: Csúcstartó előtt tisztelgünk | Salgótarjáni Atlétikai Club
  4. Visszajelzés: Méltó tisztelgés, és a névadó győzelme | Nógrád sportja
  5. Visszajelzés: Edzőnké a megyei Prima díj | Salgótarjáni Atlétikai Club
  6. Visszajelzés: Kadlót Zoltán munkáját díjazták | Nógrád sportja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s